• Beküldte:
    Meatvendor
    Meatvendor
    Könyvet írhatna
    MeatvendorMeatvendor
    Könyvet írhatna
  • Egyeztetés:

    Korábbi pár sikertelen VTR egyeztetés után ismét így próbálkoztam, ami most szerencsére sikeres volt elsőre szombat kora délutánra.
  • Megközelítés:

    9. kerület, Lurdy-ház környéke, a megadott cím pontos. Én 1-es villamossal érkeztem, a Mester utca/Könyves Kálmán körút ál leszállva, onnan meg pár perc séta. Autóval érkezőknek a Lurdy-parkoló javasolt, ahogy láttam kevés az üres hely.
  • Helyszín:

    Új építésű lakótömb páradik emelete. Jártam már itt egy évvel korábban egy másik hirdetőnél, így viszonylag ismerős voltam. Tágas, több szobás lakás, viszonylag nagy nappalival, ahonnan a többi szoba és a fürdő nyílik. A fürdő minden igényt kielégítő, megfelelő számú tusfürdővel, szájvíz kikészített poharakkal. A tetthely sem a legkisebb szoba volt, melyben kényelmesen elfért a franciaágy, szemben egy fali tükörrel és valami festmény félével.
  • Hirdető külseje:

    Alacsony, középhosszú-szőkés hajú, harmincas évei közepe felé járó, szemüveges hölgy nyitott ajtót fekete harisnya-fehérnemű kombinációban. Egyelten testrészt sem tudok igazán kiemelni, alkatra a vékony-átlagos kategória, mellei természetesek, közepesen nagyok. Az arc szubjektív, szépnek nem mondanám, de csúnyának se, olyan átlag szomszéd tanítónő-titkárnő benyomását kelti.
  • Action:

    Megérkezésem után a szobában váltottunk néhány szót, hogy többedik próbálkozásra most csak sikerült összehozni a találkát, majd adott egy friss törölközőt és elvonultam a fürdőszobába. Miután ott végeztem, a franciaágyon kezdtünk el közelebbről is megismerkedni egymással, először tapik-simik formájában, majd kértem, hogy álljunk fel az ágy mellé és úgy folytassuk. Itt mivel már ágaskodtam, én az ágy mellett állva, ő az ágyon elhelyezkedve elkezdett franciázni, amit én végig a tükörből moziztam. A francia kivitelezést átlagosnak mondanám, de tény, hogy a tükör vizuálisan sokat dobott rajta. Ezután mondtam, hogy én is jönnék, és mivel a magassága miatt a 69-es pózt nem szereti, csak én támadtam be én az ágy mellett, ő az ágyon térdelve nekem bepucsítva. Itt ért az első kis kellemetlenség, ugyanis ő biztosan nem frissítette fel magát az akció előtt, ennek volt sajnos némi nem friss “illata” odalent. Ezért át is fordítottam a hátára és a puncira fókuszáltam szájjal, míg az ujjat felvezettem fenekébe. Elég jól tágult, könnyen jöhetett a második is, majd ahogy egyre mélyebbre hatoltam az ujjaimmal, megéreztem valami apró szilárd dolgot. Itt visszább is vettem, ujjamat kihúztam, majd kértem a gumit. A védelem felhelyezése után először punciban járattam meg a farkamat, majd csakhamar áthelyezkedtem a fenekébe. Először misszionárius, majd lovagló, végül pedig kutya pózban reszeltem a fenekét körülbelül 30 percen keresztül, ami igen csak jól esett. Misszionáriusban váltottunk közben néhány csókot is, míg lovaglóban a melleivel foglalatoskodtam. A legjobb póz természetesen a kutyus volt, itt lehetett legjobban mozizni, ahogy a farkam ki-be csúszkál a fenekében, volt hogy én mozogtam, volt, hogy teljesen mértékben átvéve az irányítást, ő tolatgatott a farkamra. A tükörnek itt háttal voltunk, de hátra fordulva itt is remekül látszott, ahogy döngetem fenekét. Pornósra véve a figurát ebben a pózban párszor kihúztam a farkam fenekéből, hogy megcsodáljam a tátongó ánuszát, viszont itt az összképet némileg rontotta, hogy az orrom megcsapta olykor egy kellemetlen szag, de a gumi (még) tiszta volt szerencsére. Hogy ez így is maradjon, fokoztam a tempót és csakhamar a fenekében ért el a vég. A végén még kicsit beszélgettünk, felfrissítettem magam a fürdőben, majd búcsút vettünk egymástól.
  • Elszámolás:

    Az alap 1 órának megfelelő számú rózsát tettem le az elején a komódra. Mivel VTR-en foglaltam járt volna egy extra, amire végül nem került sor.
  • Összkép:

    Összességében elégedett voltam a találkozóval, amiért mentem megkaptam, jó ár/érték arányban. Viszont akármennyire is rutinos popsizó, az előkészületre egy kicsit nagyobb figyelmet kellene fordítania (vagy kellett volna akkor, mikor nála voltam). Ennek ellenére ajánlott, megérős hirdető!
Happy Massage