• Beküldte:
    CRH
    CRH
    Belát a dolgok mögé
    CRHCRH
    Belát a dolgok mögé
  • Egyeztetés:

    Az egyeztetés nagyon gördülékenyen ment, többször is beszéltünk telefonon, illetve később VTR-en le is fixáltuk a találkozónk dátumát. Ami ritkán megy ennyire egyszerűen egy hirdetővel, Boglárka ebből is csillagos 5-s :)
  • Megközelítés:

    Nagyon egyszerű, én tömegközlekedéssel mentem a Róbert Károly körút felől a villamostól pár perc sétával elérhető a "kis szerelem fészek". Autóval érkezve sincs nehéz dolga az embernek, ahogy elnéztem vannak az utcán szabad parkolóhelyek.
  • Helyszín:

    13 kerületi kis-modern néhány szintes épület. Nagyon rendezett az előtér az épületben.A főkapun bejutva lifttel kell felmenni a megfelelő emeletre, ahol Boglárka által kapott instrukciók alapján nagyon könnyű megtalálni a titkokat rejtő ajtót :) az ajtón belépve egy modern nappali konyha és előszoba fogad minket. Ez a helyiség klímatizált, majd az ingatlanban két szoba is található az egyikben Boglárka barátnője rendel a másik pedig csakis az övé. Mi a kisebb szobába voltunk ,amihez tartozott egy külön zuhanyzó kabinos fürdőszoba is. Minden gyönyörű és patika tiszta volt, az ember szívesen látogat ilyen gyönyörű kis ékszerdoboz kéjkuckókat, szóval piros pomnt erre is.
  • Hirdető külseje:

    Boglárka meseszép egy igazi király kisasszony ;) szőke rövid haja, és smaragd zöld igéző szemei abszolút csábítóak. A nyári nagy melegre való tekintettel mint gentleman, vittem kettőnknek egy kis alkoholos frissítőt, amit nagy örömmel fogadott. Érkezésemkor utcai ruhában fogadott engem, majd leültünk beszélgetni az étkezőasztalhozegy 10 percet, hogy kicsit jobban megismerjük egymást.Ezt követően elmentem letusolni. Majd miután visszatértem a fürdőből megcsodálhattam formás idomait, a kedvemért egy combfixet is felvett ,ami kiadta formás lábainak minden egyes tónusát sajnálatomra korábban megbeszélt fekete combfix helyett testszinű volt nála, de így is őrjítően állt rajta fogadó szett. Egy fekete köntös volt még pluszban rajta, ami ezek után már gyorsan le is került :) Ahogy megláttam őt a zuhanyból kilépve már ágaskodott is a kemény szerszámom, bevetésre készen.
  • Action:

    Állva kezdtünk el csókolózni egymással és közben simogattuk a másik testét. Nagyon kellemes, kis tenyérbe illő ciciei vannak, ami a szájjal való kényeztetésre igenjól reagál, a bimbók megdúzadnak gyorsan és nagyon kemények lesznek, ami a férfi ember egyik kedvenc nasia, valjuk be :) Ezután megkért hogy feküdjek az ágyra és szájjal a kezdett el engem kényeztetni közben simogatta a lábamat, a hasamat, amit imádok Később megkérdezte, hogy szeretem-e a kölcsönösséget, mondtam hogy "na ná" ezért 69-be fordultunk. Mennyei finom mézédes puncia van, amit igazi kéj volt nyalni. Bízom benne, hogy neki is legalább akkora élvezet volt mint, ami nekem ahogy ilyen mélyen, torokra vette ebben a farkamat ebben a pózban, közben nyelvével nyalogatta a golyóimat és simogatta azokat (észnél kellett legyek rendesren :) ) miután úgy éreztük, hogy kellőképpen bemelegedtünk, gumit húztunk és misszionárius pózba, szemből hatoltam belé. Hangosan felszisszent a kéjtől, emlékszem iszonyatosan forró és nedves volt a puncija. Kezdetben finoman, lassan kezdtem el mozogni benne és amikor láttam, hogy neki is kedvére van begyorsítottam, majd lábait a nyakamba véve kezdtem el hevesen dugni a punciját. Ki-bejárt a farkam,.és közben odahajoltam kívánatos ajkaihoz és csókolóztunk, illetve a melleit simogattam, majd nedves ajkaimmal kényeztettem a kemény mellbimbóit. Ekkor váltottunk pózt és szemből meglovagolt. Ilyen frenetikus élményben még nem volt részem megtámaszkodott a mellkasomon és nagyon gyors tempót diktálva le és föl mozgott rajtam, csak úgy csattogtunk ahogy a bőr, a bőrhöz ért, közben nagyokat liheget és kéjesen a szemembe nézett ekkor már azt hittem, hogy majd eldúranok majd kértem hogy még próbáljuk ki a kutyust is
    Azt hiszem kis poént sütöttem el ,hogy egy quick doggy-t nyomjunk még :)) így a végére ekkor elnevette magát és ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem hogy már teljesen baráti lett a kapcsolatunk és feloldódott az együttlét során. A kutyus az egyik kedvenc pózom, de szerintem neki is ugyanis megdicsért hogy mennyire kemény farkam van és hogy ezt ő mennyire szereti. Egy darabig nagy tempóban tolt punciját, majd éreztem, hogy közel a vég és megkértem, hogy térdeljen le elém, és azzal a frenetikus franciájával végezzen ki :)) Úgy szopta a farkamat mintha, nem lenne másnap, közben egyik kezemmel simogattam szőke, rövid hajkoronáját, sugalva mennyire jól is esik a ténykedése, ezután egy hatalmasat élveztem a szájába, amit mind egy cseppig kiszívott a makkomból. Majd elsietett a fürdőbe eltüntetni az utódokat, én addig az ágy szélére ültem egy széles, elégedett mosollyal az arcomon :) Mikor visszatért még simogattuk egymást és beszélgettünk pár percet, hogy mennyire jól is esett ez az együttlét.
  • Elszámolás:

    Az előre megbeszélt rózsaszálakat hagytam a konyhapulton, abszolút feszélyeztetés mentes a történet, ez is bejött
  • Összkép:

    Egy intelligens, igazi nagybetűs, nőies Nő-t ismertem meg Bogi személyében,és belopta magát a kis kéjenc lelkembe, még bízom benne, hogy fogunk találkozni, és folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk :) köszönöm azt a feledhetetlen pásztor órát
Happy Massage