• Beküldte:
    whiteraven
    whiteraven
    V.I.P.
    whiteravenwhiteraven
    V.I.P.
  • Egyeztetés:

    Mivel ez volt a negyedik randink, nem okozott gondot. Üzenetben megbeszéltük, majd VTR-en fixáltuk a mindkettőnknek megfelelő időpontot. Aztán már csak türelnesen kellett várni.
  • Megközelítés:

    Yade új kuckója a belváros frekventált részén található. Nem először voltam itt, ezért behunyt szemmel is odataláltam volna. A cím eltéveszthetetlen, egy táblácska egyertelműen közli, hogy jó helyen járunk. Én átalában tömegközlekedek Budapesten, de most erre sem volt szükség, mert a Nyugatitól is csak max. 10 perc séta. M3-as metró, 4-6-os villamos a közelben. A parkolás húzós lehet, de láttam 1-2 szabad parkolóhelyet és a közeli hotel mélygarázsában is rengeteg hely volt.
  • Helyszín:

    A lakás egy régebbi épületben taláható, szépen felújított, belső udvarra nyíló kuckó. A konyhába belépve balra taláható a kis nappali, ahonnan a fürdő és a kalandok helyszíne érhető el. Természetesen rend és tisztaság mindenhol. A fürdő jól felszerelt, zuhanyozós és jól össze kell simulni a zuhany alatt páros foglalkozás esetén. A nappaliban egy kanapét találunk, ami szükseg esetén szintén igénybe vehető. A tetthely galériás, de szerencsére nem kell felmászni sehova. A heveskedés esetén nyikorgó franciaágy a galéria alatt található. Klíma is van, de attól meg meg lehet izzadni rendesen Yade mellett (alatt, fölött).
  • Hirdető külseje:

    Mi újat is írhatnék. A képei majdnem mindent elárulnak. Yade egy nagyon szép, magas, vékony hölgy. Hosszú barna hajjal, finom könnyen nedvesedő pillangós puncival, kicsi de jól izgatható cicikkel és szuper formás popsival. Vannak tetkói is, de egyáltalán nem zavaróak. A számomra legfontosabbat pedig majdnem kifelejtettem, mégpedi a gyönyőrü, csábításra termett szemeit.
    Egy rövid farmerban és fekete felsőben fogadott, meg ami alattuk volt.
  • Action:

    Belépve rögtön megakadt a szemem a konyhapulton ülő, csábosan mosolygó vendéglátómon. Gyorsan lepakoltam a cuccomat és a cipőmet, és kis ajándékom átadása közben máris a lábai közé furakodtam, hogy bezsebeljem az üdvözlő puszikat illetve csókokat. Nagyon finoman, lágyan csókolóztunk. Legszívesebben abba sem hagytam volna. Mivel azonban az előre megbeszéltek szerint Ő irányított, leszált a pultról és egy helyiséggel tovább a kanapéra invitált. Folytattuk amit elkezdtünk. Csókok és simogatások közepette elkezdtem kicsomagolni. Majdnem. A nadrág szíja kifogott rajtam, az alatta levő tanga már szerencsére engedékenyebb volt. A hálószerű és az alatta levő másik felső eltávolítása után még meg kellett küzdenem a melltartóval is. Közben persze amikor csak lehetett, csókcsatáztunk. Hol lágyabban, hol szenvedélyesebben, nyelvünket is használva. Miután rajtam sem maradt semmi elvonultunk a zuhany alá. A csókok a zuhany alatt sem maradhattak el de már elkezdtem izgatni a punciját is amitől megjött a hangja és nedvesedett is rendesen. Dolgunk végeztével egy helyiséggel tovább vonultunk és már az ágyon folytattuk. Csókcsata, punci izgatás majd ujjazás. Yade pedig a tőle megszokott módon hangosan, kezét harapdálva, a párnába vagy éppen belém kiabálva élvezte. Lejebb akartam vonulni egy kis nyalakodásra, de gyönyörű partnernőm magára húzott így maradt a kézimunka. Egy darabig jól elvoltunk, de mivel már jó ideje harcra kész voltam jöhetett a gumi és a behatolás. A puncija szűk, de annyira nedvesedik, hogy simán becsusszantam. Nem variáltuk a pózokat. Nemes egyszerűséggel missziben csinátuk, váltakozó tempóban, amíg el nem ért a vég. Gyorsabb tempó esetén az ágy erősen tiltakozott, de nem törődtünk vele. Nem tudom Ő hányszor élvezett közben, de én imádom nézni a szemeit ilyenkor. Mintha egy másik dimenzióban lenne. A papírtörlős tisztálkodás után egymás mellé heveredtünk és beszélgettünk. A klíma ellenére rendesen megizzadtam. Általában egylövetű vagyok, de Yade az a NŐ, aki ki tud hozni belőlem egy második kört is. így hát nem is éreztem késztetést egy hosszabb csevegésre. Kezdetét vette az újra játszás. A különbség annyi volt, hogy most már eljutottam a puncijához egy kis nyalakodásra. Az ezt követő csókcsata közben fordultunk, én kerültem alulra. Ő pedig rám ült és vad lovaglás vette kezdetét. Ebben a pózban nem tudok elsülni, ezért egy idő után fordultunk és missziben össze is jött a teljes második kör. Az idő közben elszállt. Miután visszatoltuk az ágyat a falhoz már csak egy közös zuhanyozásra maradt idő. Azért itt sem voltunk tétlenek. Öltözés után még néhány búcsúcsók elcsattant, aztán távoztam.
  • Elszámolás:

    Yade nem tartja titokban a rózsaszálak számát. Az adatlapján és a bővebb infoban is megtalálhatók. Én szokásom szerint az ajándékkal együtt adtam át előre. Szóba sem került. Vannak extrái, de én vettem igénybe egyiket sem.
  • Összkép:

    Yade a. szexpartnerek legjobbjai közé tartozik. Kedves, odaadó, vendég centrikus. Szabadság után kipihenten hozta is a formáját. Én még sosem csalódtam benne. Én ugyan már nem fogom meglátogatni (személyes okokból, nem az Ő hibájából), de nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki NŐként tudja kezelni. Biztosan meg fogja hálálni.
Happy Massage