• Beküldte:
    Alexlion
    Alexlion
    Belát a dolgok mögé
    AlexlionAlexlion
    Belát a dolgok mögé
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam aznap délelőtt. Most egyből sikerrel jártam, felvette, és volt is aznap időpontja aznap délutánra. Maga kezeli a telefonját. Kérésemre elmondta a feltételeket is, nem túlragozva, lényegre törően, megjegyezve, hogy úgyis a helyszínen alakul ki a végleges koreográfia. Utána sms-ben küldte a címet.
  • Megközelítés:

    Belvárosból indulva nekem egy villamos volt a tökéletes megoldás, szinte háztól házig vitt. Több villamos is jár a közelben, más tömegközlekedési eszköznek nem néztem utána. Autóval is megközelíthető, parkolás fizetős, nem tudom, mennyire nehéz.
  • Helyszín:

    Egy nem túl magas, de nem is túl alacsony, újszerű társasház kb középső emeletén van a lakás. Tiszta volt, de rend érzetem nem volt belépéskor. Szabadkozott is, hogy a visszaváltós üvgek szatyrai ott várakoztak sorsukra az előszobában. Viszont a lakást egyedül használja, mással nem lehet összefutni. A fürdő is OK, a szájvíznek a pohárkát csak másodszorra találtam meg a kád szélén. Tusfürdő választék ok, zuhany ok, desodor van, a törölköző lehetne nagyobb és puhább, de megjárja. Érkezéskor vízzel kínált. A tetthely egy franciaágy, ruháknak van egy szék és akasztók is.
  • Hirdető külseje:

    Lola nagyon szép lány. Arccal hirdet, így ott sem érhet semmi meglepetés. Eleve viszonylag magas, ehhez jön még egy nagyon magassarkú. Kétrészes, fekete fehérnemű volt rajta, hogy egy képzavarral éljek. Ahogy belibbent előttem, megcsodáltam sudár alakját, nagyon formás lábait és popsiját. A cicik is szép nagyok, de ehhez sebészi beavatkozás is kellett. Hetykén előre állnak.
  • Masszázs:

    Kérdeztem, hogy szereti-e, ha masszírozzák. Örült a lehetőségnek, így három felvonásban állapodtunk meg. Ő kezdte a masszírozást. Kérdezte, mennyire legyen erős, mondtam, hogy ne fogja vissza magát. Ettől függetlenül max közepesen intenzitású volt. A fehérnemű lekerült. A lábaimnál kezdte, ami azért volt jó, mert itt incselkedve be-benyúlt. Közben folyamatosan beszélgettünk. Közlékeny, mondanám, hogy cserfes lány, amúgy a húszas évei második felének a derekán picit túl. Sokat mesélt magáról, nem volt eddig egyszerű vagy könnyű élete. Amikor feljebb folytatta, az incselkedés abbamaradt - sajnos. Viszont itt már bekente magát is, és kezdődött a csúszka, ciciket és puncit is bevetve, én még mindig hason. Tükörben lehet mozizni. Kb. 20 perc után felajánlottam, hogy cseréljünk. Hasra fordult először. Itt is megcsodáltam szép alakját, selymes és simára borotvált vádliját és combját, hátát, nyakát és karjait. Ezeket mind meg is masszíroztam részben mellette térdelve a franciaágyon, részben rajta ülve. Utána javasoltam, forduljon meg. Innen is felfedeztem teste szépségét, a bimbók szépen reagálnak. Puszi vagy csók nem volt, de nem is forszíroztam.
  • Kényeztetés:

    Először én kényeztettem őt lent. Nyelvvel kezdtem, és nagyon szépen reagált, nyögdécselt, vonaglott, majd egy ujjamat is bevetettem, bár ezt ritkán szoktam, de úgy éreztem, hogy Lolánál érdemes lehet. Erre is jól reagált, ahogyan a kettő, majd a három ujjra is. Élvezte, az biztos, de hogy elélvezett-e, abban nem voltam biztos. Maga szerint igen, mert utána azt mondta, hogy nehéz összeszednie magát, mert amikor elmegy, utána mindig el akar aludni.

    Amikor én kerültem sorra, hanyatt feküdtem, és elkezdett kényeztetni. Főleg szájjal csinálta, kevés kézimunkával, amit én kifejezetten szeretek, biztattam is, hogy folytassa csak szájjal, aminek készséggel eleget is tett. Így jutottam csúcsközelbe, és amikor ezt megérezte, kézbe vette a dolgok irányítását - a szó szoros értelmében - és így lett végem. NFVSZ sajnos nincsen az étlapon. Igencsak jól sikerült, kicsit csitított is, hogy a szomszédok ne hallják.
  • Elszámolás:

    Előre letettem egy borítékban, egy kis ajándékkal együtt.
  • Összkép:

    Dekoratív, szép arcú, jó alakú és készséges szolgáltató. Szeret beszélni is, a modora közvetlen. Szereti, ha kényeztetik, és ő is jól tud kényeztetni. Kifejezetten jó választás.
Happy Massage