Csak ellenőrzött adatokkal, valós képekkel hirdető szexpartner és masszázs lányokat találsz itt
Bővebb információkért látogasd meg a beszamolok.com-ot!
"Léna a fürcsi után, az ágy szélére ülve várt, egy szép virágmintás rózsaszín pántos fehérneműt viselt. Hozzá léptem, és apró puszik, simi közben megbeszéltük,hogy ki mit szeret, így ezek tudatában folytattam a vele való ismerkedést. Nyaka, füle érzékeny pont, lehet puszilgatni, de csak finoman. Melleit tenyerembe véve, körös körül csókoltam, majd ajkaim közé véve mellbimbóit is kényeztettem, amelyek meghálálva a kényeztetést gyorsan reagáltak. Lejjebb haladva pociját csak érintőlegesen lehetett kényeztetni, mert felhívta a figyelmet arra, hogy itt nagyon csikis, így hamar a szentély felé vettem az irányt, és finom, ámde határozott nyelv csapásokkal ismerkedtem puncijával. Ujjazás nem játszik sajnos... Törődésem alatt többször is felpillantottam rá, melleit masszíroztam, miközben ő ujjhegyeivel finoman simogatta testét, így került ő megfelelő állapotba. Sajnos nem sikerült célt érni, ..."
"Általában hasonló forgatókönyv szokott lenni , már több mint 2 éve járok hozzá így sokkal nagyobb bizalom alakult ki köztünk. Fürdés után az ágyon meztelenül vár , beszélgetünk pár mondatod majd ölelkezünk és csókolózni kezdünk . Ezután kezével elkezd felhúzni , majd bekapja és hosszan gyengéden kényeztet én pedig néha egy csókra elkapom a fejét és odahúzom. Néha ránézek és elmondom neki hogy szeretem , igen nem nehéz beleszeretni mert eszméletlen jól csinál mindent és nagyon közvetlen személyisége van. Amikor kellőképpen felhúzott általában egyből beleültetem majd meglovagol érzékien szépen lassan . Ezután helyet cserélünk és én dugom elölről majd hátulról is amíg el nem élvezek . (Vannak alkalmak amikor kinyalom , ezt nagyon szokta élvezni ) Legjobb ! Remélem egyszer csak az enyém lesz . ..."
"Franciás levezetést vállalt, gumiban, de nekem ahhoz nem volt kedvem, helyette kértem, hogy a kezével kényeztessen, vigyázva a gyorsaságomra. Erre is odafigyelt és aztán a lehető legjobbkor mentem el.Kölcsönös kényeztetésben volt részem, amivel meglepett, mint egy ajándék, de tökéletesen jól időzített. Korábban más masszőznél nem volt ennyi lehetőség az érintésre, Szofi ezzel ellentétben nagyon odaadó volt. ..."
"Prosztatamasszás miatt kerestem fel újra Lottit, mert még ilyenben nem volt részem. Fürdés után az ágyra invitált, hosszas és szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Igazi nyelves csókokat kaptam tőle, teljesen rózsaszín ködben voltam. Ezután lejjebb csúszott, franciával kezdett, és először a nyelvével izgatta a fenekem, utána pedig az ujjával a prosztatámat. Éreztem hogy jól csinálja és jól kitapintja, kellemes is volt de mindketten rájöttünk hogy ez nem az én műfajom, így még folytatta egy kis franciával. Ezután gumit húztunk és misszit kértem. Elvoltunk ígyis, kaptam csókokat mindenhova ahol csak ért. És én is adtam természetesen. Újból franciát kértem és így is lett végem. Pici beszélgetés, majd öltözés és búcsù ..."
"A kezemen lévő órára pillantva láttam hogy közeleg az időm vége és rákérdezem a második körre, amit mosolyogva konstatált és az elős körhöz hasonlóan kézzel, szájjal zacsikat sem kihagyva tevékenykedett és bár voltak pontok amikor úgy éreztem hogy fog menni végül a második kör nem jött össze, de ez abszolút nem az ő hibája, én nem voltam még teljesen regenerálódva valószínűleg az első után. ..."
"Zoé tisztában van azzal, hogy mit képes adni, és határozottan meghúzza a határait. Ennek tudatában választottam most őt, és ennek megfelelő elvárásokkal érkeztem. Viszont amikor fordulást javasolt, elállt a szavam. Két olyan gyönyörű cici nézett velem farkasszemet, hogy hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Természetesen megdicsértem, majd finoman, a határokat betartva elkezdtem felváltva simogatni őket. Láttam már nem egy pár női mellet, de Zoé ikrei top kategóriásak. Zoé közben olajat vett elő, és nekiállt a lingamnak. Érintései, fogásai kellemesek voltak, idővel változatosak lettek, de itt is inkább ösztönös, mint felépített volt a program. Nagyon kellemes keze van Zoénak, én nem tudtam abbahagyni keblei simogatását, egyetlen dolog zavart még ebben, a szigorúan megszabott keretrendszeren (ami kb majdnem ellehetetlenít minden interakciót, beleélést) belül is: Miközben gyúrta a szerszámo ..."
"Egyéb ügyes-bajos dolgaim elterelték a figyelmemet és csak most vettem észre, hogy erről a találkáról eddig nem írtam beszámolót, amit feltétlenül pótolni kell! Függetlenül attól, hogy Valériával már jópár alkalommal találkoztam az elmúlt sok évben, hiszen minden alkalom nagy élmény. Na szóval, öröm volt ismét összejönni jó szorosan ;-), úgyhogy nem is húztam túl sokáig a tisztálkodást, siettem vissza a szobába hogy minél több időt tölthessek azzal amiért jöttem. A kis hölgy már meztelenül fogadott és rajtam is hasonló öltözék volt, így simultam hozzá szenvedélyes nyelves csókokkal indítva, ami az ő esetében másodperceken belüli keményítő hatást vált ki mindig nálam az alsó fertályon. Meredező szerszámmal derítettem fel teste minden kis részletét, de ezzel az állapottal nem sokáig voltam egyedül, mert a mellbimbói is gyorsan megkeményedtek, látványosan jelezve hogy nem csak én élvezem a ..."
"Esetemben mondhatni szokás szerint fürdés után az ágy mellett állva kezdtünk, simogatással, finom puha csókokkal. Menet közben szabadult meg Aida az öltözéke azon részeitől amik útban voltak. Folytattuk az "ismerkedést" az ágyra fekve, ahol számmal/nyelvemmel már elkalandoztam délebbi tájakra is, mellbimbókat szívogatva jó étvággyal, aztán a kissé csiklandós pocakon áthaladva eljutottam a leírásnak megfelelően fazonigazízott puncihoz is. Hosszasan elidőztem itt nyelvemmel a fincsi szeméremajkakat és csiklót masszírozgatva. Ezután feltérdelve kóstolásra kínáltam húsnyalókámat, megcserélve a franciázó szerepkört - isteni élmény volt. Közben néha megmarkolásztam a cickókat, popsit, benyúltam a szintén szép combok közé. Időnként Aida fejét hátulról megtámasztva beljebb is nyomakodtam, bekukkantva szerszámommal a szoros torok mélységeibe. Közben már kissé remegett a lábam is az élmény hatásár ..."
"Natur franciára és lingam masszázsra van lehetőség,a franciánál szabály hogy szájba nem mehet.A franciát választottam,nem annyira jöttbe,mert csak kis bólogatásról és farok húzzogatásról szólt,ezért kértem inkább legyen lingam befejezés,de már annyira elment a kedvem az egésztől,hogy már nem volt benne semmi izgató,ezt érezte ő is, meg is kérdezte,hogy sikerülni fog-e,végül azért elélveztem,letörölt és ment megnézni a fürdőt,mert már kezdtünk kiszaladni az időből.Volt még egy hölgy aki rendelt,de vele nem találkoztam. ..."
"Érkezés, ajándékozás, részletek egyeztetése, tusolás, vissza és még némi pontosítás (hozzá csaptam a kényszerfranciát is a megrendeléshez). Egyből franciával indítottunk. Elém térdelt és kezelésbe vett. Olyan vehemenciával esett nekem, hogy lassítás kellett kérnem. (Lehet, hogy a gyors kivégzésre gyúrt😊.) Miután ráhangolódott az általam kért tempóra (lassan és mélyen beengedve, időnként hosszasan benttartva), egy ideig így élveztem ténykedését, majd áttértünk a kényszeresre. Eleinte még ugyanebben a pozícióban, majd hányat fektettem, a vállai fölé-mellé térdeltem és úgy. Nékem nagyon bejött, amikor éreztem, hogy a makkom nekifeszül a manduláinak, beékelődik közéjük, azok próbálnak utat engedni, de nem tudnak eléggé kinyílni, hogy továbbengedjék. Derekasan helytállt és még ő mentegetőzött a gagreflexei miatt és bíztatott, hogy nincs probléma, nyugodtan csináljam tovább. Hajtott a vágy, ..."
"Szexi fehérneműben és mosolyogva fogadott. Kedvesen beinvitált, bemutatkozás és puszi-puszi. Nagyon kedves volt az első pillanattól fogva. Bementünk a szobába, beszélgettünk, közben én megszabadultam a gönceimtől. Kicsit leheveredtünk az ágyra és beszélgettünk, mielőtt megkaptam a türcsit és elmentem fürdeni. Visszaérkezésemkor az ágyon feküdt és még rajta voltak a felesleges ruhadarabok. Váltottunk pár szót, hogy mit és hogy szeretek/szeretnék, illetve mit lehet és mit "nem ér". Jeleztem, hogy nem fer, hogy csak rajta van "ruha" és megszabadítottam ezektől - a melltartónál kértem segítséget, mert béna vagyok a hátsó csatoknál, mosolyogva segített nekem ezt az akadályt legyőzni. Hanyatt feküdt - elkezdtem csókolni. A nyakától indultam (nagyon jó illata van/volt) és szépen mentem lefelé. Csókooltam felváltva egyik, majd másik gyönyörű formájó mellét és közben simogattam bársonyos bőrét. ..."
"Először én kényeztethettem Alexandrát, és ez igen kellemes volt a számomra, de úgy tűnt, hogy a számára is. A csikló környékét nyalogattam, miközben bedugtam a vagina nyilásába először egyik ujjamat, majd kettőt. Fokozatosan kezdte egyre jobban érezni magát. A teste elkezdett ütemesen hullámozni, majd egyre szaporábban vette a levegőt. A következő fokozatban bal kezével a mellét kezdve erősen gyömöszölni, a jobb kezével pedig először a kezemet szorongatta, majd elkezdte simogatni a fejem és végül erősen összekócolt, turkált a hajamban. Végül megfeszült a teste és szinte átment hídba. Ilyen testtartással ütemesen emelgette a derekát és dörzsölte a lábai közét a számhoz. Aztán túl gyengédnek találhatta a nyalakodásomat, és ellökte a fejem, majd maga kezdte vad erővel és nagy tempóban kényeztetni a csiklót. Ha már láthatóan nem kímélte magát, én bepróbálkoztam a vaginába három ujjammal, és ..."
"A masszázsom, kényeztetésem után következett az én kényeztetésem. Nagyon finom, gyengéd volt, igazi érzéki, barátnő feelinget biztosított. Imádtam minden percét. Köszönöm :) ..."
"A liftből kiszállva elindultam a megadott helyszínre, ahol már nyílt is az ajtó. Beléptem, majd az ajtó mögül előlépett Fanni, egy kis köntösben. Na én itt hirtelen azt se tudtam hol vagyok, de szerencsére Fanni megoldotta a helyzetet, bemutatkozás után kaptam két puszit és egy ölelést. Ezután átadtam neki egy kis ajándékot, illetve ezzel együtt a rózsákat is. Ő egyáltalán nem kérte, de első randi révén így gondoltam korrektnek, ezt követően szó se esett róla. Bementünk és leültünk a kanapéra kicsit beszélgetni (hiszen először találkoztunk), de már itt éreztem egy kialakuló kölcsönös szimpátiát, hiszen a beszélgetés is kb. azonnal olyan kötetlen és oldott volt, mintha a régen látott barátnőmhöz mentem volna fel (akivel aztán a lepedőt is összegyűrjük). A kötetlen hangulatot segíti az is, hogy Fanni egyedül van a lakásban, így nem kellett semmivel sietni, csak egymásra kellett figyelni. E ..."
"Evelyn ahogy ígérte mikuláslány jelmezben fogadott.Piros miniszoknya,piros felső és még a bugyi is piros volt.Az ágy szélére ültünk egy kis beszélgetésre.Szóba került a munka és a magánélet is,ismerkedő beszélgetésnek jó volt.Aztán gyorsan letusoltam.Állva kezdtünk csókolózni,első találkozásnak nem is volt rossz ez a csók!Megmarkoltam a fenekét és a mellét is,még a melltartón keresztül,Ő pedig a farkamat találta meg.Javasolta,hogy helyezzük magunkat kényelembe.Lefeküdtem az ágyra,Ő pedig mellém térdelt félkeresztben. Rámhajolt és a szájába vette a férfiasságomat.nagyon jól csinálta,megmarkolta,szopogatta a makkomat,nyálat csorgatott rá,újra bevette aztán a nyelvével körözött rajta és újabb nyálcsorgatás.mondtam,hogy bátran húzza lejjebb a bőrt,mire Ő,,ez csak a bevezetés volt".Jött a főműsor és valóban bevette,ha nem is az egészet,de a nagy részét.Lehet mondani,hogy ez egy bőnyálas szopá ..."
"We started off slowly I kissed her and licked her shaved pussy. She has a beautiful shaved pussy with perfect pussy lips. Niaa put on condom and I entered her in missionary. You can tell she is new to escort as she likes slow and sensual sex rather than being pounded. She gave a fantastic blowjob (bareback is extra) and I finished from her skills. ..."
"Mint azt említettem két nagyon lágy nőről beszélünk. A lingam masszázs is finom, érzéki mozdulatokkal kezdődött. Kezdetben a tartozékokat vették célba a lányok, lágy, körömmel való cirógatással. Következett utána a szerszámom is, ami az elején alig érezhető finom simogatásokat kapott. Később ezek a mozdulatok erősebbé váltam, azonban a golyókkal, mint valami hímestojásokkal bántak a lányok. Míg Natasa lentebb foglalatoskodott és cirógatott, addig Melissa kézműveskedett, majd Natasa váltotta fel a művészi kézmozdulatokkal és Melissa fogott rá és szimplán csak tartotta kezében a golyóbisokat. Így váltogatták egymást nem sietve. Közben simogattam őket, és gyönyörködtem a pazar tükörbeli látványban. Olyan volt az egész, mint valami szép művészi előadás, teljesen hangulatba kerültem. Fura ilyet mondani, de meghitt volt az egész szeánsz. Egy idő után jeleztem, hogy közel a vég és Melissa a ten ..."
"Az ajtón belépve gyönyörű Diana fogadott, aki azonnal itallal kínált. Kértem egy teát, amit készségesen elkészített, nagyon bő tea választékból választhattam. Amíg a teát ittam rengeteg mindenről beszélgettünk, nagyon intelligens, felvilágosult Nő. Feltette a kérdést, hogy előtte vetkőzöm-e vagy a fürdőben. Természetesen az előtte vetkőzést választottam. Betértem a fürdőbe, ahol a gyors zuhany után az ágyon fogadott szép fehérneműjében. Simogatás közepette finom csókokat kaptam, majd kértem egy hátmasszírozást. A masszírozás krémmel ment (kérhettem volna olajat is), és rendben, korrekt erővel masszírozta a hátam. Nagyon jól esett. Fordulás után további csókok váltották egymást, majd NF-be fordult a történet. Diana NF-ben oltári jó, az eddigi tapasztalatok alapján a topban benne van. Itt sajnos le kell szögeznem, hogy kicsit izgultam és fejben sem tudtam 100%-ban rákészülni, így 69-re ..."
"Az előre megbeszéltek szerint masszázs programra érkeztem hozzá. 1órás időtartamot beszéltünk meg,2X-i befejezéssel. Megérkezésemkor egyeztettük mégegyszer,hogy mi legyen,Evelyn nagyon kedvesen érdeklődőt hogy milyen napom volt,ma irány a fürdőszoba. Visszatértemkor már csak a fehérnemű volt vendéglátós. Állva kezdtünk csókolózni,de hamar az ágyra keveredtünk.A heves csókoktól,én már kellően kemény voltam,és elég hamar Evy ajkai közt találtam magam.Én is megizleltem csodás punciját,és éreztem hogy ez nem fog sokáig tartani,de így is terveztem az első orgazmust szóvá pár perc brutál francia után Evy szájába táraztam az utódokat. Hagyott lenyugodni e csodás francia után,majd jött a masszázs. Kellően át maszirozott,miközben az is kiderült,hogy remek beszélgető partner. A masszázs végeztével kérte,hogy forduljak meg. Itt már újra kezdtem keményedni,de az olajos kezei közt ez cs ..."
"Csak fél órám volt, így hosszas és változatos történések helyett zanzásított program volt. Az elején kis párbeszéd (szeret beszélni a hölgy nagyon), aztán nekilátott a franciának. Nagy kedvvel, nagyon jól végzi, mélyen beveszi és változatosan csinálja, élvezetes volt. Kértem és kaptam gumit, majd beletérdelt a jóba, közepes tempóval mozgott, közben markolásztam a ciciket. Váltottunk miszibe, lábai felhúzva és tövig nyomhattam a lécet, bírta zokszó nélkül. Még a repertoárból a popó volt hátra, ezt szintén lovaglásban végezte, beleguggolt és úgy mozgott, itt már nem bírtam tovább és kitáraztam. Jó volt. ..."