Telefonon egyeztettünk, de egy órával a randi előtt megerősítést kért.
Megközelítés:
Parkolás fizetős, mint a kerületben mindenhol.
Sikerült a ház előtt helyet találni.
BKV egy sarokkal arrébb közlekedik.
Helyszín:
Lakás patika tisztaság, fürdő igényesen felújított, sok tusfürdőböl lehet válogatni. Törülköző nagy, puha, és illatos.
Hirdető külseje:
A képekhez mérten sokkal csinosabb.
Azzonal megmozdult a cerka. Szexi fehérneműt viselt. A csokrot a komódra helyeztem, és elirányított a fürdőbe
Action:
Tisztálkodás után az ágyrafeküdtem, és egy "most a számra veszlek" megjegyzéssel bekapta a farkam. Erre azonnal hadrendbe állt, amire meg is jegyezte "jó a reakció időd". Aztán kértem, hogy folytassuk kölcsönösen.
Gyönyörű a puncikája, és jól reagált a kényeztetés.
Aztán megbeszéltük, hogy ideje nyeregbe pattanni. Fantasztikus mozgás, eszméletlen ritmus, mély kőrözések. Időnként egy egy határozott és kemény ellendöféssel hozzájárultak a sikerhez. ELMENT. Ekkor a számra ültettem, és a tocsgós punciját kinyaltam
Felajánlott egy doggit, ami látványában is, és érzésben is csúcs volt.
Majd hasra feküdt, hogy benne maradtam, és úgy nyomtam. Nem kellett finomkodni, mert ettől még a hangja is megjött. Majd még egy kis lovacskázás, és a szájával kivégzett. Gyors tisztogatás és beszélgetés kezdődött. Értelmes, jó beszélgető partner.
Zárásként még egy tusolás, öltözés és búcsú.
Elszámolás:
Már az elején megtörtént, így nem volt akadálya a búcsúnak.