Másik oldalon hirdet, whatsup-on kommunikálunk. Két héttel a találkozó előtt egyeztettük az időpontot, mert mostanában nehezebb bejutni hozzá. Pár nappal a találkozó előtt írtam, hogy továbbra is tartom az időpontot, írta, hogy persze, vár szeretettel. További megerősítésre nem volt szükség.
Megközelítés:
Ház előtt áll meg a villamos, a parkolas is egyszerű, az út túloldalán lévő panelhaz mögött nagy, ingyenes parkoló van. GPS megtalalja a hazszamot. Bejutasi infók szintén WhatsAppon érkeznek, lifttel érdemes felmenni, feljutas után a lifttol par lépés.
Helyszín:
A lakás állapota teljesen rendben van, ahogy belepunk kis előszoba, ahol le lehet pakolni kabátot, cipőt, ott is lehet hagyni, mivel egyedül van a lakásban. Jobbra a tetthelyszin, itt egy kis kanapéra dobáltam a ruháimat, táskámat. A földön nagy matrac, ahol az események zajlanak. Hangulatfeny, zene. Az eloszobabol a másik irányba nyílik a fürdőszoba, ahol minden megtalalhato, szajviz, papír poharak, sok féle tusfurdo, nagy száraz törölköző. Az előszobabol a harmadik irány no go zóna, ez a privát élettér.
Hirdető külseje:
Továbbra is szuper, sötét színű fehérneműben fogadott, ami rajta maradt, amíg visszatértem a fürdőből. Még mindig fiatal, 20-as évei elején járó, szép fehér bőrű lány, helyes arccal, semmi vagy minimális sminkkel, kontyba fogott, egyébként hullámos hajjal, és igen csak nagy, természetes mellekkel. Talán a pár évvel ezelőtti formajahoz képest egy kicsit fogyott, így a melleken egy kicsivel jobban látszik a gravitáció, de ez semmit nem ront az összképet. Még mindig egy szuper, hamvas, ifjú hölgy.
Masszázs:
Masszázs nem volt, mivel kategóriát váltott. De azt tudom, hogy csuszka masszazsban No.1., lehet legközelebb igénybe veszem ezt a tudását is.
Kényeztetés:
Fürdőből visszatérve állva ölelni kezdtem, de ezen a részen hamar túllendítettem az eseményeket, és a matracra helyezkedtünk. Ő a határa feküdt, én pedig végig csókoltam testét, majd kényeztetni kezdtem őt, a magam örömére. Nem sokkal később cseréltünk, és én vettem át a passzív szerepet, és élveztem a kellemes franciát. Nem furulyazsonglőr, de barátnősen kellemes kényeztetésben részesültem. Ezután 69, majd védő felszerelést javasoltam. A korábbi óvszer méret problémákból okulva saját felszereléssel készültem, amit magamnak helyeztem fel, ő sikositott egy kicsit, majd beleült. Sajnos a stressz kozbejatszott ismét, és a megfelelő méretű óvszer ellenére is kissé elhagyott az erőm, így újabb 69-et javasoltam, így gumival. Szerencsére sikeresen reset-eltem magam, persze az ő közbenjárása is segítségemre volt. No, akkor próbáljuk meg ismét, de most hátulról, ő pedig készségesen négykézláb helyezkedett. Gyönyörű, izgató volt a látvány, tökéletes pozíció a mellek elérésére, és arra, hogy az egész testét, hátát, fenekét, és felfelé egészen a fejéig mindenhol simogathassam. Magam is megleptem, mennyire élveztem így, mint egy tini kisfiú, aki először próbál új pózokat a barátnőjével. Aztán lefektettem teljesen hasra, és így folytattam, így már a teljes irányítást a saját kezembe véve. Rá nem jellemző módon, még kisebb-nagyobb sóhajok, nyogesek is elhagyták ajkait, én meg persze élveztem a nem várt hangokat. Fejével hátra fordult és így tudtam csókolni is. Ezután oldalfekvésben folytattuk, szorosan ölelkezve, mert azért mégiscsak romantikus lélek vagyok. És így is lett vége, nem pattant fel, hagyott magában lenyugodni. Utána kaptam törlőkendőt és még egy kicsit beszélgettünk a matracon fekve. Majd újabb zuhany, búcsú és el.
Elszámolás:
Továbbra sem tudok extrákról, azon túl, hogy kategóriát váltott, így az egész együttlét egy nagy extra. A rózsái száma erősen inflálódtak az elmúlt hónapokban, bízom benne, hogy az újév nem hoz újabb inflációt :D Persze még így is 100%-ig megéri.
Összkép:
Totálisan kielegulve távoztam. Jelenleg ő nekem a biztos pont az oldalon hirdetők közül, akihez bármikor szívesen visszatérek és tudom, nem fogok csalódni.