• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A tervezett időpont előtt pár nappal jelentkeztem be VTR-en, elsőre sikeresen.
  • Megközelítés:

    Az utcában szerintem tűrhető a parkolási helyzet, nyilván fizetős. BKK esetén a Nagyvárad tér az optimális célpont.
  • Helyszín:

    Új ház, benne szép új emeleti kis egyszobás lakás, eandi helyszínnek ideális. Fürdő és szoba tiszták, rendezettek, jól felszereltek minden szükségessel.
  • Hirdető külseje:

    Igen, a képek nem hazudnak és torzítanak, Valéria pont olyan. Kis termetű, szuper formás csinos hölgy, nekem nagyon bejön.
  • Action:

    Egyéb ügyes-bajos dolgaim elterelték a figyelmemet és csak most vettem észre, hogy erről a találkáról eddig nem írtam beszámolót, amit feltétlenül pótolni kell! Függetlenül attól, hogy Valériával már jópár alkalommal találkoztam az elmúlt sok évben, hiszen minden alkalom nagy élmény. Na szóval, öröm volt ismét összejönni jó szorosan ;-), úgyhogy nem is húztam túl sokáig a tisztálkodást, siettem vissza a szobába hogy minél több időt tölthessek azzal amiért jöttem. A kis hölgy már meztelenül fogadott és rajtam is hasonló öltözék volt, így simultam hozzá szenvedélyes nyelves csókokkal indítva, ami az ő esetében másodperceken belüli keményítő hatást vált ki mindig nálam az alsó fertályon. Meredező szerszámmal derítettem fel teste minden kis részletét, de ezzel az állapottal nem sokáig voltam egyedül, mert a mellbimbói is gyorsan megkeményedtek, látványosan jelezve hogy nem csak én élvezem a helyzetet, főleg amikor egyik ujjammal finoman beköszöntem a szeméremajkak közé is. Átváltottunk az ágyra, Valéria előttem feküdt kitárulkozva, úgyhogy folytattam nyelvemmel a felderítőutakat. Fokozatosan lefelé haladva eljutottam a combok közé és alapos nyelvmunkába kezdtem a megfelelő helyeken, amit ő lelkesen üdvözölt nagyokat nyögdécselve és rángatózva, továbbra is keményem meredező mellbimbókkal. Mivel a farkam is már betonkemény állapotban volt jó ideje, előre térdeltem határozottan, franciás kényeztetési igényre utaló magatartással, ami szerencsére nem is maradt megválaszolatlanul. Menet közben élvezettel simogattam a haját is, mire kiszabadította a copfot, hogy szabadabban belemarkolhassak igény esetén. Ennek segítségével aztán rá is segítettem a mélytorkos részekre, hosszabb ideig is bent tartva magam abban a bizonyos mélységben - közben folyamatosan koncentrálnom kellett, nehogy túl korán lövöldözzek. Emiatt aztán kértem is hamar egy gumihúzást, nehogy véletlen lemaradjak a lényegi részről. Szokásom szerint szemből támadtam először, missziben kezdtünk neki, extra izgató volt amikor a nedves és mégis szűk punciba behatolva Valéria szemei kitágultak és nagyokat nyögött az élvezettől. Újra csókolóztunk egy ideig és kóstolgattam a kihegyezett kis cickókat, majd a lábait felemelve még mélyebbre nyomakodtam a testébe. Némi határozott döngetés után felgyorsult tempóban nyögött és rángatózott előttem, csípővel ráerősítve az ütemre intenzív orgazmusig jutva vonaglott, aminek hatására már képtelen voltam tovább visszatartani magamat, a combjaiba kapaszkodva tövig magamra húztam és élveztem hatalmasat én is remegő testtel. Jó ideig benne maradtam amíg mindketten lenyugodtunk, aztán lassan és finoman kicsusszantam a szent helyről. Kis tisztálkodás és nagyon kellemes levezető beszélgetés kezdődött, Valériával egyáltalán nem érzem kicsit se feszélyezve magam, ezúttal is élveztem a beszélgetésünket, ebben is jól egymásra vagyunk hangolódva - legalábbis szerintem biztos. Mivel hason feküdt mellettem egy idő után elkezdtem simogatni formás popóját, már ez önmagában gyorsan újra harcképes megjelenésűvé "öltöztette" a szerszámomat. Nem is húztam sokáig az időt és Valéria fölé térdelve hátulról a két popófél találkozásához illesztettem magam, ott csúszkáltam egy idegi élvezettel előre-háta, némi előnedvességgel is összekenve ezt a szép helyet. Ismét őrülten belé kívánkoztam, úgyhogy húztunk egy újabb gumit és kutyus pózban csúsztam be ütközésig. Mivel ő - szerencsére :-) - jóval kisebb nálam, így ez a pozíció picit kényelmetlenebb volt nekem, fokozatosan átmentünk abba - szerszámomat végig bent tartva a jó helyen - hogy ő hason fekszik, én pedig rajta és hátulról pumpáltam nagy lendülettel, csókokkal is megfűszerezve néha a kellemes helyzetet. A formás popsinak feszülés - amit időnként még jobban nekem is tolt hátrafelé - és a punci fantasztikus szorítása együttesen meghozták újabb gyümölcsüket. Így aztán hiába szeretek jobban naturálisan lövöldözni, a közeledő második csúcsnak sem bírtam ellenállni és egy rövid ütemgyorsítás után pár erős befejező lökéssel Valéria újabb hangos nyögései közepette (az agyam közben nem volt olyan állapotban, hogy meg tudja állapítani ő is elment-e ismét vagy nem) elélveztem a fantasztikus punci mélyében. Némi szünet után még további finom be-ki mozgásokkal nyugtattam le magam, mielőtt visszavonulót fújtam, kilihegtük magunkat az ágyon aztán elvonultam leöblíteni magam a zuhanyzóban. Ezután már csak a búcsúzkodás volt hátra, csók, ölelés, jókívánságok stb - szívesen maradtam volna még. Élénk fantáziámmal elképzeltem micsoda brutál jó pornóklip lett volna ebből az akcióból, biztonsági csekkolás után nyilván natúrban nyomva végig az egész akciót, hisz az én vaktöltényeimtől nem kell más következmény miatt tartani... :-)
  • Elszámolás:

    Nem kértem extrát, bár a popsit muszáj lesz egyszer kipróbálni! Teljesen korrekt volt az elszámolás, a nyilvánosan megadott csokorméretet hagytam ott, ami kitűnő ár/érték arányt jelentett számomra
  • Összkép:

    Nem véletlenül térek vissza kisebb-nagyobb rendszertelenséggel Valériához jópár éve, nála mindig garantált, hogy abszolút kielégülök minden szempontból. Ezt az alkalmat is köszönöm szépen, telitalálatos jellegű volt!
Happy Massage