Action:
Esetemben mondhatni szokás szerint fürdés után az ágy mellett állva kezdtünk, simogatással, finom puha csókokkal. Menet közben szabadult meg Aida az öltözéke azon részeitől amik útban voltak. Folytattuk az "ismerkedést" az ágyra fekve, ahol számmal/nyelvemmel már elkalandoztam délebbi tájakra is, mellbimbókat szívogatva jó étvággyal, aztán a kissé csiklandós pocakon áthaladva eljutottam a leírásnak megfelelően fazonigazízott puncihoz is. Hosszasan elidőztem itt nyelvemmel a fincsi szeméremajkakat és csiklót masszírozgatva. Ezután feltérdelve kóstolásra kínáltam húsnyalókámat, megcserélve a franciázó szerepkört - isteni élmény volt. Közben néha megmarkolásztam a cickókat, popsit, benyúltam a szintén szép combok közé. Időnként Aida fejét hátulról megtámasztva beljebb is nyomakodtam, bekukkantva szerszámommal a szoros torok mélységeibe. Közben már kissé remegett a lábam is az élmény hatására, úgyhogy kértem gumihúzást. Miután visszafeküdt a hátára szemből támadtam be, érzéssel tövig eltüntetve magam a nedvesen szoros, puha barlangban. Változó ütemben mozogtam be-ki, miközben Aida is láthatóan jobban élvezte ezt a helyzetet a franciás előzetesnél. Szép combfixes lábait a vállaimra raktam és a combokat vagy a popsit megmarkolva segítettem magam minél mélyebbre hatolni, ránézésre is pozitív fogadtatásra találva ezzel. Kértem egy oldalra fordulást és most így rohamoztam, imádom ebben a pózban a popsi felől látni ahogy intenzíven mozgatom a farkam a szeméremajkak közé szorulva, kitűnő pornós beállítás pasi szemszögből nézve. Ezt a sokak körében népszerű kutyusos verzió követte, aminek a népszerűsége abszolút érthető, hisz jó mély behatolást tesz lehetővé (utódtervezés esetére is szokták javasolni, jobb a találati arány :-) ) miközben szem előtt van a popsi, jól lehet kapaszkodni a csípőbe, combokba, cickókba is. Kértem aztán Aidát, hogy feküdjön előttem hasra, mert én így is imádok hátulról támadni, ráfeküdve és nekinyomulva a formás-feszes popónak közben. Ez a helyzet kitűnő popsiszex esetén is, de ez nem az a menet volt és én amúgy is tökéletesen elégedett vagyok a klasszikus befogadó helyszínnel - főleg ha ilyen mennyei. Közben sajnos rohant az idő és ahogy több korábbi beszámolómban említettem nem szeretek "hangtompítóval" felszerelt fegyverrel lőni, visszatértünk a naturálisabb franciára. Ennyi szuper és önmagam folyamatos visszafogásával küzdő felvezetés után megkönnyebbülve engedtem szabadjára mindent. Aida amúgy is csodás szájának nem kellett sokat ügyeskednie ahhoz, hogy hosszasan lüktetve telespricceljem, extra intenzív élmény volt, úgy éreztem mintha pisztoly helyett ágyúval lőttem volna. Teli szájjal még finom levezetőszopogatást kaptam, aztán mindketten a tisztálkodásra fordultunk rá, Aida diszkréten magával vitte a kis testsúlycsökkenést is eredményező akcióm eredményét a fürdőszobába.
Ezután következett a másik jellegű kellemes része az együttlétünknek, nagyon jót beszélgettünk sok mindenről. Aidának jól kialakított, értelmes véleménye van a dolgokról és jó a humorérzéke is, úgyhogy ilyen szempontból is tetszik nekem!
Nyilván bepróbálkoztam második fordulóval is, sikerült is egész jó harcképesre keményíteni magam némi csókolgatós-simogatós bevezető segítségével. Újra kértem óvszert és egy szép lányt is rá gyorsan az ölembe, szerencsére volt ilyen kéznél. Aida finoman rámcsúszott és ezzel lovaglós menetbe fogtunk. Egy ideig tartottam magam ülő helyzetben, de aztán hanyatt dőltem és meghagytam neki a "munkálkodást". Ez is szuper élmény volt, sokáig elnézegettem ahogy csúszkál rajtam fel és le, közben időnkét a ciciket kóstolgattam. Azt már viszont éreztem, hogy így a csúcsig nem sikerül feltornázni magam, úgyhogy újra visszaváltottunk natúr franciára. Aida ismét kitett magáért félig felülve miközben én az ágy mellett álltam, oltári cumizást nyomott le, amire időnként próbáltam kézzel is rásegíteni. Sajnos azonban nem bírtam újra megmászni a himaláját, nem jutottam sokkal messzebb az alaptábornál. Úgy tűnik a duplázás nálam nem idő hanem inkább taktika kérdése, ha az első fordulót túl sokáig húzom és marha nagyot durranok a végén akkor sokkal több regeneráció kell utána egy újabb lövéshez. Na de nem baj, ez nam panasz akar lenni, hiszen végig szuper jól éreztem magam a kisasszonnyal! Ez a része csak rajtam múlik, majd jobban figyelek az ütemezésre legközelebb. Köszönöm az újabb kiváló együttlétet Aida! :-)