• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A konkurens oldalon akadtam rá, telefonon hívtam. Itt még nem volt semmi gond. Egyből elértem. Készségesen tájékoztatott a lehetőségekről, majd két időpontot is ajánlott, ebből a későbbit fogadtam el. Idáig ment minden flottul. Hurrá!
  • Megközelítés:

    XIX. ker Városház tér közelében van a helyszín. Kissé bonyolult volt megtalálni, mivel elég furcsán vannak számozva az ottani épületek. A találka előtt kb egy perccel még kerestem a környéken a pontos címet (igaz nem vagyok egy profi GPS) így megcsörgettem, hogy útbaigazítást kérjek de nem vette fel.
  • Leírás:

    Már ez egy kicsit gyanús volt de gondoltam csak biztos én gondolom túl a dolgokat. Mint utólag nemsokára kiderült, jól éreztem. Végül sikerült megtalálni a címet, igaz ekkor már néhány perc késéssel de ismét hívtam. Csörög, de nem veszi fel senki sem. Néhány perc múlva újra hívom. Ekkor a kolléganője vette fel és tájékoztatott, hogy Krisztinek el kellett mennie, mert rosszul lett. Erre megkérdeztem, hogy erről miért nem lehetett értesíteni? Még az elején próbálkozott ilyenekkel, hogy hát külön kezeli mindenki az ügyfeleit...de ezt én rájuk bízom. Ez engem nem érdekel, sorry. Na addigra már én sem voltam valami jól, mivel eléggé átverve éreztem magamat. Odáig értem, hogy közbe jött valami. Bárkinek bármi közbejöhet. Beteg lehet a szomszéd cicája fodrászának a műkörmöse, megharaphat egy Alien, beszippanthat egy fekete lyuk, stb...[tetszőleges bullshit helye]. De ok. Elhiszem h hirtelen rosszul lett. Ezúttal is jobbulást kívánok neki! Remélem hamar rendbe jön. Tényleg! De miért nem lehet legalább egy sms-t küldeni? Vagy bármilyen más módon értesíteni, hogy hello ne gyere, mert még sem lesz jó...vagy vmi egyéb chat GPT-s kreálmány! és most jöjjön a költői kérdések helye: Miért kell ezt csinálni? Kinek jó ez? Nekem tuti nem de ezek után szerintem nekik sem lesz az. Bezzeg ha ez fordítva történt volna? Akkor aztán robbanna ám a ház igaz? Ha jobban belegondolunk még csak nem is egyedül velem tolt ki, hanem szegény kolléganőjével, akit emiatt ebbe a kellemetlen helyzetbe hozott és végig kellett hallgatnia az "ügyfélpanaszt". Ha jól emlékszem talán még mondtam is neki, hogy ez nem ellene szól. Persze próbált megnyugtatni, meglehetősen profin kezelte a helyzetet de nyilván ez már veszett fejsze nyele volt. Állapotomhoz mérten azért legalább én is próbáltam kulturált módon panaszkodni. Én is beszéltem már panaszos ügyféllel a munkám során. (Nem a kedvencem).
    Sztem a fentiek alapján nem nehéz kitalálni így nem is koptatom már sokat a billentyűzetem. Röviden összefoglalva: Finoman szólva is inkorrektnek érzem irányomban a történtek kimenetelét. Nem az a bajom, hogy rosszul lett és haza kellett mennie (vagy orvoshoz, mindegy), hanem az, hogy erről miért nem lehetett valamilyen módon értesíteni. Talán még a kolléganőjének is mondtam, hogy ennél bármilyen egyéb más megoldás jobb lett volna mindenkinek. Így mindenki rosszul járt. Végül zárásképpen jöjjön egy kellemetlen szóvicc: Ez már hattyúk....Milyen hattyúk?... b@...hatjuk. No szép estét mindenkinek. Legalább a Tietek legyen az, ha már nekem ilyen aranyos módon megalapozták a jó hangulatom.
Happy Massage