Bemutatkozásban írja is, hogy nehézkes hozzá a bejutás, nálam ez abban nyilvánult meg, hogy telefonon próbálkozni kellett jó néhány alkalommal. Két nappal későbbre találtunk megfelelő időpontot. Reggel egy megerősítő sms-t küldtem, majd Misty felhívott, hogy negyed órát még módosítsunk az időponton. Kedves hangja van, jó előérzetem volt a randival kapcsolatban.
Megközelítés:
Lassan nyitni kellene egy Beszámolók kávézot a Kondorosin, vagy esetleg a Marinán. Misty esetében az előbbi lenne a közelben. Ház előtt parkolóhelyet találni egy lottó ötössel ér fel, környező utcákban célszerű keresni, és erre időt hagyni. Nekem pár perc séta távolságban sikerült, vagyis odafelé sétáltam, visszafelé csak vánszorogtam. Navigáció ismeri, parkolás ingyenes.
Helyszín:
Lakóparki színvonal, szép lakás. Nappali paravánnal leválasztva, és két külön szoba, mivel barátnőjével (aki masszázst vállal, és sajnos nem találkoztunk) közösen rendelnek. Én nem szeretem ha többen vagyunk egy helyen, az egyedül rendelő hölgyeket preferálom - kivéve az édeshármasokat - de végül is nem haltam bele. Cipők alapján volt másik vendég is, de ebből semmit nem vettem észre, csak a hálószoba ajtó becsukása emlékeztetett erre. Adatlap alapján egyértelmű, így ez nem kritika, és Misty kedvéért megérte kivételt tenni. Tisztaság és rend mindenütt, fürdőben zuhanyfülke, tiszta és puha törülköző, és egy kisebb ország éves költségvetése tusfürdőre és szájvízre költve. Szobában hangulatvilágítás, kényelmes ágy sok párnával, két oldalt tükrök. Szekrény/komód/szobainas a különféle lepakolási kihívások megoldására.
Hirdető külseje:
Néhány korai tévedéstől eltekintve elég szerencsés vagyok a randikkal, elkerültek a csalódások. Adtam már máskor is maximális pontot a hasonlóságra, de Misty viszi a pálmát: pontosan azt látod a képeken amit a valóságban is. Külseje? Bombázó. Vékony, formás, és lehet rajta dilemmázni, hogy a sebészi műremek cicik vagy a természetes műremek fenék miatt lóg kocsányon a férfiember szeme. A fotókon visszafogottak a kitakarások, ami ott sejthető, az a valóságban is visszaköszön: szép arc, és néhány ízléses tetoválás. Bombázó, de ezt már említettem. Magas sarkú cipő, bugyi-melltartó szett volt rajta... egy darabig. Párduc testhez illően, párduc színü textíliák, mármint rózsaszín.
Action:
Bevonulási és tisztálkodási ceremónia során egyértelművé vált, hogy első találkozás dacára egyikünk sincs zavarban, kicsit beszélgettünk, de elég gyorsan a lényegre tértünk. Nem jelöltem ki irányt, végül inkább buja mint bújós volt az akció, és ez így volt rendben. Kezdeti gabalyodás, néhány óvatos csók után (ezt elfelejtettem előre megkérdezni, de nem is nagyon szoktam erőltetni) Misty leült az ágyra én mellé álltam, és kezdetét vette a minden igényt kielégítő franciaóra. Intenzív, változatos volt, mélytorokra is sor került. Szerettem volna bemutatkozni én is, így Misty lefeküdt, és előbb szemből, a nyakamat átkulcsoló lábak között, majd hátulról a pucsító fenék felől nyalakodtam, és örömmel hallottam a kéjes nyögéseket.
Aztán az ágyra heveredtem, és itt folytatódott a mozizás, esetünkben panoráma módban. Az ággyal párhuzamos falakon, mindkét oldalon végigfut egy-egy tükör, MINDENT látsz. Például én hamarosan azt láttam, hogy Misty meglovagol. Valahogy átlósan feküdtem az ágyon, szemből a két gyönyörű mell hullámzik előttem, látom Misty arcát, és a magunkat két oldalról a tükrökben, na ez az igazi 3D! Ekkor vettem észre, hogy amikor nem rám néz, akkor Misty is a műsort nézi a tükörben. Nincs mese, ez a lány élvezi amit csinál, és ez engem is nagyon beindít. Mivel nem osztogattam instrukciókat, Misty átvette az irányítást, és nem sokat cicózott, kimondatlanul is egyértelművé tette, hogy ez egy szexcentrikus randi, így szexelünk. Sokat, és intenzíven. Legyen ez a kulcsmondata a beszámolónak, ezzel tudom leginkább átadni pozitív tapasztalataimat a kedves olvasóközönségnek. A rend kedvéért leírhatom, hogy csináltuk doggyban, missziben, ide-oda pakoltam a lábait, nyögött, biztatott, simogatott, markolászott. Hátulról és missziben is kipróbáltam a popsiját, egyik nagyobb élmény volt mint a másik. Mindezt be kellett osztanom az egy órába, ráadásul egy menetes vagyok, szóval ki is kellet bírni. minél tovább. Így történ, aztán megint ott fekszem az ágyon, simogatom a fenekét, és 3D moziban nézem, ahogy franciázik, végül kinyújtott nyelvére spriccelek.
Elszámolás:
Első látogatásom volt, így telefonon megbeszéltük, vetkőzés közben előre letettem. Kicsivel az átlag felett, hozzá az extra popsi. Nagyon rendben volt így, megérte.
Összkép:
Benyomás? Hát benyomtam, ahová csak lehetett, és ahányszor csak bírtam. Na jó, ez rossz vicc volt. Misty biztos pont lett nálam, rendhagyó módon(?), szex után beszélgettünk és ismerkedtünk egy kicsit. Beszélgetésünk is megerősített abban, hogy nála a helyem, ha intenzív randit szeretnék egy határozott, kiváló hozzáállású bombázóval. Természetesen egy hármas randi is bekerült a tervek közé, ha már egyszer kincset találtam!