• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    3 nappal a találkozó előtt VTR-en jelentkeztem be hozzá, melyhez mellékeltem pár sort is, hogy személyesebb hangvételűre vegyem a látogatási szándékomat. Rövid időn belül el is fogadta az általam javasolt időpontot és kedvesen megkérdezte van-e bármi kérdésem vagy kérésem hozzá. Ennek mentén haladva még volt további 2-3 rövid levélváltásunk, végül megadtam a telefonszámomat arra az esetre, ha közbe jönne neki valami és vártam a randi kitűzött időpontját.
  • Megközelítés:

    Fanni új építésű lakása a IX. kerület egyik frekventált bevásárlóközpontjának közelében található, így mind a tömegközlekedés, mind pedig az autós megközelítés szempontjából teljesen ideális. Az üzletház szomszédságában található parkoló 3 óra ingyenes megőrzést biztosít, tehát azoknak sem kell aggódnia, akik érzékenyek a fizetős zónák áraira.

    Szokásomhoz híven autóval érkeztem a levélben megadott címre és a parkolást követő pár perces séta után pontban a megbeszélt időpontban hívtam is a kapuból. Szerencsémre ketten éppen a nyitott bejárati ajtónál beszélgettek, így Fannival át is ugrottuk a "hogyan juss be a kapun" című feladatot, majd liftbe be és robogott is fel vele az x-edik emeletre. A liftből kilépve a falon elhelyezett táblák segítségével irányba helyeztem magamat és pár szapora lépést követően már nyílt is az ajtó előttem.
  • Helyszín:

    A lakás 2 szobás és kiváló állapotú, melyen Fanni egy barátnővel osztozik, mint azt később a beszélgetésünk során megtudtam. Annak érdekébe, hogy a logisztika zökkenőmentes legyen a lakás egy kicsit át is lett alakítva és a nappali(?) egy gipszkartonnal és ajtóval utólag le lett választva. Ezt egyébként elsőre észre sem vettem, csak miután már együtt voltunk és ő kiment a szobából.

    A fürdőszoba rendezett és tiszta, melyben egy zuhanyfüggönnyel felszerelt kád található puha és szárak kilépővel, valamint a tisztálkodáshoz elengedhetetlen tusfürdőkkel van felszerelve. A zuhany könnyen és mindenféle nehézség nélkül használható volt, segítséget tehát nem igényelt. A csapnál kikészített műanyag pohár és - emlékeim szerint - 2 szájvíz jelzi az orális higiénia szigorú betartását.

    A fürdőszoba közvetlen szomszédságába található a hálószoba, ahol egy díszpárnákkal megrakott méretés franciaágy mellett diszkrét hangulatvilágítás, egy fotel és egy kisebb asztal gondoskodik a vizuális harmóniáról.
  • Hirdető külseje:

    Első látásra levett a lábamról, mert bár láttam a fotókat - az arcképeseket is, de élőben szerintem sokkal szebb! Nőies alkat, hosszú festett szőke haj, kerek fenék és még kerekebb szép nagy mellek, ezek Fanni azon jellemzői, amivel azonnal elaléltam és lányos zavaromból nehezen tudtam felocsúdni. Külön tetszettek a testékszerek és a karján, valamint a combján található tetoválások, ez nálam mindenképpen plusz élményt adott az egésznek. Kérésemre welcome dressnek egy fekete melltartót és bugyit vett fel, amihez egy vékony rövid köntöst húzott. Tökéletes volt minden szempontból.
  • Action:

    Izgultam nem is kicsit, pedig egyáltalán nem volt semmi okom rá. Talán a felfokozott várakozásnak köszönhető volt vagy a túlzott megfelelési kényszer hozta ki ezt belőlem nem tudom, mindenesetre jó pár hónapja ez volt az első olyan randim, amikor ez a különös érzés lett ismét úrrá rajtam.

    Érkezésemet követően levettem a cipőmet és átadtam a magammal hozott ajándékot, majd Fanni beinvitált a hálószobába, ahol rögtön helyet foglaltunk az ágy két átellenes szegletébe. Az első néhány perc dekoncentráltságán felülkerekedve egy hosszas ismerkedő beszélgetést folytattunk iskoláról, munkáról, sportról és zenéről, ahol, mint kiderült a korkülönbség ellenére bizonyos pontokon nagyon is egyezik az ízlésünk. A beszélgetésben jócskán belefeledkezve végül közösen döntöttünk úgy, hogy most már itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk, így a ruháimtól megszabadulva és egy illatos törölközővel a kezemben elindultam a fürdő irányába, ahol rövid instrukciók után magamra maradtam.

    A nagy melegben igazán jól eső felfrissülést követően ismét visszatértem a hálószobába, majd a törölközőmet hátrahagyva az ágy közepére ültünk. Első bálozók voltunk és éreztem, hogy én is és ő is keressük a fogást egymáson, majd a pillanatnyi csendet Fanni törte meg azzal, hogy megkérdezte, hogy mire vágyom. Első meglepettségemben nem sok hang hagyta el a számat, majd végül csak annyit tudtam kinyögni, hogy én leginkább amolyan összebújós szeretkezést szeretnék most és kezdeményezően odahajoltam hozzá és elkezdtük egymás száját finom csókokkal elhalmozni.

    Azok után, hogy kellően egymásra hangolódtunk legnagyobb örömömre megkért, hogy segítsek a melltartójának levételében. Soha rosszabb feladat gondoltam és kisebb küzdelem után, de teljesítettem a rám bízott feladatot. Ahogy lekerült róla a textilruha elém tárultak azok a gyönyörű nagy mellei és első felindulásomban csak egy szerény "wow" hagyta el a számat, majd egy pillanat múlva már finoman, de határozott mozdulatokkal simogattam, nyaltam és szopogattam azokat a gyönyörű formás domborulatokat. Közben Fanni sem volt rest és kezébe vette, akkor már jó ideje meredező farkamat, majd előrehajolt és finoman elkezdte szopni. Közben úgy helyezkedett, hogy a bal kezem közelében volt formás feneke, ezzel lehetőséget adott arra, hogy közelebbről is megismerkedjem vele. Amíg én simogattam és csókolgattam hátulról, addig ő váltakozó intenzitással és olyan hatékonysággal kényeztetett, hogy voltak pillanatok, amikor szapora levegővétellel küszködve attól tartottam, hogy ott helyben torkon lövöm. Szerencsésen végül megúsztam a korai magömlését és folytatva az orális örömöket megértem, hogy térjünk át 69-be, mert már én is szerettem volna viszonozni az eddigi kedvességet. Szerencsémre partner volt ebben is és a megfelelő helyezkedést követően, ha rövid időre is, de birtokba vettem csodálatos és illatos punciját. Hamar ráhangolódtam mézédes ölére és először itt hallottam tőle kéjes hangokat ahogy sűrű és határozott nyelvmozdulatokkal próbáltam kizökkenteni lenti tevékenységéből. Végül miután kellően felszökött mindkettőnk pulzusszáma egy rövid csókváltást követően felhelyezte a gumit és először az ölembe pattant és egy rövid vágtára hívott, majd később a hátára feküdt és misszionárius pózban folytattuk tovább az aktust. Az elején persze igyekeztem bejáratni a farkamat és nem kellett sok idő ahhoz, hogy újfent megtaláljuk a ritmust. A hangja a tempóval együtt egyre határozottabb és szaporább lett, én pedig kitartóan ki-be jártam puncijába minek köszönhetően pár perc elteltével már ömlött rólam a víz. Időről időre meg megálltunk fújtam/fújtunk néhányat, majd pár csók és onnan folytattuk tovább, ahol abbahagytuk. Rövid idő múlva felajánlotta, hogy csináljuk hátulról és mivel ezt a pózt én is igen kedvelem, így cseppet sem kellett noszogatni. Fanni tehát megfordult én pedig mögé térdeltem és még nedves puncijába toltam a farkamat és formás popsiját markolva beleadtam mindent, ami kitelt tőlem ezen a forró nyári délutánon. Nem vitás a határon jártam, amit Fanni is kellően érzékelt és tanácsára újra natúr franciába váltottunk át, ám ezúttal ő az ágyra ült én pedig elé álltam. Csodálatos érzés volt ismét nyelvének játékát érezni és most már csak egyre tudtam gondolni, hogy így legyen vége ennek a másfél órának. Kezembe vettem tehát az irányítást és néhány húzást követően egy óriásit élveztem a szájába.

    Miután az utolsó cseppek is eltávoztak belőlem szépen hagyott lenyugodni, majd miután szétváltunk diszkréten a papírtörlőbe helyezte az utódokat és kért pár percet, hogy felfrissítse magát. Mikor visszatért jócskán az időnk vége felé jártunk már, így megittam a korábban kapott vizet és ismét birtokba vettem a fürdőszobát.
  • Elszámolás:

    A VTR-be minden részlet tökéletesen le van írva és az érkezésemet követően sem volt változás. A rózsaszálakat a beszélgetés után a kis asztal jól látható részére helyeztem, ami ott tartózkodásom alatt mindvégig ott is maradt.
  • Összkép:

    Semmi kétség nem fér hozzá, hogy Fannihoz nagyon rövid időn belül vissza fogok térni. Nála olyan hozzáállást, tiszteletet és nyitottságot tapasztaltam már az első találkozásunk alkalmával, hogy még így egy hét elteltével is nehéz jelzőket találni rá. Ritka az olyan lányt, akivel az első együtt töltött idő és a szex mellett egy baráti/szeretői kapcsolatot érez az ember. Én itt ezt éreztem és éppen ezért azt gondolom, hogy ezt tessék értékelni, mert ez nagy erény. Köszönöm Fanni!
Happy Massage