Action:
na igen, mikor beléptem már lent volt a nyelvem a padlón, alig tudtam felakasztani a kabátomat és a sapit, de ahogy sikerült egyből megdicsértem, hogy mennyire pazarul néz ki ebben a ruhában és magamhoz húztam. Finom puszik, majd a nyelveink is egyre mélyebbre jutottak egymás szájában, közben a hátát és a popsit simogattam bőszen. Elálltuk a bejáratot, ezért gyorsan bevezetett és lepakoltam a nálam lévő cuccokat. Odalépett és újból elkezdtünk játszani egymással, rövid nyelvcsata, közben markolászta a szerszámot nadrágon keresztül. Lehúzta a pólómat és félrehajította, majd letolta a gatyámat, közben nézett fel a szemembe. Az alsót külön húzta le és közben lehajolt. Ahogy felnézett lentről, a kivont kardom útban volt és ahogy egyenesedett fel, megsimogatta, majd 2 kézzel elkezdte húzogatni, végül bekapta és finom mintavételként 3-4x eltüntette félig. Felállt teljesen és smárolni kezdtünk, hozzányomtam a brét a combjához, hasához, majd lenyúlt és marokra fogta. Határozottan szorította, de nem durván, vagy fájdalmasan. Kezembe nyomta a törcsimet és indultunk zuhanyozni.
Beléptünk a kádba, gyorsan kezet mostam, hogy mindenhová benyúlhassak végre és gyorsan meg is simogattam a puncit, amíg a vizet szabályozta. Szembeálltunk és újfent csókváltás, majd hamar nyúlt a tusfürdőért és rám kent egy adagot, kicsit szétterítette, majd a cicijére is folyatott egy jó adagot és már kenhettem is szét a finom bőrén. Szimultánban nyomtuk egymás tisztogatását, ami sokkal inkább izgatásnak felelt meg. Újfent elkapta a kopaszt és szorítva szappanozta, majd húzogatta, mialatt én a mellek meggyúrásával töltöttem az időt és hiába folyt le majdnem minden tusfürdő, benyúltam a lábai közé és alulról kezdtem ingerelni. Szét is húzta a lábát, hogy beférjek kényelmesen és hangokkal is jelezte, hogy jó helyre tévedtem. Én is belenyomtam a markába a műszert, hogy adjon nekem derekasan. Sóhajtozva simogattuk egymást, majd elég hamar lemosott és magát is gyorsan letusolta. Ekkor hirtelen újból lehajolt előttem, megint a szájába vette a pisztolyt és mint a kezdésnél, újabb 4-5 tempót kaptam 2. ízelítőként. Amikor megfordult lerakni a zuhanyt, rácsaptam egy finomat a popsira, amire hátranézett és egy „Aaaúúú!” kíséretében jelezte, hogy kicsit odaégett a szoliban, ezért finomabban nyúljak hozzá, mégha szereti is az ilyet. Ezért inkább magamhoz húztam háttal és jól megmarkoltam a melleit, közben röhögtünk és bevonultunk a tetthelyre.
Gyorsan leült az ágyra, szembe fordult és várta, hogy állva elé lépjek. Meg is történt gyorsan és a szájába vett. Golyóim a kezében figyeltek, tartotta őket, majd masszírozta, miközben több, mint a felét eltüntetve nyitotta meg a nyalóka szopogatását, majd a bemelegítés után orrát a hasamba fúrva tövig elnyelt mindenféle öklendezés, vagy hang nélkül. Bent tartott pár mp-ig, majd újból szopott, aztán a beengedés egymás után tövig ment. Az arcánál fogva tartottam közben és élveztem a helyzetet, amikor előre hajolt és dudákat nekinyomta a rudinak. Nagyobb terpeszt vettem és leereszkedve raktam a cicik közé a póznát, majd elkezdtem szánkózni a völgyben pár tempó erejéig. Hirtelen felpattant és lefeküdt oldalt az ágyra, az arca a lepedőn volt elfordítva oldalra. Szólt, hogy másszak elé és kérte vissza a játékát. Odaadtam és hagytam, hogy torkoskodjon magától. Bőven folyatta rá a nyálát, hibátlan volt a folyamat. Ahogy előttem feküdt, muszáj volt megmarkolnom a cickókat újból és mivel a puncit is az orrom előtt forgatta, kézzel elkezdtem simogatni az ajkakat, a popsi bejáratot, majd finoman benyúltam a barlangba és megörültem, hogy a nedvességtől simán becsúsztam. Kicsit játszottam vele finoman, aztán nagyon begerjedtem és átvettem a bréadagolás tempóját. Nyomtam a szájába és simán ment ütközésig, közben kézzel húzta magát rám a seggemnél fogva. Annyira jó volt, hogy úgy éreztem itt muszáj lesz befejezni az első kört, ezért emeltem a tempón és óriásit robbantam a szájába, arcára. Kéjes szemekkel nézett rám hanyatt fekve, mosolyogva gyűjtöttem össze az arcára kenődött részt és a szájába nyújtottam, amit finoman szopogatott le az ujjaim végéről. Azt mondta nagy volt a mennyiség és a derékhad le is csúszott, mert nem sokat kellett törölgetni.
Nem kellett regenerálódnom, annyira jó volt, hogy állva maradtam. Mutattam is neki, csak mosolygott. Gyorsan lesmároltam, majd a nyakát kezdtem el csókolgatni, amitől kezdett is beindulni. Hanyatt feküdt és rábuktam a cicikre, alaposan eljátszottam velük, ha már ilyen szépek és körbenyalogattam a bimbókat, meg a teljes felületét, a másik kézzel a másikat gyúrtam. Egyre lejjebb mentem és hamar elértem a puncihoz, amit óvatosan kezdtem el még szinte összecsukott állapotában kóstolgatni. Már ettől megjött a hangja, amikor rendesen benyaltam a szirmok közé, húzta a fejemet és sóhajtozott. Mozgatta magát, hogy a jó szögben találjam és a jó tempóban menjen minden, Egyre hangosabban sóhajtozott, főleg, amikor nekiálltam az ujjaimmal simogatni a bejáratokat, mégis hirtelen felült és kijelentette, hogy azonnal dugnunk kell.
Felhúzta a védelmet és kérdezte, hogyan csináljuk. A lovaglást választottam, nyeregbe is pattant azonnal és hamar erős tempóban lovagolt meg. Tartottam a hátsójánál fogva, majd a ciciket is kézbe vettem és azoknál fogva tartottam az ütemet. Egyre nagyobb tempóban fejte meg a cerkát, majd szólt, hogy nyugodtan rácsaphatok a fenekére, már nem érzi hogy fájna. Szívesen teljesítettem ezt a kérést és közben rám hajolt teljesen. Bebújtam a dudák közé a fejemmel és habzsoltam őket, majd megmarkoltam a seggét és erőből húztam magamra. Biztatott, hogy húzzam csak karóba határozottan, majd még egy lapáttal rátéve, alulról is elkezdtem adni a puncinak. Hevesen szexeltünk, csattogósan, mire leugrott és szólt, hogy kitalálta, hogyan folytatjuk. Lefeküdt oldalra, felhúzta a lábait, elkezdte simogatni a melleit és nézte magát a tükörben. Mögé kellett mennem oldalt fekve és a kinyomott punciba toltam a szondát. A csípőjénél fogva kezdtem tempósan dugni és felváltva moziztam a puncit közelről és magunkat a tükörből. Sokszor összetalálkozott a szemünk a tükörben és összemosolyogtunk, miközben hangosan sóhajtozott. Nagyon bejött, ahogy a hideg talpaival hozzáért a lábamhoz és ahogy a csípőmbe kapaszkodott, azzal is biztatva, hogy ne hagyjam abba. Most én éreztem, hogy váltani kell és feltérdelve szétnyitottam a lábait, majd ráfeküdtem és szemből dolgoztunk tovább. Egyből ráhajoltam és smároltunk közben, felemeltem a fejét, alulról a hajába túrva tartottam és heves tempó mellett közelről néztük egymást és lihegtünk egymás szájába. Nagyon szereti a tükröt, többször is nézte magát benne, ilyenkor én is odaváltottam és mosolyogva küldtem tovább. Amikor nagyobb tempóra kapcsoltam, azonnal rácsapott a seggemre, hogy csak így tovább, dugjam rendesen. Lenyúlt és magát simogatva segítette a történéseket, egyre hevesebb sóhajok mellett. Ezután elfordítottam oldalra és a lábak közé szorított barlangba nyomultam. Végig a tükörből szemléltük ezt a pózt, csak néha pillantottam le a behatolást szemlélni. Kapaszkodtam belé jó erősen és biztatott, hogy paskoljam a popsit nyugodtan, mert szereti. Adtam is neki finoman, aztán vadul húztam magamra, egyik kezemmel a dudákat markolva, majd azokba kapaszkodva. Egyik pillanatban elkapta a kezemet és a hajához kísérte, hogy annál fogva tartsam. Belekapaszkodtam a végig kiengedett hajába és így mentünk tovább. Mi jöhet még, gondoltam, ahogy az elázott punciban dolgoztam. Ekkor az ujjaival közrefogta a benne járó virgácsot és két oldalról szorította. Eddig sem volt gond a szorítással, de így már éreztem, hogy küzdenem kell a meccsben maradásért. Kibírtam és még eljutottunk a következő pózig, amikor az egyik lábát a nyakamba vettem és félig oldalra fordítva toltuk tovább. Puszilgattam a felrakott lábát, még a hideg talpa is kapott, hogy ne fázzon. Ezután a nyakára fogtam és finoman, de határozottan tartottam. Újfent beindult és csapkodta a seggemet noszogatva, hogy gyorsítsak. Ekkor elkezdtem ujjakkal simogatni a szája szélét, egyből rábukott és szopogatta, közben viaskodtam a nyelvével belül. Újból magához nyúlt és simogatta magát odalent, majd újból a farkamat kezdte szorongatni kézzel. Nagy volt a tempó végig, csöpögött rólam a víz, rá a nyakára, vállára, arcára, de nem húzódott el, hangosan sóhajtozva nézett a szemembe, majd váltott tükörnézetre. Az akció alatt többször volt csúcspont a hangjából ítélve, de ezt csak ő tudja, mert nem lett annyira érzékeny, hogy le kellett volna állnom egy pillanatra is. A végsőkig húztam, annyira jó volt benne lenni, még az előzetesen eltervezett végső arcra élvezést is kútba dobtam, hogy tovább érezzem a puncit, így az utolsó pillanatban húztam ki és a gumit elhajítva hatalmas üvöltések között öntöztem meg a ciciket és az ölét. Elég rendes adag jött így másodikra is és meg is indultak a punci irányába, ezért gyorsan felpattantunk törölgetni, mielőtt rossz helyre tévednének. Ezután lefeküdtünk egymás mellé, átkulcsolt a lábaival és egész hosszan dumáltunk mindenről. Ekkor éreztem leginkább, hogy milyen hideg a talpa, jól esett így kimelegedve hozzáérni. Közben még elkalandoztunk egymáson kézzel, majd eljött velem fürdeni zárásként is. Figyelmeztettem, hogy ezzel lehet, hogy fel fog húzni és úgy nem szeretek távozni. Beugrottunk a zuhany alá és ahogy elkezdte gyurmázni a kolbászt, kezdett belekeményedni a markába. Vigyorogva engedte el és a fülembe súgta, ha lenne még fél óránk, most nagyon megkapnám még egyszer. Vigyorogva másztunk ki, majd ajándékozás és távozás. Méltó megünneplése volt a visszatérésének.