• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Már hétfőn felhívtam, mivel tudtam, hogy pénteken leszek szabad. Elsőre felvette és meghatároztuk az időpontot.
  • Megközelítés:

    Hát teljesen egyszerű és a parkolás is könnyű. Lurdyhoz beállva ingyenes. A GPS egyszerűen megtalálja. Ráadásul nagyon kedves volt, hogy sms-ben jelezte, hogy mindenképpen a IX. kert üssem be, nehogy elmenjek a XIX-be.
  • Helyszín:

    Újépítésű lakópark egy emeleti kétszobás lakása. Kis szobával, kis fürdővel, mely a célnak tökéletesen megfelelt. Ketten vannak, de az elején tisztáztuk, így nem volt zavaró
  • Hirdető külseje:

    A fotók és a leírtak alapján választottam és azok valósághűek. Nagyon cserpes szeme van, a cickók szenzációsak. Saját elmondás alapján egy kis feleslegek van rajta, de ez egyáltalán nem befolyásol semmit. A kisugárzása rendkívüli. Kis köntösben várt, ami már előzetesen jelezte, hogy tényleg hatalmas cickókkal állok majd szemben. Egy kis meglepivel kezdtem és egy palack bort adtam át, aminek nagyon örült, és szerintem meg is lepődött
  • Action:

    Az elején megbeszéltük, hogy mit szeretnék. Első körben a szokásos franciával kezdtem melyet popsis nyelvjátékkal fűszereztünk. Annyira érzékein csinálta, hogy most is írás között harcképes lennék, annak ellenére, hogy egy óra alatt kétszer is kivégzett. A popsimat szinte falta, majd rátért a cerka fényezésére, mely a sok nyálnak köszönhetően tényleg csillogott. Oldalról kezdte, és szinte saját magát kényszerfranciázva tesztelte meddig megy le. Nagyon kicsi maradt csak ki, de éreztem, hogy a torkában vagyok. Szenzációs. Utána újra nyalakodott a gátnál, és a popsinál, majd felállva a cickók közé vette. Itt kicsit dugtam a mellét, majd újra a szájában voltam. A vég közeledvén, még így állva, benyalta a popsiba, ami kellő löketet adott, hogy a vég érjen. Kértem, hogy nyitott szájjal, nyelvet kinyújtva a szájába, arcára menjek el. Király volt
    Ezután beszélgettünk - lehet vele szerencsére - majd gondoltam viszonzom a kedvességét. Egy jó tízperces nyali-fali után - közben kéjes nyögések és összerándulások, mely azt mutatták, hogy nem csinálom rosszul, bár ezt lehet csak én képzelem - újra az első körös nyelvórával folytattuk. Ezután védőfelszerelés és vagy 20 perc döngetés, több pózban. Először én fáradtam el, és kértem pacizzunk, majd ő, és kutyus és végül kértem, hogy franciával végezzen ki az első menethez hasonlóan. Újra falta a popsimat, majd elkezdte szopni a farkamat. Újra felállva végzett ki.
    Ezután észre vettük, hogy pont egy óra telt el, és mivel nem bíztam már magamban megegyeztünk hogy befejezzük.
  • Elszámolás:

    Mivel a bővebb infó teljesen korrekt, így a végén az üvegasztalra tettem
  • Összkép:

    Fanni technikája számomra fantasztikus. Nagyon jól használja a száját, a szemét. Teljesen korrekt hozzáállás, pontosan azt adja, amit ígér. Szerintem még visszatérek
Happy Massage