• Beküldte:
  • RebekaNuru reagálása

    Kedves Cupido! :)

    Pont a látogatásod előtt pár nappal nosztalgiáztam, olvastam az álatalad írt beszit, s lám vagy két napra rá, csörög a telefon, Cupido hív. Csak mosolyogtam, na mondom az Univerzum megint beledült :D
    Örültem Neked nagyon mert Te vagy az egyik ember akivel nagyon jól megértjük egymást és aki nagyon jól fogadja amit én nyújtok, korrekt vagy és jó csapatjátékos !
    Köszönöm bonbont ! Figyelmes voltál, mert a kedvencemet hoztad :)

    Úgy látszik egy kissebb amnézia állt be nálad :D Sebaj ;)

    Én így emlékszem a masszázs/kényeztetés részre :P

    Sosem volt fekete a tatamim :D Bézs. Nincs is semmi fekete a szobában , imádlak :D
    Valóban nem svédmasszázs hiszen végig erotikus programot beszéltünk. Hason feküdtél, Tantrával kezdtünk, amit lágyan átvittem Nuruba, na ez volt az aminek a technikáján fejlesztettem. Jól megszeretgettelek hátulról, beterítettelek csepp testemmel, aztán fordulás előtt töltöttelek, majd forulás után jöttem szemből, felkentem Rád finoman az olajat aztán megNuruztalak előlről is, minden hajlatomba becsúsztattalak és ölelős mámorban úszva csúsztam rajtad :) :D :) Szeretem látni, hogy jó,(nyilván az önbizalmamnak is jó, ha Neked jó ) szeretem a végletekig húzni, súrolni a határokat! Amikor már azt hiszed, hogy már nincs tovább, de mégis, hiszen ha valami jó és örömet okoz , természetes reakció, hogy még még még akarunk belőle. Nálad tudom használni jól a képességeimet, hogy is szokták mondani " Jól reagálsz " :D
    Lingam masszázs, hah én is átszellemültem teljesen a hatalmas kígyóbűvölés közben és el is csúsztunk de hát nincs óra a szobában, csak lejárt a zene..Még jó, hogy ajándék hiszen én nem figyeltem, lementem én is nem éreztem az időt.. és abszolút jól éreztem magam!!!

    Mindig arra törekszem, hogy teljesen ki tudjuk zárni a külvilágot és legyen gazdagabb az életed valami extrával amit én tehettem hozzá.

    Köszönöm ezeket a szép szavakat melyekkel az összképben illettél, külön köszönöm, hogy kiemeled azt, hogy miben más ez az élmény amit én nyújtok, kerek ahogy írtad én ehhez nem tennék hozzá semmit ! Igazából szóhoz se jutok de mindegy.. Van amit én sem tudok kezelni :D


    Köszönöm szépen a beszit!!!!


    Millió puszi és hatalmas ölelés Neked !!!!

  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam Rebekát, az általam kért idő intervallumban kaptam időpontot.
  • Megközelítés:

    Váci úthoz közeli mellékutcában elérhető a lakás. Parkolás fizetős, de cserébe a ház előtt gond nélkül tudtam megállni. Tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető némi sétával.
  • Helyszín:

    Új építésű társasház egyik emeleti lakásában rendel RebekaNuru .A helyszín igényesen berendezett, a szobában egy fekete nagyméretű bőr tatami, szobainas, szék, kis asztal szolgálja a kényelmet a vizuális élményeket az oldalt elhelyezkedő tükör fokozza. Fürdőben tiszta kádkilépővel, szájvízzel és hozzá való pohárral biztosította a hígéniát.
  • Hirdető külseje:

    Alacsony termetű formás lány gyönyörű gömbölyű fenékkel, aminek ívét jól kihangsúlyozta barna csipkés áttetsző body amit viselt. Mellei tenyérbe illő méretűek és ruganyosak. Sötétbarna hosszú haját copfban hordja, arca helyes, mosolygós, tekintete igéző. Bőre finom ápolt, intim része borotvált.
  • Masszázs:

    Többször jártam már Rebekánál, most pár hónap kihagyás után látogattam meg , hogy feltöltődjek. Ahogy az első alkalommal találkoztunk, most is az volt az érzésem mintha már több éve barátok lennék mert azonnal megtaláltuk a közös témát. Nagyon sokat beszélgettünk, mialatt elmentem zuhanyozni addig is folytattuk az eszmecserét. Időközben teljesen meztelenre vetkőzött, én hasra feküdtem a tatamin, bekapcsolt egy relaxációs zenét, és a sejtelmes fények között megkezdődött a szeánsz. Olajjal kente be a kezét, majd a bokámtól felfelé nyitott tenyérrel nagyon lassan, finoman érzéki mozdulatokkal haladt felfelé. Az első 5 másodperc után lehetett érezni, hogy egy profi kezében vagyok. Melegség és energia áradt a kezeiből, olyan mint amikor érzed hogy kúszik felfelé valami bizsergés a tested kívánja az érintését, tudod hogy mi fog következni de nem bírod kivárni Ő pedig szándékosan lassítja a mozdulatait és ez okozza azt a különleges érzést ami egyre csak nő és nő. Ha a valaki még nem tapasztalt ilyet, mindenképpen javaslom, hogy próbálja ki akár erotika nélkül is, fenomenális élményt nyújt ez az érzéki simogatás. Lábtól felfelé egészen a háton , vállon keresztül történik a speciális technika alkalmazása. Nem svéd masszázs amit nyújt, hanem egy sokkal lágyabb finomabb technika. A program végén egyfajta energia kezelés történik amikor az egyik kezét a derekamra helyezi míg a másikat pedig a hátam közepére. Mély lélegzetvétel közepette a csakra pontokon keresztül lehet érezni a meleg áramlását.
  • Kényeztetés:

    Miután kellően ellazított, olajjal kente be mellét, testét és egy izgalmas csúszka masszázs következett. Cicivel, puncival, fenékkel is masszírozott. A korábbi, tőle kapott élményhez képest más volt, úgy gondolom, hogy ezen is fejlesztett. Kérte hogy forduljak meg , így most elölről csuszkált rajtam, úgy hogy közben mellbimbói siklottak le- fől testemen. Lábát behajlította és úgy alakította hogy vádlija és combja közre fogja péniszem ezáltal olyan érzést váltott ki mintha szeretkeznénk. Közben végig fenntartotta a szemkontaktust és figyelte reakcióimat. Ehhez nagyon jó tehetsége van. Szavak nélkül a szemedben olvas, figyeli rezdüléseidet látja hogy élvezed, kívánod a gyönyört , és a beteljesülést , Ő rád mosolyog de csak tovább húz, majd lenyugtat. Különleges érzéki játék. A csúszka után következett a lingam masszázs. Itt a cél hogy minél hosszabb ideig fentartsa az orgazmus közeli állapotot. Hátamon feküdtem, lábaim kisebb terpeszben voltak hogy hozzá férjen péniszemhez. Kérte hogy a hasamba szívjam a levegőt és nyugodtan lélegezzek, majd ha érzem hogy közeledik az orgazmus feszítsem meg a pc izmaimat. Egyik kezével finom érzéki mozdulatokkal ingerelte a hímvessző palástját míg a másikkal a herezacskót simogatta. Amikor már éreztem hogy nem bírom tartani magam megállt és a herék és a gát közötti részre fejtett ki nyomást. Ezáltal késleltetve az élvezetet. Majd a péniszemet a hasam felé tolva kezdte masszírozni, mintegy elvezetve onnan a felgyülemlett szexuális energiákat. Három- négy alaklommal vitt el a csúcsközeli állapotba ezzel a technikával, majd jelezte, hogy most már elengedlek. Két kezemmel folyamatosan kontaktusba voltam a belső combjánál egy fajta bizsergést éreztem az újaimnál ahogy finoman megérintettem a bőrét, légzésem felgyorsult, mélyen a szemembe nézett és ziháló lélegzetvételemmel egy ritmusban fokozta a tempót. Olyan érzés volt ahogy a lába hozzá ért ujjaim hegyéhez, elmerültem kéjes szikrázó tekintetében és közben kezeivel izgatott mintha egy négy kezű Siva istennővel élném át a gyönyör legmagasabb fokát. Testem megremegett, és több hullámban, kéjes hörgés közben elélveztem kezei között. Hagyott lenyugodni, majd közösen elmentünk zuhanyozni ahol megmosta a hátam, amíg beszélgettünk.
  • Elszámolás:

    Eredetileg egy órára mentem. A kényeztetés közben lejárt a zene, viccesen meg is jegyeztem, hogy akkor itt a vége mehetek is haza. Felnevetett, ránézett az órára, jócskán csúszásban voltunk, majd folytatta a tovább az izgatást. Végül két órát töltöttem nála és csak másfél órát számolt. Nagyon korrekt hozzáállás! Megköszönve kedvességét némileg felfelé kerekítettem a rózsaszálak mértékét. Abszolút megérte!
  • Összkép:

    RebekaNuru különleges lány! Itt nem csak a külső adottságaira gondolok, ami engem abszolút lenyűgözött, hanem arra hogy nagyon ritka amikor két ember, ennyire egymásra tud hangolni! Szavak nélkül a folyamatos szemkontaktusból apró, pici rezdülésekből érzi, hogy mire van szükséged. Magas fokú érzelmi és szexuális inteligenciával rendelkezik, vidám sokat nevet, csábit és mosolyog, miközben belelát a gondolataidba, hogy mivel tud még jobban felhúzni! Szeret kommunikálni, de nem tesz fel tolakodó kérdéseket, inteligens NŐ! Hasonló felfogású nyitott úriembereket vár. Ami fontos, hogy csak azon társaimnak ajánlom akik elfogadják RebekaNuru szabályait: nincs csók, francia, nem lehet a mellét és a nemiszervét simogatni! Ezek elég kemény paragrafusok amit nekünk nehéz betartani, pláne felfokozott állapotban. De, ha másképp teszünk hiába vagyunk szimpatikusak nem fog működni az együttlét és mindkét fél csalódott lesz. De aki egy különleges, eddig nem tapasztalt tantra- lingam masszázs elemekkel bővített csúszkamasszázsra szeretne menni és bet tudja tartani az említett szabályokat, annak egyedi, érzéki élményben lesz része és testileg- lelkileg feltöltődik. Köszönöm az együttlétet!
Happy Massage