Telefonon hívtam délelőtt, elsőre felvette a telefont és délutánra kaptam is időpontot. Több lehetőséget is felajánlott úgyhogy ilyen téren nagyon rugalmasnak mondható. Kicsit hamarabb is tudtam volna menni, ezért napközben felhívtam még egyszer, hátha hamarabb bejutok hozzá, de már csak a megbeszélt időpont volt jó neki. Vagyok negyed órával hamarabb mehettem amit ki is használtam.
Megközelítés:
Móricztól nem messze, asszem nem kell részletezni a megközelíthetőséget. Telefonban kapott cím kb három utcára volt tőlem úgyhogy én gyalog mentem.
Helyszín:
Régi bérház egyik felsőbb emeletén egy igényesen felújított lakás, ahol minden rendben volt. Kényes vagyok pár dologra, ilyen például a zuhanyfüggöny és a fürdőszobaszőnyeg, de itt minden tiszta volt és új. A szobában pont az volt ami kellett. Szép nagy ágy, mellette a falon tükör, amiben lehet gyönyörködni meg pár kötelező dolog a cuccoknak. Kicsit félhomály volt, amit ő úgy jellemzett hogy hangulatvilágítás, ami csak azért volt rossz mert nem sokat láttam a két szép kék szeméből.
Hirdető külseje:
Lotti egy aranyos mosolygós helyes szép arcú szőke lány. Pont mint a képeken. Nem kell félni az arckitakarástól, csak a diszkréció miatt van. Nekem tetszett minden alkatrésze bár ő a cicikkel nincs megelégedve.
Action:
Megérkezés után nem sokat csevegtünk, megmutatta hogy hová tehetem le a cuccom és irány a fürdő. Kértem hogy hagyja magán azt a falatnyi bikinit amiben fogadott. Csodás látvány volt benne és kérésemre magán hagyta. Fürdőből vissza érve, csak annyit kérdezett huncut mosollyal az arcán, hogy rábízom-e magam. Ilyen kérdésre nem lehet nemet mondani. Apró puszikkal indított, majd elég hamar a lényegre tért. Meg kell mondani, hogy nagyon kellemesen franciázott. Sajnálatomra mélytorok nincs az étlapon de simán kezelésbe vette a golyszikat is. Igazi tehetség. Félig felém fordulva csinálta, így minden testrészét elértem és a tükörben meg is csodálhattam. Olyan élvezetesen csinálta, hogy nem is akartam hogy váltsunk, de már láttam rajta hogy egy kicsit fárad szegény ezért gumit kértem. Elsőnek szemből támadtam, majd kiskifli-nagykiflire váltottunk. Én kifejezetten szeretem ezt a pózt és annak ellenére hogy rábíztam magam, én javasoltam, hogy csináljuk így. Lottinak nagyon szűk puncija van ezért így nem volt az igazi úgyhogy hamar doggyra váltottunk. Sajnos a gumi nem annyira volt kényelmes ezért elkezdtem egy kicsit lankadni, de egy rövid francia abból a fantasztikus fajtából, hamar életre keltett megint. Kértem egy újabb vv-t és ott folytattam doggyban ahol abbahagytam. Jó volt egy kicsit gyorsabb tempót diktálni, úgy vettem észre hogy neki is tetszett. Végtelenségig tudtam volna még hajtani, de a randink végéhez közeledtünk már ezért kértem, hogy végezzen ki az ügyes kis szájával. Ahogy láttam, szegény már itt is kezdett fáradni a végére, de kivégzett ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Elszámolás:
Annyi amennyit megbeszéltünk előzetesen. Nem kérte, utólag magamtól tettem a komódtetejére.
Összkép:
Itt jön a lényeg. A benyomás amit tett az felejthetetlen. Végig nagyon kacér volt velem, vidám, mosolygós és annyira közvetlen amit eddig sehol nem tapasztaltam még. Profin tudta a dolgát végig, de ennek ellenére sikerült végig teljesen természetesnek maradnia. Mint ha csak a legjobb csaj haverom lenne akihez átugrottam egy kis extrára. Még biztosan visszamegyek.