• Beküldte:
  • Fanni reagálása

    Szia Kedves,

    Köszönöm a kedves szavakat, és a kitartásod :) Remélem látlak még!

    Csókjaim addig is.

    Fanni

  • Egyeztetés:

    Korábban próbáltam telefonon, de sajnos sose sikerült mindkettőnknek megfelelő időpontot találni. Végül nagy nehezen VTR-en keresztül megtaláltuk a közös metszéspontot és másnap délutánra megbeszéltünk a rendszeren belül egy időpontot. Telefonon csak a helyszínre érkezéskor beszéltünk a kaputelefon miatt.
  • Megközelítés:

    IX. kerület frekventált része. A környéken laktam régebben, úgyhogy pontosan ismertem a helyszínt, miután elküldte az utca házszámot. Időben elindultam, mivel a város másik végédől jöttem, kicsit tartottam a parkolás miatt, de ahhoz képest, hogy hétköznap délután volt, meglepően könnyen találtam helyet. Aki autóval érkezik hozzám hasonlóan a parkoló keresésére legalább egy 10 percet számoljon rá. A tömegközlekedés a környéken kiváló, metró, villamos pár percen belül könnyen elérhető.
  • Helyszín:

    Újépítésű ház x-edik emeletén. Mind a környék, mind a lakás teljesen kulturált. Lift van az épületben. A lakásban van klíma, úgyhogy a kinti forróság ellenére nagyon kellemes volt a benti hőmérséklet. A szobában nagy franciaágy, gyertyafényes megvilágítás, a fürdőszoba tiszta, rendezett, ha jól számoltam 14 fajta tusfürdő áll rendelkezésre.
  • Hirdető külseje:

    Ahogy beléptem a lakásba, az ajtó mögé bújva várt egy köntös szerű keveset takaró valamiben. A képek nem hazudnak, bár a szép arcát nem adják teljesen vissza. Formás popsi, hatalmas mellek, pont amire számítottam. Aki a kifejezetten vékony, kismellű lányokat részsíti előnyben, az rossz helyen jár. Itt kérem van mit fogni, de pont ott kerekedik, ahol kell!
  • Action:

    Gondolom látta rajtam, hogy nem vagyok túlságosan megszeppenve, és ismerem a menetrendet, úgyhogy megkaptam utasításba, hogy vetkőzzek! Kaptam egy törölközőt és irány a fürdő, ahogy végeztem a fürdő előtt várt, majd betessékelt a szobába, ahol az ágyra parancsolt. Ekkor került le a köntös, ami alatt nem volt rajta már semmi. Nem semmi élmény/látvány! Csók(ok), közben kikérdezett, hogy mit hogy szeretek/szeretnék, és mit nem szeretek/szeretnék. Miután minden részletet tisztáztunk, kezdődött a francialecke. Sokakkal ellentétben nem vagyok egy hatalmas francia-orientált, de amiben itt részem volt, az bizony belevésődött rendesen az emlékeimbe. Igazi mélytorkos, öklendezős, cuppogós, bőnyálas, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem ma kezdtem a szakmát, de kevés ilyen franciaélményben volt részem életemben! Kis idő múlva előkerült a vibrátor, és kaptam egy kis showt, hogy is szereti magát kényeztetni. Túl sokáig nem akartam tétlen maradni, hogy melléhelyezkedtem és átvettem a kezéből a vibrátort, hogy közben folytathassa azt a mennyei franciát. Mivel elég türelmetlen vagyok, amikor már éreztem, hogy nem bírok magammal érdeklődtem, hogy nincs-e véletlen egy gumija.... Nevetve mondta, hogy talán éppen akad. Akadt is, én meg beakadtam hátulról. Itt aztán nem volt megállás. Mondta, hogy ez a kedvenc póza, ne fogjam vissza magam. Nem tudom mennyi ideig voltunk ebben a pózban, hol keményebben, hol visszafogottabban, majd kezemmel rásegítve sikerült csúcsrajáratni Fannit. Ezután váltottunk misszionáriusba, ahol a hatalmas cicik eszméletlen látványt nyújtottak. Túl sokáig nem voltunk ebben a pózban, cseréltünk és én kerültem alulra. Alapvetően szeretem ha egy lány úgy rendesen meglovagol, amivel nem volt itt sem hiány, de csakis az a francia járt a fejemben, úgyhogy a befejezést inkább így kértem. A kezdéshez méltó mélytorkos, bőnyálas kivégzést kaptam, ami után még percekig szóhoz se jutottam. Miután a szájába durrantam, kifáradva feküdtünk ki mindketten az ágyra - illetve volt olyan aranyos és még kaptam egy pohár vizet mielőtt mellémfeküdt. Volt még egy kis időnk, ami alatt beszélgettünk egy keveset az élet nagy dolgairól, majd amikor láttam, hogy nemsokára lejár az óránk, elmentem ismét zuhanyozni, majd öltözés és két puszi kíséretében távozás.
  • Elszámolás:

    A "régi" pesti átlag, de a bővebb infóban minden részletesen megtalálható. A kapott élményért teljesen maximálisan jó. Érkezésemkor leraktam a szobában a szekrényre, ami távozásomig ott is maradt, nem okozott egy kellemetlen pillanatot sem az ottlét alatt.
  • Összkép:

    Csakis ajánlani tudom! Ilyen jellegű kalandozásaimból az egyik (ha nem a legjobb) élménnyel tértem haza. Igazán kedves, figyelte végig, hogy mit, hogyan szeretnék. 10/11!
Happy Massage