Action:
A megbeszélt időben hívtam, s a kódot megkapva, már lépcsőztem is felfelé, sokat nem kellett. Amint az ajtó elé értem már nyilt is pici idő múlva, Lotti kezet nyújtott s puszival fogadott. Cipőt levetve a hálóba invitált közben egy pici ajándékot is átadtam. 1-2 percet beszélgettünk, kezembe nyomott egy nagy törülközőt is, én pedig siettem letudni a fürdést. Hálóban az ágyon már meztelenül várt, odafeküdtem hozzá, s egyből megcsókoltam. Csókja, nyelves intenzív majd felfalt vele, elmondása szerint imád csókolózni, tapasztaltam is hogy tényleg!:) Kezeimmel közben felfedező útra indultam, simogattam melleit, hasát egyre lejjebb és lejjebb csúsztam, hol a popsiját markoltam hol melleit nyalogattam, csókoltam, hol punciját, csiklóját simogattam. Idővel combjai közé helyezkedtem, s nyaltam jó ízű punciját, ujjammal, csiklóját masszíroztam, természetesen a játékszabályokat betartva, mozgatta csípőjét fel le, de ugy érzem nagy eredményt nem értem el nála. Ezt követően cseréltünk, csókolt s centiről centire haladva a szájába kerültem. Ugy helyezkedett hogy a tükörben lássam formás popsiját, punciját, élveztem mind a látványt mind a franciáját. Elsőnek a környékét célozta meg szájjal, kézzel, majd hamarosan a farkamból sem sokat láttam, mélytorok nem volt, de igyekezett, hogy a legjobb legyen nekem, rá is kérdezett hogyan szeretem! Sokszor a szemembe nézett közben, ugy gondolom élvezettel csinálta, szereti ezt a műfajt. Gumit kértem, s elsőnek meglovagolt, bár ahogy mondta nem a kedvence mert hamar elfárad benne, de egyből tövig fogadott magába, csókolt folyamatosan, s a tükörben pedig a látványt élveztem! Ezután a kedvenc pózával folytattuk, amit én is nagyon szeretek, mint mondta ritkán szokott izzadni, azt hiszem nekem sikerült megizzasztanom egy picit, elég szenvedélyesre sikeredett, közben gyönyörű popsiját néztem, illetve a tükörben is moziztam. Missziben folytattuk végig csókolózva, lábát ide oda pakolgatva. Majd kérésemre állva folytattuk a tükör előtt egy pár percig, nagyon élveztem mondanom sem kell! Gumit lehúzva ismét a szájába kerültem, megbeszélve hogy igy végez ki, idővel 69-be fordulva kényeztettük egymást. Igy ért a vég, s hagyott lenyugodni szájában, a végtermék pocijában kötött ki, megtisztelve éreztem ezzel magamat!:) Szünetben hozzám bújt csókolt s egy jót dumáltunk, nagyon aranyos lányt ismertem meg benne. Sok időnk nem maradt, kérésemre még szájába kerültem néhány percre, fölém jött simogattam csókoltam testét, s esély sem volt hogy pár perc alatt a második kör befejeződjön időben, idejével sem akartam visszaélni. Gyors zuhanyt vettem, öltözés, majd búcsúcsók az ajtóban.