Többször voltam Alice-nél, most is VTR-en köszöntem rá, másfél nappal előre. A hideg fölengedett, a nap kisütött, ideje volt megint meglógni az ebédszünetről, mert nem enni volt kedvem, hanem habzsolni. Ergo Alice.

A patak túlsó partjáról indultam, nekem elég volt átkelni a hídon, és majdnem ott voltam. Útépítes miatt még mindig van egy kis torlódás a környéken, pár perc plussz utazással érdemes számolni.

Egy magas szocialista panelben van a lakás, ahol szintenként külön rácsokkal őrzik szerénységüket a lakók. Sokat nem lehet kivenni az egészből, mert homály uralkodik. Alice szobája, azaz kis hálófülkéje is el van sötétítve, lányos díszitmények és keleti csecsebecsék egészítik ki a bútorzatot. A fürdő is tipikusan panel, nem újszeru felszereléssel henceg, de rendben van.
Az egyik ajtón azt írja "Jóslas", lehet választani: a cudar végzettel néz szembe az ember, vagy inkább Alice-szel felejt múltat es jövőt.

Nyurga. Amolyan felnőtt gyerektestben, kinézésre inkabb légies. Semmije nincs amibe a gravitáció megkapaszkodhatna, amivel a tekintet jóllakhatna. Mégis szép nőies, falatnyi popsija, apró cickói, hasa, háta, nyaka, yumm! Egy kis izmos Delikatesse. Arca is szép, finom vonásokkal. Erős szem-sminkje és rövidke rebellis frizurája olyan punk-os. Pánkós.

Zuhany utan óvatosan közelítettem, inkább csak szimatoltam, meg ott voltam. De muszáj volt hozzáérni, simogatni, megmarkolni, ledönteni az ágyra és fölékerekedni. Mert kivánatos, de főleg mert figyelmes, mert minden gesztusban megpróbál olvasni, minden érintésre válaszolni. Es bármennyire szeretem a dolgokat késleltetni, észrevetlenűl már megint önfeledten es nekihevűlve hajszoltuk a gyönyört, mikor önzően, mikor az egymás élvezetéért versengve. Nem sokáig lehet józanul nézni amint lelkesen szopogat, torkát néha tikkadásig nyomva a péniszre, amint íjként megfeszűlve röpíti csípőjét a levegőbe, hogy kényelmesen nyalakodhassak, amint önkivuletben ficánkol, nyikkantgat, markolja a lepedőt, fetreng és kezeivel húzza föl, hajlítja hátra a lábait. Forr a vér, zúg a motor, dől a füst. Nem látok, nem hallok, kivéve azt, hogy ott van velem, és nem kivülről nézi közömbösen a komédiát. Néha észhez térunk, élsz még? Gumi a helyén? Nem fájt? Mindezt néman, inkább gesztusban. Megnyugszunk, ismét finoman érhetek hozzá, még egy kis kósza beszédre is futja, és irány a napsütés meg a rutin.

Hogyan is lehet virágnyelven szuggerálni, hogy szuperiőr mediánus? Utolsó látogatasom óta fölfele kettyent a mánus, és így van ez rendjén.

Bár nem voltam akkor nála, emlékszem rá szemüveges kis masszőzlány korából. Elso perctől áradoztak róla vendégei, és igazuk volt: nem lehet ezt a lefegyverzően önzetlen lányt nem szeretni egy kicsit..