-
+36 70 653 6591
Magyarország, Budapest
2016-05-13 20:45:01
Szexpartner beszámoló
jó szexpartner
Darwick szerint retusált képpel hirdet
+36 70 653 6591
Magyarország, Budapest
2016-05-13 20:45:01
Szexpartner beszámoló
jó szexpartner
Darwick szerint retusált képpel hirdet
Valéria reagálása
Kedves Darwick!)
Nagyon szépen köszönöm,hogy megtiszteltél
jelenléteddel;illetve a közösen eltöltött
pillanatokkal!:) Valódi egyéniség vagy,
és talpig Úriember!)
Munkád mellett szakítasz időt saját
testmozgásra.:)
Dicséretes;sok sikert hozzá a továbbiakban.
Puszi:Valéria
Egyeztetés:
Cseten történt. Beszélgettem már vele, magamhoz képest viszonylag sokat. A stílusa abszolút megnyerő, minden tekintetben nagyon kedves, még velem is. :) A popsit már úgyis ki akartam próbálni régen, ő pedig vállalta, mondom rendben van, itt az alkalom :) Megbeszéltünk mindent, majd VTR -en bejelentkeztem. Megint csak külön köszönetet kell mondanom, hogy a kedvemért bent maradt pluszban, nekem ugye csak a késői órák a jók. Miután jóváhagyta a VTR időpontot, a pontos címet is megkaptam, a megadott időben pedig útnak is indultam.
Megközelítés:
A Móricz környéke, onnan 1 perc séta max, turistatempóban is. Maga az út és a pontos cím eltéveszthetetlen. Az autót nagyon nem javaslom semmilyen szempontból, ugyanis az egész környék rendkívül forgalmas, bedugul majdnem minden napszakban, parkolni pedig kb lehetetlen, esetleg az Alee parkolója és onnan séta. De ugye ki az a balfasz aki autózik, amikor metrózni is lehet. :) Továbbra is a számítógép által vezetett 4 -es metró a kedvencem, így természetesen azzal jöttem. Mindenki másnak is ezt javaslom, vagy az újonnan átadott fonódó villamosok egyikét. Maradjunk annyiban, hogy a környéket tömegközlekedéssel érdemes megközelíteni, abból a szempontból viszont tökéletes, nincs az a GPS ami ne találná meg, már akinek szüksége van segédeszközre. :) Megérkezésem után a jól megszokott módon ház elől telefon, megkaptam a bejutáshoz szükséges infókat, tehát irány a tetthely.
Helyszín:
Yet another bérház, normál belmagassággal, az elmúlt években kaphatott belső felújítást. A diszkrét bejutás adott, nincs gang meg semmi. A liftet nem próbáltam, sétálós vagyok, túl is mentem egy emelettel. Aztán rájöttem a hibára és visszasétáltam. :) A lakás maga szép nagy lehet, több lány is dolgozhat ott, rendesen felújított, bár nem néztem végig és nem is lakásnézőbe jöttem. :) Tágas előszoba fogassal, kisszékkel, ahol a cipőmet kényelmesen levehettem, abból nyílt a szép nagy szoba, amiben voltunk, abból pedig a fürdő. A szobában kedvemre való félhomály uralkodott végig, a sarokban egy franciaágy, asztal, rajta üdítőkkel, székek körülötte, meg a szokásos bútorok. Itt laptop szolgáltatta a hangulatzenét. A fürdő ami a szobából nyílt szintén a nagyobb kategóriába tartozik. Szép nagy kád, csomó tusfürdő, csak éppen zuhanyfüggöny nincs, így picit figyelni kellett, hogy ne pacsáljak szét mindent. Ez persze nem is jött össze maradéktalanul sajnos. Mosdóhoz ki van készítve kispohár, szájvíz, minden, ami kell. A törülközővel, meleg vízzel általában nem volt probléma. Ugyanezt elmondhatom a teljes lakás higiéniájáról, minden tiszta, csillog-villog, sehol sem lehet belekötni. :)
Hirdető külseje:
Ugyan külsőre nem találtam olyan vonzónak, mint gondoltam, viszont a kedvessége, a stílusa és az egész személyisége kétségkívül magával ragadó és ez már önmagában maradásra bírt. Persze ez semmit nem von az értékéből, a külső megítélése mindig szubjektív, ebben az esetben az én szubjektív véleményem. A képek amúgy megfelelnek a valóságnak, kevés rajtuk a retus, valamelyiken talán nincs is egyáltalán. Az adatlap is abszolút hihető, ezzel nincs is semmi baj. Engem egy (pár) combfixben és egy szexi fekete-fehér egybe ruhában fogadott. Viszonylag alacsony, vörös (esetleg barnás árnyalattal) vállig érő hajú lány, aki láthatóan túl van a szülésen, ennek ellenére elég jól karbantartja magát. Alkatra vékony, de sportos, igaz, a szülés meglátszik rajta. Kerek popsi, kicsi cicik. Tetkója szerencsére nincs, pirszing viszont igen, bár az pont nem zavar. :) Nos, mit is mondhatnék... Aki egy feszes huszonévest keres, az mindenképpen csalódni fog. Amit kiemelnék viszont, az a személyisége. A cseten is átjött, hogy nagyon rendben van, ehhez élőben kedves, nyugodt hang és igéző szemek párosulnak. Értelmes, tapasztalt nő, akivel adott esetben remek összhangba lehet kerülni. Alapból a másikra mozdulós típus, ami jó. :)
Action:
Már érkezésem után nem sokkal kaptam tőle az ölelést, puszikat, simogatást és vetkőztetett. Ugye nem tudhatta, mert én nem mondtam, de van egy olyan perverzióm, hogy vetkőzni csak fürdőben és egyedül fogok. Amint ezt bejelentettem, adtam is vele egy jó nagy pofont az erotikus hangulatnak. :( Nem ellenkezett, meg szerencsére nem is viselte meg a kijelentés, hagyta, had csináljam ahogy jólesik. :) Miután végeztem a fürdéssel, már semmi akadálya nem volt, hogy a lényegre térjünk. Állva már hozzám bújt, dörgölőzött, én viszont rossz szokásomhoz híven nem nagyon próbáltam irányítani a dolgok menetét, inkább elfeküdtem kényelmesen, amint lehetőségem volt rá. :) Franciába kezdett, amit elég jól csinált, lágyan, de váltakozó tempóban. Nem is kellett sok idő, hogy kompletten felálljon a rendszer. Miután ez megtörtént, rákérdezett az áhított pozícióra. Mivel ugye a popsi miatt mentem, amit még soha az életben nem próbáltam, ezért doggyt szerettem volna, gondolom úgy praktikus, amúgy normál esetben is az lenne a kedvencem. Én feltérdeltem szépen, ő felhúzta a gumit, majd megfordult. Itt kezdtem egy adag bénázásba megint, mert mondta, hogy a síkosítót használjam. Ciki vagy sem, de soha az életben nem használtam még olyat és hirtelen nem is tudtam, mit kezdjek vele. :) Segített megint, szépen bekentük a gumit vele, hogy jó legyen, majd nekiláttam a popsijának. Az első dolog amit éreztem, hogy ez baromira szűk és bárhogyan próbáltam betenni, nem igazán ment, pedig méreteimet tekintve egyáltalán nem számítok nagynak. Gondolom ennek is van valami külön technikája amire nem sikerült rájönnöm sehogyan sem, vagy tényleg csak béna vagyok ehhez és nem nekem való. Bárhogyan próbált segíteni, sehogyan sem ment a dolog, én meg ugye stresszeltem is rendesen a saját bénázásomon, így a merevségből annyi lett, a hangulatnak pedig így végképp lőttek. Miután tudatosult bennem, hogy bármennyire is szeretném, ebből a popsi dologból már semmi nem lesz, inkább arra kértem, fejezze be franciával, aztán szép világ. :) Még most sem küldött el a vérbe, hogy de béna vagyok, hanem a kérésemnek maximálisan eleget tett, nagyon jól franciázott. Végig helyezkedett hozzá, a szemembe nézett közben, félig-meddig pornós feelinget varázsolva. Körülötte nyalogatott, puszilgatott, simogatott végig. Nagyon tetszett a dolog, de ez a popsi kudarc rányomta a bélyegét a hangulatomra, így csak jó lassan sikerült újra merevednem, majd elmennem a szájában.
Szerintem azt ő is látta, hogy másfél óra ide vagy oda, ebből következő kör már biztosan nem lesz. Így az idő maradékában megmasszírozott, amit szintén kiemelnék, mert nagyon jól csinálta. Nem túl erősen, viszont látszott rajta a gyakorlat és az is, hogy szakszerűen végzi. El is tudtam volna viselni bármeddig, de persze az idő szűke nem engedte. Ha a masszázs részben hirdetne, azon sem lepődnék meg, a tudása és tapasztalata messze felülmúlja jó néhány masszőrét.
Elszámolás:
Az alap másfél óra a budapesti átlag alatt van néhány rózsaszállal, ennek ellenére, felfele kerekítettem az ajándékot, hogy kijöjjön a budapesti átlag. :) Extra a popsi lett volna amit végül nem sikerült igénybe vennem. Ott is szokásos a plusz ajándék mértéke. Más extrákat nem néztem mert nem érdekeltek, érdemes az adatlapot átnézni. Amúgy, ami oda ki volt írva, azt maximálisan teljesítette, vagy teljesítette volna, ha nem bénáskodok. TP ugyan nincs, de elég jól kiszámoltuk az időt, 94 percet voltam ajtótól ajtóig az órám szerint. Viszont mivel így is a normál rendelési idején túl maradt bent a kedvemért, ez nem probléma. A popsis variálás miatt utólag kérdeztem rá, hogy akkor hogyan is legyen ez az ajándék, így utólag is rendeztem, az asztalon hagytam. Mivel mondhatta volna azt is, hogy megpróbáltam a popsit de nem jött össze és ez nem az ő hibája (amiben amúgy igaza is lett volna) ezért kéri érte az ajándékot (amit én ebben az esetben zokszó nélkül le is teszek) de mindezt nem tette, így abszolút korrektnek mondanám.
Összkép:
Nos hát igen. Mindent egybevetve elég nagy fail volt nekem ez a látogatás, mert amit szerettem volna az nem jött össze vagyis nem úgy alakult, ahogyan én azt elképzeltem. Természetesen mindezekért legfeljebb magamat hibáztathatom, ugyanis ő mindent megtett, amire lehetősége volt, sőt, még talán azon túl is próbált segíteni. Mindezt abszolút értékelem és nem bánom, hogy mentem, bár pont ezért valószínűtlen, hogy visszamennék. Rossz szavam nem lehet, mert mindent megkaptam, amit kértem, láthatóan a maximumot nyújtotta. Annak mindenképpen örülök, hogy egyrészt megismerhettem személyesen is, bármikor találkoznék vele civilben, mert kedves, aranyos, odaadó. Akinek külsőre az esete és a normális nőket szereti, imádni fogja. Másrészt pedig levonhattam a konzekvenciát: ami nem megy (nekem) azt nem kell erőltetni, mert mi a francnak. :)