Ő vette fel, másodjára sikerült. Mondta a címet és hogy hol érdemes parkolni.
Megközelítés:
GPS sokat segít. A parkolás kicsit macerás volt, de direkt hamarabb mentem, így volt időm keresgélni.
Helyszín:
Régi építésű kecó, a fürdőre ráférne már egy kis renoválás, különösen a zuhany zavart, de nem emiatt megy oda az ember. A szoba hangulatos nagy belmagasságú, levegő van bőven.
Hirdető külseje:
Csinos mosolygós lány. Szép cicikkel, ahogy a képeken.
Action:
Amikor megérkeztem kedvesen, mosolygósan fogadott. Átbeszéltük, amit a telefonban leegyeztettünk. Mivel már hallottam róla mi a specialitása, én direkt erre neveztem be.
Gyors fürdés után ő már bugyiban fogadott és rögtön neki is láttunk a kellemes hancurnak.
Először ő próbált irányítani, hogy párnát tett a derekam alá és úgy próbált nyalogatni, de rá kellett jönnöm, hogy itt még én is tudok újat mutatni (meg is jegyezte, hogy nem gondolta, hogy ma ő fog valamit tanulni).
Így hátulról sokkal jobban hozzám fért és remek popókényeztetésben lett részem.
Az időt kihasználva sikerült kétszer is lőnöm.
A két aktion között simogatva készített fel a következőre.
Elszámolás:
Amit előzőleg megbeszéltünk érkezéskor letettem (nem kérte, de én így szoktam)
Összkép:
Azt kaptam, amiért mentem, figyelmes volt, másnak is ajánlani tudom, aki popókényeztetést szeretne, vagy csak ki szeretné próbálni.