• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Pénteken délután hívtam Misty-t, elfoglalt volt, így írtam egy sms-t, jeleztem a szándékaimat. Hétfőn reggel pontban 7.00-kor már várt is egy válasz sms, erre ébredtem, írta, hogy vannak szabad időpontjai. Felhívtam, egyeztettünk, és a hétfő délben állapodtunk meg. Már a telefonban éreztem, hogy jó helyre megyek, mert a hang, ami a telefonon átjött, egy intelligens nő benyomását keltették.
  • Megközelítés:

    Szerintem tömegközlekedéssel a legegyszerűbb, a Nagykörút felől, a Mester utcán közlekedő 51-51A villamosokkal, vagy a Keletitől/Közvágóhídtól közlekedő 24-es villamossal könnyű az eljutás. Parkolóhelyet láttam bőven szabadon.
  • Helyszín:

    A lakás a 9. kerület rehabilitált részén helyezkedik el, újépítésű, nagyobb lakótömb. A kapun beérve eltévesztettem a liftet, mivel, hogy több is van. Misty hívott, merre járok, és útmutatásának köszönhetően a helyes liftet meg is találtam. Misty említette, hogy nem sokáig lesz itt, mert költözik hamarosan, de a kerületen belül marad. A lakás nappali + hálós, ahogy észrevettem, mindkét helyiség alkalmas a légyottra, Misty a hálószobába invitált. Jól felszerelt, kellemes lakás, 10-12 tusfürdő van. Csend és nyugalom, písz end láv.
  • Hirdető külseje:

    A képeknek tökéletesen megfelel. Misty szép, határozott arcvonásokkal rendelkező, szolibarna bőrű lány, gyönyörű testtel. Tisztára mint a volt barátnőm, de Misty mellbedobással nyer :) Állítása szerint hamarosan nagyobb köbcentik jönnek, erre nem tudtam mit mondani, mert nálam a mellméret nem befolyásoló, bár inkább természetes, kisebb mellű barátnőim voltak. Ami még fontosabb, és a képeken nem levehető, hogy egy beszédes, nagyon kellemes, természetes lányt ismertem meg személyében.
  • Action:

    Fürdés után kicsomagolt a törülközőből, franciával indított, először álltam, ő az ágyon feküdt, majd mindketten az ágyon, és 69-ben folytattuk egy jó darabig. A szájában lett végem. A következő menetekben több pózt is kipróbáltunk, volt oldalról, hátulról, lovagló, térdeplő is. A gardróbon van tükör, észrevettem, hogy Misty nézi magát, miközben szexelünk, volt, hogy csak magát, de egyszer-egyszer összetalálkozott a tekintetünk. Elvarázsolt, megszűnt a tér-idő érzékletem, mintha csak egy nyári nap lenne, együtt töltött szabadság, külvilág nélkül, ahol a fő napi program egymásnak a jó kedvére tenni.

    Előttem lévő MT-ak írták, hogy főleg pornós feeling, amit éreznek, én inkább a barátnős és a pornós közé tenném, de lehet, Misty idomult hozzám, magam inkább a vadabb barátnőset szeretem, az arany középutat.

    Ami kicsit zavaró volt, hogy a háló ajtaja nyitva maradt, és folyamatosan hallottam a telefonjára érkező sms-eket és hívásokat.
  • Elszámolás:

    Nagyon korrekt, másfél órát voltam, pesti átlag. Ahogy előtte telefonon megbeszéltük. A légyott közepén kérdeztem, hogy lehetne -e megtoldani még az időt, de Misty udvarisan jelezte, hogy mások is jönnének, így beértem a megbeszélttel.
  • Összkép:

    Abszolút pozitív, innen már randiztam sokat, Misty az egyik olyan lány, akihez mindenképpen érdemes visszajárni. Jeleztem ezirányú szándékaimat. Részemről all-in, eddig No.1.
Happy Massage