Thököly/Dózsa György út sarok, tele ingyenes parkolóhellyel
Helyszín:
új építésű, nagyon jó hangulatú lakás, szép tiszta és igényes minden, barátságosan ingerlő színek mindenhol. tiszta, kényelmes fürdőszoba legalább négy fajta tusfürdővel, zuhanyfüggönnyel
Hirdető külseje:
babaarc, karcsú alak, könnyű mozgatni:)
szexi ruhácskában fogadott és magas sarkúban
Action:
közös zuhanyzás nem volt ellenére, sőt, mintha Ő jött volna magától, már a zuhany alatt elkezdődött a tapi. aztán be a szobába, kis birkózás, de csak módjával, mert nagyon törékeny lány benyomását kelti... nem volt, amit ne próbáltunk volna ki, jól irányítható és készséges, az első körben az ágy mellett állva szájjal kivégzett. popsira egy kicsit sziszegett, de nem akarta feladni és végül is simán ment, de hát túl sokáig nem lehetett élvezni, mert a kis piszok még rá is szorított, így nem bírtam tovább, mint 3 perc. aztán volt még egy harmadik kör is...
Elszámolás:
teljesen korrekt, két órát szerettem volna maradni, maradtam is, sőt tekintve, hogy utolsó voltam még beszélgettünk majd egy órát
Összkép:
nagyon jól éreztem magamat vele, mintha már régebbről ismertük volna egymást, de mégsem...