Action:
Klasszikus , nyílt az ajtó és mögötte Bella várt. Egy szájpuszival üdvözölt és beinvitált . Első találkozási kis zavaromat oldva csípőjére tette kezemet és megcsókolt . Itt már éreztem jó helyen vagyok . Kezem kissé lejjebb vándorolt popsijához , ami a kis nyári ruhán keresztül is érződött , hogy milyen kemény húsú . Csók nyitott szájú kevés nyelv kontakttal , de izgató , jól eső. Ez után tus . Bella a szobában várt. Nem hagyja, hogy kapkodjunk , csókolózásból indulva először a nyakát majd dekoltázst kényeztetve , két kezemmel a szoknyácskát felhúzva már a csupasz fenekét markoltam ( finoman ). Majd neki segítve kihámozva a ruciból egy egyrészes fehérneműben már az ágyon fojtattuk . Ebből kiszabadította kebleit amit a jóisten jókedvében teremtett. Nagy , álló , feszes , a bimbók kivánatosan ringatóznak , kényeztetést szeretik , egyből keményednek , főleg a nyelv hegy körkörös érintésére Igen hálásak.
Utána elkezdődött az álom . Átvette az irányítást Bella . Hátamra fektetve szépen lassan elindult testemen az ajka. Nyak, mellkas, has végig csókolása , farkam a mellei közzé , ott már kőkemény volt .
És jött egy top 1 francia. A farkam külsejét végig nyalva , egyik keze a lábaim közt simogatta a golyókat, majd a makk is kapott valami olyan nyelvtechnikával amit lesem tudok írni . Valahogy a nyelve és a makkom hegyét úgy ingerelte, hogy a fellegekben jártam . A mélytorok rész is fincsi, lassan de biztosan eltünteti az egészet , ajkai érintik a golyókat. Elképesztő. Szólni szerettem volna , hogy húzzunk gumit de nem vitt rá a lélek. Kb 20 perc után akkorát élveztem a szájába, hogy mennyiség köbcentiben mérhető . Ahogy elenged az sem mindennapi . Farkam terhével a szájában még egy - két percig kényeztet, fogalmam sincs , hogy csinálja , hogy az anyag egy cseppjeit sem csúszik ki ajkai közt. Majd elmegy elintézi a száj higéniát és vissza bújik hozzám. Egy pillanatra sem engedi, hogy a tűz ki aludjon , csevegés közben simogatja az ékszert puszilgat, ha nem beszélünk az ujjaimat szopja . Majd utána kértem , hogy kényeztethessem , jól reagál az ujjazásra ( nekem zongorista ujjaim vannak , vékony , mindig tiszta és levágott körmök) hagyta , hogy ánusz gyűrűét az ujbegyemmel körörösen izgassam miközben nyalom. Punci fazonra igazított , úgy gondolom , hogy nem kislányos tini punci , hanem egy igazi dámához illő “ jól használható darab “( jó értelemben ). Majd tényleg gumi , és nyeregbe pattanva szeretkeztünk . Viszonylag sokáig , markoltam közben a fenekét , néha az arcomba olvadó kebleket csókolgatva élveztem az életet . Nem mentem el ezért kaptam egy franciás biztatást, ami jól esett de már a vtr plusz ideje is lejáróban volt, nemhogy a másfél óra.