1.villamos séta távolságra de jár arra néhány busz is.
Parkolni lehet 200m belül biztos találsz helyet, fizetős.
Helyszín:
A lakás tiszta otthonos és szépen rendezett.
Hirdető külseje:
A képek nem tudnak hazudni
Azt kapod amit ott van.
Action:
Már nem először találkoztunk, mondhatom, hogy már az elején rutinosan indul.
Kis beszélgetés én vetkőzni kezdek irány a fürdő , tiszta rendezett van választék mindenből is.
Mire végzek ő már vár a szobában.
Arcán huncut kis vigyor és némi vágyakozás.
A mai találkozó a torkos szerda nevét is kaphat volna.
Először én kedveskedtek neki nyelvemet használva, hogy kicsit azért legyen már hangulata neki is.
Mikor úgy éreztem már kellőképpen hangulatban van a vendéglátóm egy határozott de udvarias mozdulattal felültetem és a már merev falloszomat oda is adtam ajkai közé.
Fantasztikus élmény és látvány ahogyan mohón tömi szájába.
Néha szünet, de persze ilyenkor a golyókat veszi cèlba.
Szeretem volna csodálni közben a fenekét ezért csere következett én ültem ő pedig négykézláb előttem.A tükörből néztem isteni fenekét közben simogatás és azért néha kicsit le is nyomtam a fejét biztos ami biztos.
Végül kértem, hogy ismét a golyókat nyalogassa.igy is lett végem hatalmasat élveztem.
Mivel most 1 ó volt csak így nem is terveztem második menetét a maradék időben beszélgetès, simogatás amolyan testi és lelki trèning volt csak.
Elszámolás:
Az elején szoktam diszkréten egy csokoládé kiseretèben.
Összkép:
Sajnos nem tarthatók meg csak magamnak.
Én csak ajánlani tudom minden kedves úriemberek.
Kedvesség, profizmus figyelmesèg!!