• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Könnyen ment, első próbálkozásra elértem. Megbeszéltük a részleteket, majd VTR-en is megerősítettük a randit.
  • Megközelítés:

    1-es villamossal mentem, pár perc sétára van a helyszín a megállótól.
  • Helyszín:

    Hangulatosan berendezett lakásban fogadott, teljes tisztaság mindenhol. Zuhanyzóban van hely bőven, kényelmesen le lehet tusolni, többféle tusfürdő és szájvíz is rendelkezésre áll a felfrissüléshez.
  • Hirdető külseje:

    Sandra egy nagyon szép arcú és fiatalos szőke nő, én a 30-as éveibe tippeltem volna, ha nem látom a kiírt korát. Lábacskái is nagyon szexik és imádnivalóak, vörösre voltak festve a körmei látogatásomkor ami nálam egy hatalmas plusz pont, imádom.
  • Masszázs:

    Erre az izgalmasabb részek után került sor, hát és váll masszázst kértem a maradék időben. Jól esett, volt benne erő és nem csak simogatás volt.
  • Kényeztetés:

    Fürdésből visszatérve megszabadultunk az útban lévő textiltől, majd szorosan összeölelkeztünk és elkezdtük feltérképezni egymás testét, közben pusziltuk, csókoltuk egymást.

    Hátamra feküdtem az ágy közepén, Sandra bekente magát és elkezdett csúszkálni rajtam gyönyörű cickóival, majd felváltva foglalkoztak a kezei és az ikrei is a farkammal. Sandra mintha a gondolataimban olvasott volna, amikor már nagyon kívántam a forró szájacskáját a farkam körül, pont akkor kapta be és kezdett finoman franciázni. Szép lassan kezdte, majd fokozatosan növelte a tempót, ügyesen és jól beszéli a nyelvet. Kértem, hogy forduljunk 69-be, és már elém is tárult mézédes puncusa. Mennyei volt az íze és az illata is, addig abba se tudtam hagyni a habzsolását, amíg el nem röppent.

    Váltottunk, muszáj volt megkóstolnom Sandra lábacskáit is. Talpainak nyalogatásával kezdtem, majd innen tértem át a lábujjainak ízlelgetésére, élvezet volt falni őket. Ezután lábai megindultak lefelé és elkezdtek huncutkodni a férfiasságommal, több pózban hergelték és győzködték a durranás felé. Végezetül a farkam visszakerült Sandra ajkai közé és egy tempósabb, fülekkel is érzékelhető stílusban juttatott el az intenzív orgazmushoz, nem győztem kapaszkodni az ágyba.

    Egy gyors tisztálkodás után felajánlott egy masszázst amit én örömmel elfogadtam. Kaptam egy második, friss törülközőt és irány fürödni.
  • Elszámolás:

    Elején raktam le az asztalra, egy szó sem esett róla.
  • Összkép:

    Szuperul éreztem magam Sandrával, egy nagyon kedves és odaadó nőt ismertem meg akivel örülök, hogy találkozhattam. :)
Happy Massage