• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon ment azonnal, 1 óra múlva fogadott.
  • Megközelítés:

    Én gyalog mentem, de egyébként XIII. kerület frekventált része, megy metró is.
  • Helyszín:

    Lakás tiszta, egyedül fogad. Tiszta a fürdő, a háló is nagyon rendben van.
  • Hirdető külseje:

    Képekhez képest van pár plussz kiló, de a kedvessége és odaadása ezt felül írja. Piros combfixben és alsóneműben fogadott. A mellei gyönyörűek.
  • Action:

    Megérkezés után gyors zuhany. Fürdőben van minden (sokfajta tusfürdő, fogkefe, öblítő, tic-tac). szobába beérve kényelembe invitált és elkezdett franciázni. Franciája fantasztikus. Lassan csinálta, eljátszott velem, lelkesen, nagyon finoman dolgozott rajtam. Közben a melleit és a fenekét simogattam, majd 69-ben folytattuk. Ezután gumit kértem és először dogiban szeretkeztünk, majd hasra feküdt és én hátulról fejeztem be. UTána zuhany, majd beszélgettünk. Egy idő után jelezte, hogy folytatná, de nem tolakodóan, inkább kérdezve. Sokáig franciázott, ami csodás volt, de éreztem, hogy ki akarom próbálni a popsit. Egy ideig toltam neki, nagyon könnyen engedett be és simán tövig benne lehettem. Egy idő után éreztem, hogy nem tudok így elmenni, ezért ismét franciázni kezdett. A végén a melleire kivertem. Végig odaadó, kedve, a figyelem középpontjában abszolút én álltam.A vég zuhanyoztam egyet, majd puszival elköszöntünk.
  • Elszámolás:

    Előre megbeszélt másfél órás program 60000 volt, ehhez még hozzájött 10000 a popóért. Ezt a végén tettem hozzá.
  • Összkép:

    Jó érzésekkel távoztam, nagyon kedves volt, feltöltődtem.
Happy Massage