Action:
A hálószobában teremtem. Egymással szemben álltunk, mint akik párbajra készülnek. Csak a távolság eléggé szűkre szabott volt. A harmincas éveiben járó gyönyörűséggel szinte rögtön csókcsatába kezdtünk. Még talán az első csók előtt az ágyra dobtam a törülközőt, így a farkam is szabadabban mozoghatott.
Barbi csókja szenvedélyes, ami zsigeri lüktetést váltott ki belőlem az alsó régióban. Ez nem holmi beköszönő puszi, hanem valódi, mély csók. Végre, nem az üveglapot csókolom, hanem egy ízig-vérig nőt, akiben az érzékiség dominál. Ahogy a nyelvét használja, ott felgyullad az EROTIKA vörös jelzőlámpája.
Megkértem, hogy feküdjön le az ágyra. Kérésemre széttette a lábait. Nekem se kellett sok, némi nyelvleckében részesítettem őt. Nem kellett tolmács, anélkül is tisztán értette, hogy milyen üzenetet próbálok átadni. Barbi ízes nyílása kitárult előttem. Gondoltam, hogy nyelvemmel belesziszegek a barlangjába. Nyelvheggyel izgattam, majd egyik munkaujjammal vájárkodtam a szőrmentes magánterületén. Mivel előzőleg megkaptam a belépési engedélyt, így szabadon garázdálkodhattam.
A belső combjait csókolgattam, a vörös harisnyás lábujjait bedugtam a számba. Utána árnyékként vetültem rá, majd újra egymás ajkára tapadtunk. A bimbó adóvevőket is benyálaztam, hogy a kellő frekvenciára hangoljam a XIII. kerületi Vörös Ragadozót.
Elegem lett a romantikus felvezetésből, majd a szájába raktam a faszomat. Ezzel lezártam a romantika korszakát. Barbit se kellett félteni, tüstént ráhajolt a brokira, és kellő megalapozottsággal kényeztetett. Nyálliánokat eresztett az égre meredőre, majd jó érzékkel leszopott. Hátul tartottam a buksiját, majd rányomtam a faszomra. Élvezet volt nézni, ahogy Barbi szinte habzsolja a faszomat.
Annyira délcegen állt a dákóm, hogy gondoltam, felállok az ágyra, és úgyis bevágom neki a szájába. Ebben a pózban is olyan csutakolást kaptam, hogy képletesen jojóztak a szemeim. Fenomenális, ahogy Barbi használja a nyelvét, és az az érzékiség átsüt a hozzáállásán.
Tudta jól előre, hogy Csodaországba csak szopással tudok belépni. Ez az egy óra az emlékezetemben maga lesz az Örökkévalóság, pedig a helyszínen ez a 60 perc úgy elillant, mint a sicc! Megkértem az Erotika Doktorát, hogy hajtsa le a fejét az ágyról. Nem voltam rest, egyből betömtem a száját a faszommal. Fogtam a fejét, miközben a farkam dolgozott az ajkai mögött. Egy kicsit beljebb helyezkedett az ágyon, amikor elölről domináltam le a gyíkommal. Annyira merev voltam, hogy kikértem a védőnylont. Amint felkerült, misszionárius pózban támadtam lelkes vendéglátómra. Az egész együttlétet áthatotta Barbi figyelmessége.
Ahogy betoltam neki a faszt, szájába dugtam az ujjaim. Szemembe nézve nyálazta be a kézi vezérlésű játékszereket. Egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam, miközben ízes csókokat váltottunk. Barbi többször szuszogott, miközben duzzadó faszom ostromolta a bejáratát. Pózcsere. Hátulról döngettem meg erősen. Húztam a hajcsokrát, majd megujjaztam a száját, miközben alaposan megbasztam a pináját. Megpaskoltam a formás seggét, majd a továbbiakban sem álltam le a kufircolással. Nem finomkodtam, de egyáltalán nem volt durvulás, csak a határozott szexuális akaratom végérvényesítése. Most is előttem van, ahogy az ágy mellé állva töcskölöm Barbit hátulról irgalmatlan tempóban. Kemény fasszal adtam neki, közben ujjaztam az ajkai rését. Markoltam a nyakát, időnként meg-meghúzva a haját.
A következő helyzetben találtuk magunkat: Barbi a franciaágy szélén ül, leszorítja a kebleit, én meg izgága fasszal kúrom a csodás csöcsöket. A feszes brokimra úgy rácsuláztam, hogy telibe találtam a Küklopszot. Már arra az egy szemére sem lát. 😄😄 Barbi végig a szemembe néz (á, ez valami zseniális volt), miközben tilitolizok a formás kis mellcsodái között.
Aztán az akrobatikának is adtunk némi teret, amikor Barbi nyeregbe pattant, és le-föl mozgott rajtam. Ezt nemcsak elölről, hanem hátulról is kiviteleztük. A nagy pillanatok egyike volt, amikor beleguggolt az álló faszba, s úgy keféltette magát velem. Valódi kéjutazás volt, amire örömmel váltottam jegyet.
Lekaptam magamról az óvszert, majd megkértem a szőke gyönyörűséget, hogy ágyon kívül folytassuk. Elkezdődött egymás izgatása, nem mintha eddig nem lett volna benne részünk. Megmarkolta a brokimat, én meg a pináját ingereltem. Két ujjal fogtam hozzá. Totál nedvesre maszturbáltuk magunkat. Ezután Barbi letérdelt elém, majd beleraktam keményen a szájába a megduzzadt tömlőmet. Húztam rá a fejét, miközben nyálban ázott a kemény faszom. Gyorsabb sebességre kapcsoltam, és jól szájba kúrtam. Mondtam neki, hogy nézzen a szemembe, s fölémagasodva vertem a faszomat a kinyújtott nyelvéhez érintve. Majd az ágy közepére kerültünk újra, jómagam rajta álltam, ő meg alattam szopta a faszomat. Ilyenkor már teljesen más dimenzióban jártam, a "Cibáld ki a gecimet" mondat is ebből a világból származott. Olyan euforikus állapotba kerültem, hogy már azt sem tudtam, hogy melyik országban vagyok.
A dákóm továbbra is tótágast állt, Barbi bevetett mindenféle fortélyt, de az összes geci a zsákban sokkal jobban érezte magát, mint a jó levegőn. Fantasztikus lett volna úgy befejezni a randevút, hogy televerem Barbi száját, de erre most nem került sor.