• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Többször jártam már nála, viberen szoktunk adott esetben kommunikálni, most is így történt, majd az egyeztetés végén a vtr-en is megerősítettük, cserébe meg is kaptam a kiírt +15 percet.
  • Megközelítés:

    Közelben kék metró, sárga hernyó is jár, aki ily módon közlekedik, pár perc sétával megérkezhet. Autóval közlekedőknek talán a pláza parkolója a legkönnyebb. A lényeg, hogy teljesen egyértelmű a cím, könnyű megtalálni a sétányon.
  • Helyszín:

    Új építésű ház, több helyiséggel. Mi most a legjobb szobában voltunk, amiben külön fürdő (természetesen minden igényt kielégítő felszerelés - tusfürdő, szájvíz) és egy ágy is található.
  • Hirdető külseje:

    Zsani egy pici, cuki lány (a kiírt adatok kb megfelelőek lehetnek), nagy bociszemekkel. A saját magának félhosszúként definiált haj az én értékrendemben már inkább teljesen hosszúnak számít :)
    A lényeg, hogy a képeknek abszolút megfelel. Akad pár tetoválás, ami nem látszik, hogy teljes legyen a kép.
  • Action:

    Megérkezésem után követtem a szobába, ahol megkaptam a törölközőt és elmentem a fürdőbe elvégezni a szükséges tisztálkodást. Miután onnan kijöttem, az ágyon fekve várt. Mellé feküdte, néhány apró csókot váltottunk, majd megkért, hogy kezdésnek masszírozzam meg egy kicsit (már volt, hogy panaszkodott, hogy fáj a háta, tudta mire vagyok képes :D :D ). Utána én is kaptam egy kellemes masszázst, majd ezt követően hanyatt fordulva, csókokkal kezdtük a program úgymond érdemi részét, majd hanyatt fektettem, hogy egy kicsit kényeztessem (ami bár elmondása szerint jó volt, teljesen nem ért célba). Ezt követően gyorsan üzemi hőmérsékletre melegített, majd megkaptam a szükséges védőfelszerelést. Hagytam, hogy ő válassza ki a pozícit, így hanyattfekve várta a behatolásomat. Lévén ő kb feleakkora, mint én, azért próbáltam óvatosan mozogni, és csak miután jelezte, hogy minden rendben, utána lettem kicsit bátrabb, de azért nem vittem túlzásbs. Kis idő után javasolta, hogy cseréljünk, és ő pattant a nyeregbe. Mivel éreztem, hogy nem lesz végem (a gumi sokszor hajlamos meggátolni). javasoltam, hogy a szájval végezzen ki, aminek készségesen eleget tett, így ajkai közt ért a vég. Letörölgette kicsit a maradékot, majd kiszaladt a fürdőbe. Visszatérése után mellém bújt, kicsit beszélgettünk még, majd mentem én is tisztálkodni, majd búcsú és távozás.
  • Elszámolás:

    Korábbról tudtam természetesen a feltételeket. Egyértelmű a tájékoztatás, mi fér bele alapból, és miket vállal extraként. Én a csókot és a befejezést választottam, így alakult ki a teljes csokor, amit elég volt a végén lehelyeznem, az együttlét előtt/alatt nem került szóba sem. A feltüntetett ajándék 15 perc is természetesen rendben volt.
  • Összkép:

    Korábbi tapasztalataim azt sugallták, hogy jól fogom érezni magam és nem is csalódtam. Teljes mértékben elégedett voltam, elmondása szerint ő is velem :D :D
Happy Massage