Telefonon értem el. Pár perc alatt egyeztettünk időpontot aznap délutánra.
Megközelítés:
Könnyű megtalálni a címet. Parkolás az utcában fizetős helyeken.
Helyszín:
Tiszta, hangulatos, klimatizált lakás. Tiszta fürdőszoba minden kellékkel és puha törölközővel.
Hirdető külseje:
A képeknek 100%-ig megfelel. Dögös külső, formás idomok. Szexi fehérneműben fogadott. Régen jártam nála de most is ugyanolyan kedves, mosolygós volt mint mindig.
Masszázs:
Kellemes lazító masszázst kaptam az elején. Pont arra jó, hogy az ember elengedje magát és ráhangolódjon az utána következő dolgokra. Vádlitól a vállakig mindent megmasszírozott. Nagyon kellemes volt.
Kényeztetés:
A masszázs végén elemelkedtek az ujjai és végig cirógatta a hátamat a körmeivel. Annyira jó érzés volt, hogy most hogy ezt írom, még most is beleborsódzok. Aztán kaptam egy adag masszázsolajat a hátamra és egy olyan csúszkamasszázst....Hmmmm. Kérte, hogy forduljak meg és kezelésbe vett. Ekkor már én sem tudtam tétlenkedni. A kerek popsiját markoltam, simogattam, miközben a farkam a mellei között járt. Ekkor leszálltam az ágyról és mögé kerültem az ágy mellett állva. Miközben ő a kezével hátra nyúlva dolgozott a fegyveren, addig én a nyakát csókolgatva játszottam a melleivel. Kérte, hogy feküdjünk az ágyra, ahol a lábaim közé térdelt és szájba vette a farkamat. Ahogy aztán rám nézett közben....bakker! Ekkor már nem bírtam magammal és kölcsönös franciát kértem. Istenem az a finom punci...hmmmm. Sajnos nem tartott sokáig, mert annyira izgató volt az egész, hogy hamarosan elélveztem. Na hát ezért járok én visza hozzá! Istennő!
Elszámolás:
Nem vettem igénybe extrákat. Korrekt szolgáltatás, teljes egészében megéri a rózsaszálakat!
Összkép:
Régen nem voltam nála (sajnos) de még mindig ugyanolyan jó hozzá elmenni. Jó társaság. Imádom a nevetését! És amit, és ahogy csinál az fergeteges...