• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Fanni már több hónapja a látómezőmben és a kedvenceim között szerepelt. Hívogatóak voltak az oldalán lévő fotói, a róla készült megszámlálhatatlanul sok, szuper jó értékelés nemkülönben erősen felkeltette az érdeklődésem. Már korábban is célul tűztem ki magamnak a meglátogatását, de az időbeosztásunk valahogy eddig nem adta ki, hogy akkor legyek Bp-en, amikor Fanni is rendel. Most május közepén viszont megint volt intéznivalóm a fővárosban, és pár nappal előtte mikor már biztos volt a felmenetelem időpontja akkor azonnal a tettek mezejére léptem. Az egyeztetésünk innentől kezdve már pofon egyszerűen, az oldal VTR funkciója segítségével történt – Fanni rövid időn belül visszajelzett és fixálta a javasolt időpontomat.
    Aznap még ráírtam, hogy szívesen megcsörgetem, hogy halljuk egymás hangját is – rövid időn belül válaszolt és megadta azt a napszakot, amikor várja a hívásomat – váltottunk egy rövid small talk-ot, kérdezte, van-e esetleg valamilyen kérdésem, kívánságom. Semmi extra igényem nem volt, de nagyon jó benyomást tett rám már a telefonban is és még izgatottam vártam a találkánkat.
  • Megközelítés:

    IX. ker Lurdy vonzáskörzetében található, kb 10 éve épült társasházi tömb egyik emeleti garzonlakása. A környéken nagyon sok ilyen új építésű tömb van, könnyű köztük eltévedni. Elméletileg a térkép funkció segít, de engem az épülettömb Mester utcai részére navigált, és onnan még kb 200 m-t gyalogolni kellet a tömb belső oldala felé. Érdemes Fannitól elkérni a pontos címet, mert akkor tévedés és eltévedés kizárt. Nem szokásom a címekkel való bénázás, de most kapkodós lett az odajutásom és 5 perc csúszással estem be Fanni rezidenciájába. A feljutással már nem volt gond, az simán ment.
  • Helyszín:

    Kb 10 éve épült, újszerű tömb egy kis, célnak tökéletesen megfelelő garzonlakása. Benne nappali + konyharész egy légtér, benne a tetthely. A tisztálkodáshoz kádas fürdőszoba áll rendelkezésre, minden szükséges higiéniai kellékkel. A lakás tiszta, rendezett, hangulatos, minden adott egy kellemes randi eltöltéséhez.
  • Hirdető külseje:

    Fanni egy nagyon-nagyon szép arcú, vonzó megjelenésű harmincas évei elején járó igazi szexi nő. Falcons kolléga beszámolójából egy jellemzést egy az egyben átvettem, mert ez a megfogalmazás az, ami tökéletesen visszaadja Fanni alkatát: nőiesen telt. Az oldalon lévő fotóihoz képest most egy kis pluszt kell hozzáképzelni, de számomra még mindenképp belül van azon a határon, amit vonzónak találok. A kedves, vendégcentrikus attitűdje, közvetlensége pedig nagyon gördülékennyé tette a találkozónkat.
    Méretes cicik, kerek feszes popsi, sima punci birtokosa Fanni, testét tetoválások díszítik. A tetkók nekem ambivalensek, ritkán adnak pluszt számomra, de nem is szoktak zavarni.
    Vendéglátóm egy erotikus, lenge ki köntösszerű ruhadarabban fogadott, mely jól kihangsúlyozta a domborulatait – pár perc után ez is lekerült.
  • Action:

    A lakásba történt beviharzásom után (szó szerint, mert az ucsó 5 percet már futva tettem meg) megérkeztem a nyugalom szigetére: Fanni kedves de határozott fogadtatása rögtön feledtette velem az odajutás viszontagságait és rögtön átkattantam randi üzemmódba. Bemutatkozás 2 puszi kíséretében történt és először egy kis beszélgetésre invitált Fanni maga mellé a kanapéra. Nagyon szimpatikus volt, hogy rögtön azzal kezdett, megfelel-e számomra, szeretnék-e maradni- ez egy percig nem volt kérdés, hogy igen. Kérdezgetett, hogy hogyan találtam rá, milyen céllal érkeztem, mik a tapasztalataim és milyen kívánságom van az időtöltésünkre. Mondott pár gondolatot a saját preferenciáiról is, melynek lényege az volt, hogy azokat a dolgokat vállalja, amiket szeret is csinálni és azt szereti, ha nem csak egyoldalú a dolog, hanem a partneren is látja, hogy nem csak öncélú a dolog.
    A taktikai megbeszélés után gyors és alapos zuhanyt nyomtam és mire visszatértem a tetthelyre, addigra Fanni is meztelenre vetkőzött. Egymással szembe álltunk és így kezdtük el egymást simogatni és csókolni – szerintem 1 perc alatt tettre kész voltam, annyira izgató volt Fanni érintése.
    Nyomban le is kéredzkedett az ezredeshez is, hogy bemutatkozzanak egymásnak: Fanni az ágyon ülve kezdett szólózni a dákómon. A kényelmesebb hozzáférés érdekében gyorsan az ágyra dőltünk és így folytatta nagyon gyengéd, minden részletre kiterjedő orális kényeztetésemet. Pár perc után cseréltünk: Fanni dőlt hátra és én kuporodtam be combjai közé – viszonylag gyorsan a lényegre tértem és először nagyon gyengéden, majd egyre határozottabban nyaltam húsos, szaftos punciját – partnerem pedig mozdulataival és erősödő hanghatásokkal jutalmazott kitartásomért.
    Nem vagyok benne biztos, hogy célba ért, de úgy érzékeltem, mindenképp jól esett neki is ténykedésem. Az biztos, hogy mikor újra cseréltünk, akkor még odaadóbban látott hozzá az ezredes polírozásához: nagyon változatos, eszméletlen jó technikával dolgozott rajtam, közben nyalogatta a golyszlikat is, amit én nagyon szeretek, sőt egészen a gát környékéire is elkalandozott nyelvével.
    Általában egylövetű vagyok és a kiadós élvezést preferálom, ezért próbáltam szárazon tartani a puskaport és gumit kértem. Az első pozit kérésemre Fanni választotta ki, mely egy érzéki lovaglással indult. Nagyon kellemes volt belecsússzanni feszes puncijába, és jó technikával többször rá is szorított néhányszor a farkamra. Közben simogattam feszes cicijeit és csókolgattam érzéki nyakát. Rövid időn belül átfordultunk misszibe, ahol először nagyon érzékien kezdtünk el mozogni, közben csókolóztunk. A lassú érzéki kezdet után viszonylag hamar begyorsultunk és intenzívebb dugásba mentünk át. Egy pár kósza gondolat erejéig ott motoszkált a fejemben, hogy az örök favorit kutyapózt szeretném kipróbálni Fannival is, de az addig ért ingerek annyira intenzívek voltak, hogy rövid időn belül az élvezés küszöbére kerültem – egy másodpercig megfordult bennem, hogy húzzúk még tovább az élményt, de végül a lassítás helyett inkább a gyorsítást választottam és kapituláltam.
    Maradt még kb 20 perc, melyben egymás mellett feküdve, Fannit simogatva nagyon sok témát érintve beszélgettünk. Fanni nagyon normális felfogású, okos és intelligens érett nő, könnyen lehet vele témát találni - nekem ez az ilyen típusú randik esetében is fontos, hogy ne csak tornaórát tartsunk, hanem kicsit meg is ismerjük egymást. Az már az ilyen típusú randik sajátossága, hogy erre leginkább a randi végén szokott sor kerülni – de nekem mindenképp pluszt ad, ha így is egymásra lehet hangolódni. Fanni tökéletes partner, minden gesztusából árad, hogy ösztönösen és természetesen hozza ezt az attitűdöt.
  • Elszámolás:

    A konyhaasztalon lévő kis tálkába helyezte be a randi elején az órás randinak megfelelő nyilvánosan megadott szálból álló csokrot – nem volt szó többet róla. Extrák tudtommal nincsenek, Fanni azokat a dolgokat vállalja, ami alapban fel van tüntetve. Tökéletesen elégedett voltam, nem maradt hiányérzetem semmilyen téren.
  • Összkép:

    Az oldalnak köszönhetően, a sokadik olyan randin vagyok túl, ahol a MT-ak korábbi beszámolói segítettek a választásomban – most is így jutottam el Fannihoz. Nagyszámú értékelése és az abból kiolvasható sok pozitív vélemény egyöntetűen azt sugallta, hogy egy olyan jó értelemben vett profi hirdetőről van szó, akihez bátran el lehet és érdemes is elmenni, mert ott a szexualitáson túl szuper randiélményt is kaphat a hímnemű vándor.
    Egyértelműen jó, tartalmas és élvezetes randit sikerült összehoznom Fannival. Normális gondolkodású, intelligens MT-ak számára nyugodt szívvel ajánlom.
Happy Massage