Action:
Miután kijöttem a fürdőszobából a derekam köré csavart törölközőben, vendéglátóm rögtön megdicsérte a testemet, majd a randink alatt még többször tett rá dicsérő megjegyzéseket, ami nyilván nagyon jól esett. Én sem fukarkodtam a bókokkal, mivel Larina ekkor már melltartóban és bugyiban állt előttem, így szemügyre vehettem a testét. És hát volt is mit szemügyre venni! Larinának csodás, kisportolt teste van (ezt a képeken is látni, de nem adják vissza teljes egészében a valóságot). Formás alak, nem túl nagy, ellenben tökéletes alakú és tapintású szilikonmellek, hibátlan bőr, csodaszép, mosolygós arc: hihetetlen az összhatás! Mint mondta, személyi edzőként dolgozik, úgyhogy nem csoda, hogy hibátlan a teste, illetve hogy értékeli a sportos férfitestet.
Larina gyorsan megszabadult a melltartójától, úgyhogy elkezdtem csókolgatni és kényeztetni a csodás melleit, amit érezhetően imád. Elkezdtünk csókolózni, és nem túlzás azt állítani, hogy az egész együttlétünk alatt, ha az épp aktuális pozitúra lehetővé tette, végig szenvedélyes csókcsatát vívtunk. Vétek lett volna kihagyni a csókot, mivel Larina nagyon jól és teljes beleéléssel, szenvedélyesen csókol. Kisvártatva megkértem, hogy feküdjön hanyatt az ágyra, én pedig fölé kerekedtem. Így folytattuk a csókolózást és egymás kényeztetését. Larina egy mosolygós lány, akiből árad egy kedves, pozitív kisugárzás — külön élvezet volt később is, szex közben nézni a szép arcát, ahogy időnként mosolyra húzódik a szája. Ez az őszinte pozitivitása még vonzóbbá tette őt számomra.
Szóval Larina alattam feküdt, és csókolóztunk, ölelkeztünk, és a melleit is kényeztettem. Egy idő után lehúztam a bugyiját, és elém tárult gyönyörű puncija. Elkezdtem kényeztetni a nyelvemmel, közben kezeink hol összekulcsolódtak, hol pedig az egyik vagy mindkét mellét markoltam. Néha felpillantottam, és isteni látvány volt, ahogy Larina két csodás cickója előttem emelkedik, ő kéjesen zihál, néha pedig felemeli a fejét és fátyolos tekintettel rám néz, majd a feje visszahanyatlik az ágyra, és élvezi tovább, ahogy nyalom a finom punciját. Megjegyezte, hogy mennyire jól csinálom, majd egy idő után csókot kért. Ismét csókolóztunk hát, és megtudtam, hogy neki az elélvezéshez kell az, hogy az ujjával izgassa magát. Megegyeztünk, hogy a következő alkalommal így fog zajlani az általam nyújtott orális kényeztetés.
Ezután Larina következett: feltérdeltem az ágyra, ő pedig négykézlábra ereszkedve elkezdett szopni. Nagyon jól csinálta, gyakran csókolgatva oldalt a farkamat, illetve a herezacskókat is. Én közben a mellét markolásztam és a hátát simogattam, néha pedig megfogtam a fejét és finoman szájba dugtam. Szopás közben izgatóan cuppogott a farkam a szájában. Egy idő után Larina feltette a gumit, és még szopott egy kicsit, majd megegyeztünk, hogy missziben kezdünk (amit, mint kiderült, mindketten szeretünk, mivel lehet közben csókolózni).
Larina hanyatt feküdt hát, én pedig fölé hajoltam. Betette a farkam a puncijába, és kezdetét vette egy egészen hihetetlenül csodálatos, érzéki, szenvedélyes és intenzív szeretkezés. Nyaltuk-faltuk egymást, én pedig néha Larina arcát és nyakát, na meg persze a melleit is csókolgattam, illetve a cickóit szorgalmasan markolásztam is. Közben végig dicsértük egymást: Larina a farkamra és a testemre tett jó néhány elismerő megjegyzést, és azt is többször elmondta, hogy mennyire élvezi az együttlétünket. Én a punciját, a testét és a szépségét dicsértem, és persze én sem rejtettem véka alá, hogy mennyire jó dugni őt — ez utóbbit némileg cifrázva, de természetesen a jó ízlés és a kedvesség határain belül maradva. Többféle pózt kipróbáltunk: a lovaglást (eszméletlen volt a rám boruló Larinát átölelni és simogatni), a kutyust, majd végül Larina oldalra feküdt, én pedig térdelve dugtam (mint kiderült, mindkettőnk nagy kedvence ez a póz). Larina mindeközben kétszer élvezett el, mindkétszer úgy, hogy ujjazta magát, ami számomra rendkívül izgató látvány volt (főleg, amikor misszi közben csinálta, és így teljes egészében láthattam ténykedését, miközben a farkam serényen járt ki-be a puncijában). A kutyus póz közben csodás volt látni a falon lévő tükörben, hogy Larina szinte félig önkívületben élvezi, ahogy kíméletlenül dugom. Pózváltás közben egyébként mindig megkérdezte, hogy bekaphatja-e a farkamat. Hát lehet arra nemet mondani, hogy egy ilyen gyönyörű nő szopni akarja az ember farkát? 🙂 Úgyhogy ilyenkor, számomra mintegy pihenésképp, volt egy-két percnyi orális kényeztetés.
Még tudtam volna kefélni gyönyörű partneremet (és így tehettem volna róla, hogy harmadjára is elmenjen), de sajnos az idő immár szorított. Larina megkérdezte, hogy a szájába szeretnék-e élvezni, én pedig végül a gumiba élvezés mellett döntöttem (de legközelebb telelövöm a száját, az biztos). Gyorsítottam hát a tempón, és végül egy akkorát élveztem a puncijába, hogy azt hittem, elalélok. Eddigre mindketten csatakosak voltunk az izzadságtól. Elmentem zuhanyozni, és a fürdőszobatükörben konkrétan úgy néztem ki, mint aki már zuhanyzott 🙂. Ezután Larina gondosan visszaadta a végül igénybe nem vett szájbaélvezésért kitett pénzt, és mivel az időnk lejárt, már csak egy rövid ölelkezésre és csókolózásra, és további kölcsönös bókokra volt idő. Nagyon jól esett, hogy Larina kifejezte óhaját, hogy szeretné, ha ismét mennék hozzá, én pedig egy korábbi beszámolóból kölcsönvett kifejezést felhasználva biztosítottam róla, hogy bérletet fogok hozzá venni 🙂.
Összkép:
Alig vannak jelzők arra, amit Larinával átéltem ez alatt az egy óra alatt, ami mellesleg úgy elröppent, mintha nem is egy óra lett volna… Nem túloznak az előző beszámolók (ha jól emlékszem, mind nagyon pozitív kicsengésű): Larina tényleg párját ritkítja. Mondtam is neki, hogy egy igazi gyöngyszem. Régóta keresem már ezen az oldalon azt a szexpartnert, akihez visszajárhatok, és végre megtaláltam! Larina egy gyönyörű, szexi, kívánatos, kedves lány, aki imádja a szexet. Olyan volt vele szeretkezni — mert ez az volt, nem puszta dugás —, mintha az élete múlt volna rajta: beleadott apait-anyait (és ez rólam is elmondható volt, mivel szexi partnerem teljesen érthető módon ezt váltotta ki belőlem). Nagyon-nagyon jól estek a kedves megjegyzések és bókok, amiket mondott randink során, és neki is jól estek az én bókjaim. Szerintem mindent elmond, hogy a szexet követő zuhanyzás után, amikor Larina előtt öltöztem, ismét felállt a farkam (mutattam is neki, hogy alig bírom begombolni a nadrágomat 🙂). Hiába szeretkeztünk egy hatalmasat közel háromnegyed órán át, legszívesebben ismét azonnal magamévá tettem volna. Nem kérdés, hogy visszajáró vendég leszek!