Délelőtt küldtem VTR-en egy esti időpontot ami szerencsére neki is megfelelt.
Megközelítés:
Mechwart liget egyik sarki épülete ennek minden előnyével és hátrányával. Tömegközlekedés nagyon jó, parkolás necces/szerencse kell hozzá. Én a kocsit a Széll kapu mélygarázsban tettem le, itt tuti van hely és kb 3 perc séta a cél objektum.
Helyszín:
Több szobás igényesen felújított szalon. Akkor épp senki nem volt rajtunk kívül a lakásban. Egyik kisebb szobában törtènt aminek történnie kellett. Célnak megfelelő berendezés: fotel, kis asztal polc, nagy matrac.
Hirdető külseje:
Fotók nem hazudnak, magas lány, fantasztikus mellekkel és popsival. Mindig jó kedélyű és piszkosul szereti a szexet. A fotókon szereplő lenge fekete ruhában fogadott.
Action:
Bejutásom után, nagy örömmel és öleléssel fogadott egy finom csók kíséretében. Egyből szűk is kezdett lenni a nadrág. Szobába mentünk, lehajolva igazított a matracon ekkor kicsit fellibbentettem ruháját popsijáról. Huppsz nem volt bugyi, finoman megsimogattam gyorsban levetkőztem, tusolás és álló farokkal mentem is vissza a szobába. Egymással szemben a matracon simogattuk, csókolgattuk egymást. Kiszabadítottam először egyik cicijét majd a másikat is, felváltva kényeztettem őket. Közben ő farkammal foglalkozott. Hirtelen hanyatt döntöttem ami nagyon tetszett neki. Elindultam a déli területek felé. Csókolóztunk, ciciket kényeztettem. Lehúztam ruháját így jutottam el a gyönyörű, finom sima puncihoz. Öröm volt hosszasan nyalakodni. Eleinte nem sok reakciót váltott ki ténykedésem, de kitartásomnak meg lett az eredménye. Teste többször is megfeszült, remegett és sikerült csúcsra vinni. Én következtem. Hanyatt feküdtem és elkezdett franciásan kényeztetni. Fantasztikus volt, elértük maximális keménységet. Ekkor közölte, hogy ő most bele fog ülni. Így is lett, beleereszkedett farkamba és úgy kezdett mozogni időnként rászorítva farkamra puncijával. Rám borulva csókolózva folytattuk, itt aktívan kivettem a részem és alulról dolgoztam változatos tempóban. Volt hogy gyorsan járt farkam puncijában de lassítottunk ami mindkettőnknek jobban bejött.
Fordultunk kutyusba. Az a popsi megőríti az egészséges férfi embert. Elkezdődött egy tempós szenvedélyes baszás (nincs jobb szó) klasszik kutyusban. Megfogtam popsiját és toltam mintha nem lenne holnap ami tetszett neki. Összefogtam haját és felhúztam magam elé és csattogósan dugtam hátulról, haját elengedve kezeit hátrahúzva dugtam tovább. Itt már lábaim majdnem görcsöltek és elfáradtam ezért hasra ereszkedett. Itt már nem volt energia dugni, szépen lassan mozogtam benne ami nagyon jó érzés volt. Franciás kivégzést kértem de nem sikerült elmennem. Sebaj volt még egy kör. Hosszabb masszázs vette kezdetét, közben beszélgettünk, kivel mi történt az elmúlt időszakban. Amikor kezdett kényelmetlen lenni hason, megfordultam és egy franciàval felállította kukacot újra beleült farkamba. Lovagolt kicsit felegyenesedve, magamhoz húztam rajtam feküdt csókolgatott én pedig lassan alulról dugtam punciját, húztam farkamra popsiját. Ez a póz nagyon kellemes volt mind2nknek. Ebben a pózban sikerült telipakolni a gumit. Amíg le nem nyugodott farkam feküdtünk így. Maradt még időnk egy újabb masszázsra. Ezután tusolás, anyagiak rendezése és indulás utamra.
Elszámolás:
Tudtam mire számíthatok minden tekintetben. Maximálisan jó ár-értèk arány. A kiírt összeg a helyszínen sem változik. Randi végén került átadásra.
Összkép:
Mai randink is 3 az 1ben volt. Fantasztikus kemény baszás érzéki szeretkezéssel és egy kis masszázs programmal.
1,5 óra + 15 percet töltöttem egy nagyon szexi jó kedélyű lánnyal aki imádja a szexet. Érezni, hogy nem túl lenni akar a randin hanem mindent megtesz a vendég és a saját kielégülése érdekében.