• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az egyeztetés szinte az utolsó pillanatban telefonon történt. Már többször jártam a csodaszép lányok birodalmában, így telefonon pillanatok alatt egyeztettük a kb. 1,5-2 órával későbbi időpontot. Az egyeztetés nehézsége inkább abban rejlett, hogy amellett, hogy bájos kedvesem ráérjen, szabad helyiség is legyen az időnk eltöltésére.
  • Megközelítés:

    A megadott cím teljesen egyértelmű, a Soroksári úton található. Tulajdonképpen lehet sétálni a Boráros térről, de ha valaki kényelmes, egy villamosmegállót utazva egy rövidebb, kb. 3 perces sétával is a célpontnál lehetünk. Parkolás a mellékutcákban általában könnyen megoldható, viszont alapértelmezés szerint fizetős.
  • Helyszín:

    A megfelelő időpont előtt két perccel a kapuban még felcsörögtem vendéglátóm, aki kérte azt a két percet. Az órámat figyelve, két perc elteltével már nyomtam is a kapucsengőt, az ajtó zümmögése pedig jelezte, hogy már vár rám kedvesem. Az épületbe bejutva szükség van több emeletnyi vertikális mozgásra, amit meg lehet tenni lifttel vagy a sportosabbak a lépcsőt is használhatják. A megfelelő emelet megfelelő ajtójához érve az már nyílt is és vendéglátóm az ajtó mögött bikiniben fogadott. A lakásban több csodás szépség ténykedik, nekem aktuálisan Tinára esett a választásom. Az örömök helyszínéül két szoba szolgál, a cipőt levéve most éppen a nagyobbikba mentünk. Itt két matrac van egymás mellé tolva, amin kényelmesen el lehet férni. A szekrényen sorakoznak a finom puha törülközők, amikből kettőt is sikerült elhasználnom. Mellette egy fotel, ahova le tudja pakolni a vendég a holmiját. A fürdő rendkívüli módon felszerelt. Legalább 10 különböző tusfürdő sorakozott a kád szélén, a mosdónál műanyag poharak szájöblítővel, dezodorok, fogkefe, fogkrém és még négy különböző fajta tic-tac is a vendég rendelkezésére áll.
  • Hirdető külseje:

    Tina nálam alacsonyabb bájos hölgy, hosszú lófarokba kötött hajjal. Szemei mindig csillognak, arcán mindig ott a mosoly, ajkai pedig csókra állnak. Kebleit öröm simogatni, pont elférnek a tenyeremben. Nem az a nagyon vékony típus, normál alkatú, de ez nem jelenti azt, hogy lenne rajta felesleg. Testemmel hozzá simulva nagyon izgató a szeméremdombját érezni, a popsiját két oldalról megmarkolni. A leírás szerint 35+ -os, de maximum 30 körülinek néz ki. Kedvessége, hozzáállása maximálisan pozitív, illetve minden témához hozzá tud szólni, lehet vele beszélgetni IS.
  • Masszázs:

    Ez a programpont kimerült abban, hogy az erotikus fejezet részeként egy olajos csúszkamasszázst kaptam. A velem egykorútól a mellkasomon keresztül egészen az arcomig csúszkált a kebleivel először keresztben, majd később hosszába fordulva. Egy-egy fordulónál pedig kicsit megállva csókot loptunk egymás ajkáról. Valami mennyei érzés volt.
  • Kényeztetés:

    A higiéniai alapállapot elérését követően a szobába visszatérve kedvesem is fél percen belül megérkezett. A melltartót ledobta magáról, viszont a matracon ülve a bugyit én távolítottam el. Itt már elkezdtem selymes bőrét puszilgatni, csókolgatni. A matracokon elhelyezkedve kéjes csókolózásba kezdtünk, igazi nyelves csókokkal. Ez olyannyira izgató volt, hogy a velem egykorú is működésbe lépett. Hanyatt fektettem kedvesem és csodás mellein, derekán keresztül puszikkal, csókokkal, simogatásokkal jutottam el combjai közé. Itt már elkezdődött egy kis nedvesedés, de hát ezt én fokozni szerettem volna még. Csiklójának körkörös izgatásába kezdtem, nyelvjátékommal egyre élénkebb nedvesedést értem el. Az egyik lábát felemelve a vállamra, hátamra tettem, így jobban hozzáfértem a műveleti területhez. A nedvesedés tovább fokozódott, jöttek a sóhajok, kedvesem a fejemet fogta és csakhamar megélte a gyönyört. Öröm volt látni, érezni, hogy ténykedésem meghozta az eredményt. Pihenésként ismét mellé feküdtem és újabb csókcsata következett. Miután kedvesem kipihente magát elindult Ő is felfedezni testem délebbi régióját. Ekkor kértem a csúszkamasszázst, amit azzal kezdtünk, hogy egymás felső testét beolajoztuk. A csúszka végén kedvesem kezelésbe vette a velem egykorút és kisebb kézfogással a szájába véve elindította a le-fel irányú mozgásokat. Néhány perces tevékenysége végeztével a szájába repültek az utódok. Mindketten átestünk a fürdőszobában egy gyors tisztogatáson, hogy ismét alapállapotba kerüljünk, majd a matracon egymáshoz bújva beszélgettünk sok mindenről. Tinával lehet értelmesen beszélgetni, mindenhez is hozzá tud szólni. Időnk kezdett elszaladni, de én még szerettem volna egy új epizódot nyitni a randinkon. Ezért csókokkal indítva, ismét a combjai közét vettem célba, ahol az előzőhöz hasonló néhány perces nyelvi tevékenységemet ismét siker koronázta. Rövid pihenést követve Ő is kezelésbe vette a velem egykorút, de kedvesem sajnos nem tudott átütő sikert elérni. Egy rövid egymáshoz bújásra és beszélgetésünk pár percnyi folytatására még volt időnk, aztán mentem zuhanyozni, majd öltözés és az ajtóban csókokkal búcsúztunk egymástól.
  • Elszámolás:

    Az oldalon megjelölt, előre egyeztetett méretű csokor egy borítékban a találkozónk elején a szekrény polcára került. Az alapon kívül tartalmazta a NFVSZ extrát, ami nagyot dobott az élményen.
  • Összkép:

    Tina volt az első lány, akit annak idején először meglátogattam ezen a helyen. Mindig öröm hozzá visszatérni, de természetesen igaz ez a többi itt lévő lányra is. Most is feldobódva, az új élményekkel feltöltődve távoztam. Biztos, hogy még sokszor visszatérek.
Happy Massage