Action:
Miután megérkeztem és a cipő levétele után átadtam az ajándékomat, amit nagy örömmel fogadott. Kicsit bizonytalan voltam, hogy az ajándék elnyeri e a tetszését . Ezután megkínált itallal, majd váltottunk pár szót, de csakhamar elvonultam a fürdőbe. Miután visszatértem a szobába megérkezett a gyönyörű Latin szépség is . Aktívan telt a randink, amolyan ismerkedős volt, bár a közös hullámhossz megvolt, úgy éreztem. Csengével finom és nagyon jó volt csókolózni.
Ezek után elkezdte az én kényeztetésem, ami nagyon sokszínű volt.
Csókolta testemet, majd elkezdte az isteni francia tudását.
Kapkodtam is a levegőt, hisz ahogy a szájába vette péniszem, ahogy csókolt egy kicsit lejjebb,az nagyon finom és érzéki volt.Egyre jobban elöntött a vágy , és szerettem volna viszonozni , így elkezdtem a számmal, valamint a nyelvemmel teste kényeztetését.
Szeretek adni, hisz adni jó, ami sikerült is .
Szavai,teste remegése, a hangok , melyek elhagyták ajkait, lehet ezt bizonyítják. Egy kis pihenés és finom kezével felvarázsolta a gumit.
Aztán kérte, hogy misszionáriusban kezdjünk.Több sem kellett és ahol értem simogattam, majd csókoltam a hasát, köldökét, combjait finoman széttárva elhelyezkedtem és nagyon lassú mozgással ingereltem, keze az enyémet szorította és folyamatosan tolta magát rám. Hosszas papás mamás játék meghozta Csenge újabb beteljesülését. Lenyűgöző vizuális élményben részesítve fátyolos tekintetem. Uraim, ezekért a percekért érdemes élni, amikor egy gyönyörű nő élvezete a kezünkben akarom mondani.....A következő etapban kis kifli nagy kifli , hason fekfve (Lazy dog),mármint Csenge🤭. Ezután egy kis technikai pihenő következett. A levezető szakasz fordított cowgirl pozitúrára szavazott kedvesem. Fantasztikus élmény volt látni csodás formáit és érezni ahogy egyre hevesebben mozog rajtam. Pár percen belül sikerült is teljesen kifacsarnia, de nem akárhogy. A változatos előadásának köszönhetően remegő lábakkal ért el a vég, mely után muszáj volt megpihennem mire újra vér jutott az agyamba.Kis beszélgetés után gyors tusolás majd könnyes búcsú.
Sajnáltam ott hagyni, mert remekül éreztem magam és szívem szerint még húztam volna amíg lehet, de sajnos egyszer minden véget ér, de megígértem neki, hogy még meglátogatom!