• Beküldte:
  • Viktória reagálása

    Köszönöm a dicsérő szavakat, hasonlóképpen jól éreztem magam. ❤️☺️ Várlak vissza, Puszi ❤️

  • Egyeztetés:

    VTR-en egyeztettünk, így könnyen ment. Már korábban szemeztem az adatlapjával, sőt, időpontom is volt, de aztán különböző okok miatt akkor nem jött össze. De megérte várni. Telefonon is felhívtam megerősítés miatt, akkor is elsőre felvette.
  • Megközelítés:

    Könnyen megközelíthető, mert több villamos és busz is a ház előtt tesz le. A parkolást nem tudom, a belvárosba nem szoktam kocsival menni, de BKV teljesen korrekt, csak ajánlani tudom.
  • Helyszín:

    A célnak megfelelő lakás, ahol többen is rendelnek, de a diszkréció természetesen adott. A fürdő lehet szűk keresztmetszet, de profin megoldják a lányok. A fürdő egyébként szép, tiszta, nagy választék van tusfürdőből. A szoba pedig - amelykben Viki rendel - a célnak megfelelő berendezéssel bírt, se több, se kevesebb. Én külön értékelem, ha nincs tök sötét, itt nem volt az, kellemes volt a hangulat.
  • Hirdető külseje:

    Nagy meglepetés nem ért, hiszen arcos hirdető, és a képei is teljesen fedik a valóságot. A fehérnemű, amiben fogadott, mintha pár képről ismerős is lett volna. Magas lány, de ez a hirdetésében is látszik, szerintem mindenben megfelel a valóságnak amit írt magáról. Hogy mi nem tetszik rajta - ilyen nincs!
  • Action:

    Hát, MT-k, egy nagyon kellemes órát sikerült vele töltenem. Kezdődött azzal, hogy késtem, de mivel előre tudtam, szóltam neki, szerencsére jó volt neki később is (ahogy írja nem futószalag-szerűen dolgozik). Érkezés után cipő le, majd irány a szoba. Kicsit bezavarhattam a fürdő logisztikájába, de Viktória tökéletesen ura volt a helyzetnek, mi pedig... kihasználtuk az időt. (Amúgy tisztán is érkeztem szerencsére.) Egy ideig csak ölelkeztünk, kellően fel is izgatott, majd simogatásba, csókolózásba csapott át a dolog. A simogatást nagyon szereti. Hogy hol? Mindenhol! A bőre puha, selymes, nekem nagyon jó érzés volt. Ez kellően elő is készített már, amit ő nyugtázott is.
    Aztán lekerült róla a fehérnemű, és elkezdhettem felfedezni még tüzetesebben a testét. Ez neki sem volt ellenére. Aztán hamarosan délre vettem az irányt és a punciját kezdtem kényeztetni. MEglepően jól fogadta, sőt, azt tapasztaltam, hogy a sok simogatás, ölelgetés, ráhangolás nála is hatással volt. Már forró, kéjnedves punci fogadott. Én pedig kezelésbe vettem. Szépen, lassan körbe-körbe, majd egyre inkább a lényegre térve. Az eredmény az lett, hogy meglepően hamar egy hatalmasast élvezett. Ez nagyon jól esett nekem is. (Mint később elmesélte, eléggé ki volt már ő is éhezve. Egyrészt ismét előjött, hogy nincs nála futószalag, másrészt említette, hogy sokan nem foglalkoznak annyit a franciával, pedig ezt ő is igazán élveti - MT-k, figyelem!)
    Hagytam kicsit lenyugodni, még pár nyalás, majd mivel a farkam is jól érezte magát gumit kértem, és misszionáriusban folytattuk. Szépen lassan, nem sietve, szerezkezősen. Ő egy olyan lány, aki az adatlapján is írja, hogy a bújós, barátnős szeretkezéseket kedveli, ennek megfelelően nem is hosszú az étlap, és részben a hangulat alakíthatja, hogy mi fog történni. De én is épp ezért jöttem hozzá. Szóval misszionárius. Egy idő után az egyik lábát a vállamra tettem, hogy még mélyebben érezhessem, ez is bejött. Közben egy pillanatra sem vettem le a szemem az arcáról, a melleiről, és ő is kereste a szemkontaktust. Tényleg jó volt. Tervben volt, hogy váltunk, de aztán maradt a misszionárius (majd később!), és így is lett végem.
    Nem siettetett, ölelt, csókolt közben.
    Ezután masszázsra váltottunk, ami szintén nagyon élvezetes volt. Erősebben kértem az elején, így is kezdte, már nagyon be volt állva a vállam, majd lazítottunk. Utána franciázásba kezdett, de lebeszéltem, inkább magam mellé fektettem, kicsit kinyújtózni, simogatni, beszélgetni. Hamarosan az idő is eltelt. Gyors tusolás, egy utolsó ölelés és már mentem is tovább.
  • Elszámolás:

    Viszonylag egyszerű, mivel nincsenek külön extrák nála. Az ár-érték arány abszolút jó, kicsit a környékbeli átlag fölötti, de bőven megérte.
  • Összkép:

    Régóta szemeztem a hirdetésével, és abszolút megérte a várakozás. Barátnős szeretkezés, kellemes idő, minden megvolt. Hiányérzetem egyáltalán nem volt. Mindenképp visszamennék hozzá, kérlek, addig is vigyázzatok rá!
Happy Massage