Hirdető külseje:
A lakásba érve 11 magasságában elég világos volt, így amikor beléptem a világosból a hirtelen hangulatvényű lakásba annyira elsötétült minden, hogy Csengéből nem láttam semmit. Talán fél másodpercre villant fel az arca (mindig ezt nézem meg ilyenkor elsőnek), amiből egy talánnal konstatáltam, hogy szép arcú hölgy, de még egészen biztosan nem voltam benne, mert egyszerűen a szemem nem volt hajlandó alkalmazkodni a megváltozott fényviszonyokhoz. A cípő lehúzás után a szobába invitált egyelőre még csak egy hang, amihez nem tudtam megnézni milyen hölgy párosul. A szobába érve egy picit több fény érkezett, és a szemem is alkalmazkodni kezdett, akkor tudtam igazán szemügyre venni Csengét. Hogy megfelel -e a képeknek?! HÁT NEM!. Csenge, ugyanis szerintem sokkal szebb, mint a képeken. Egy apró, törékeny, 20-as korosztály végén, a 30-ba lassan beérve korosztályú hölgyet láttam, nem néztem volna 30+-nak, de nagyon fiatal lánynak sem. Fekete haj, gyönyörű test, igéző szemek, illatos bőr. Éreztem, hogy jól döntöttem, amikor őt választottam.
Hogy mi volt rajta? Én nem tudom. Elvarázsolt az összkép, és nem foglalkoztatott mi volt rajta. Miután kölcsönösen feltérképeztük szemmel egymást, vetközni kezdtem, kaptam egy törölközőt, és a fürdőszobában elvégeztem az ilyenkor szokásos higéniai rendbetételt. :)
Action:
Erről a részről ketté szedném a beszámolómat, két részre, de ahhoz, hogy a teljes képet megkapd, érdemes végigolvasni, mert az őszinteség fontos, hogy más férfiak is fel tudjék mérni a terepet.
A randink eleje eléggé laposra sikeredett, ami onnan indult, hogy ugye, én nem láttam belőle elsőnek semmit, a már említett "hirtelen vakság" miatt. Amiről később kiderült, hogy ő pedig úgy érezte, hogy nem tetszem neki, és szerinte tuti ki is fordulok a lakásból, annyira riadt arcot vágtam érkezésemkor. Utána, mivel mindketten kicsit távolságtartóak voltunk, még a fürdőszoba előtt, és után sem jött kémia. Hirtelen ott álltunk, mint két idegen, hogy akkor most miért is vagyunk itt? :)
Csenge oldotta a hangulatot azzal, hogy kérsz egy masszázst? Amire én azt válaszoltam, hogy igen, természetesen. Alapvetően más céllal jövök ide, de a masszázst mindig kérem, hisz addig is beszélgetünk, és oldja a feszültséget. Nos, vhogy nem kezdtünk el beszélgetni Csengével. Kb egy két mondatot váltottunk masszázs közben. A masszázs után a hátamra fordultam, amikor Csenge odalent kezdett kényeztetni. Még ekkor sem jött meg annyira a kémia közöttünk... Nem volt meg a feeling. Picit úgy is éreztem, mintha Csenge túl akarna lenni rajta.. Ekkor úgy döntöttem, hogy megkérem Csengét, feküdjön most ő hanyatt, és picit hagy kényeztessem én. Valahol innen indult a randink felfelő íve. Lassan a nyakát kezdtem csókolgatni, majd a gyönyörű melleit, és végül elérkeztem a nektárig. Nagyon finom, apró borotvált puncija van, amit rendkívül jó volt csókolgatni. Akkor már éreztem, hogy bármilyen is lesz a folytatás, én kemény vagyok, mint a kő. Beindultam attól, hogy én kényeztetem, de ezen ő segített nagyokat azzal, hogy úgy tünt, hogy élvezi, amit csinálok, és ennek hangot is adott, aminek hamar meg is lett az eredménye, olyan hamar elment, hogy megkérdeztem tőle valami baj van?! Amire azt felelte, ááhhh hogy dehogy is, csak elmentem :) Nem vagyok én azért ennyire hülye, hogy ne vegyem észre, hogy elments, és nincs is baj, inkább csak meglepett, hogy ennyire hamar ráéreztem, hogy kell a kedveskéjével bánni. Ekkor megkértem, hogy ha már ő így, én meg eléggé harci készültségben vagyok, huzzuk fel a védőfelszerelést. Ezt kedvesen, kérésemre rögtön meg is tette. Majd rámarkolva az ágaskodó szerszámomra ráüllt békapózban, és lovagolni kezdett rajtam. Később úgy szerette volna folytatni, ami nálam még jobban megtette a hatását, hogy a kezeit hátra rakja a térdemre, és úgy lovagol. Sokáig így nem bírta, ebben a pózban picit nagy voltam neki, ezért misszibe folytattuk. Ahogy mozogtam Csenge, elsőnek apró, majd hangosabb, de annál kéjesebb nyögdécselést adott ki.. még ekkor is megkérdeztem, hogy ugye nem fáj? Az előző pózt tekintve, nehogy fájdalmat okozzak neki. Mondta, hogy "neeeem, minden rendben van.". Ahogy mozogtunk, úgy éreztem, ha sokáig hallom még a nyögdécselő hangját, akkor így fogok elmenni, amit még nem szeretnék! :)
Megkértem, hogy az én kedvenc pózomban folytasssuk, hátulról kutyapózban hagy tegyem magamévá. Kicsit féltem, hogy remélem így nem leszek túl hosszú neki, de hálistennek nem volt baj. Rámarkoltam a fenekére, előttünk egy tükör, és elkezdtem a mozgást... jól is birtam, egész addig, mig meg nem jött a hangja ismét Csengének. Onnantól kezdve éreztem, hogy közel a vég, de még nem akarok elmenni, próbáltam lassitani... Kb 1 percre sikerült, de Csenge nyögdécselése, és a fenék mozgása, a tükörből visszatükröződő látvány végképp tönkretett, és egy hatalmasat durrantam a gumiba így. Összeségében a szexet "Jó"-ra értékelem Csengével. Nem éreztem a szex részénél olyan átütő érzést most, de az utána következő hosszas csevejünkből minden kikristályosodott. :) Kiderült, hogy egyrészről Csenge még viszonylag új, így talán az ő megszeppenése ennek köszönhető, hogy a pályája elején van. Az is kiderült, hogy ő úgy érezte rajtam, hogy mintha nem tetszene nekem, mikor beléptem az ajtón (akkor volt, hogy nem láttam semmit), és az is kiderült, hogy mindketten megilletődtünk kicsit a helyzettől, hogy a másikat riadtnak, megijedtnek éreztük. Utána beszéltünk mindenről is, és rájöttem, hogy egy nagyon kommunikativ, nagyon értelmes, nagyon kedves hölgyhöz jöttem. "Elronttotuk" a randit. Fordítva kellett volna, elején beszélgetni, és csak utána fogni az együttlétbe. Egy szó, mint száz. Nincs semmi baj Csengével szex terén, isteni volt vele lenni, imádtam a testét, a hangját, a haját, a bőrét, és uhhh a FENEKÉT! olyannyira, hogy alig várom, hogy visszatérhessek, csak nem volt meg az a plusz EXTRA a mai randin, ami a beszélgetés hiánya, az első pillantások elvesztegetése miatt történt meg, ebben 100%-ig biztos vagyok. Ha a beszámolóm után is úgy dönt, hogy szívesen fogad, akkor hamarosan újra találkozunk, hogy feltehessük az I-re a pontot! Mert muszáj, hisz Csengében minden megvan, ahhoz, hogy teljesen kerek legyen a történet, én meg mindent megteszek, hogy másodjára érezze rajtam, hogy teljesen oda vagyok érte!