Csengét a kiírt rendelési idő kezdetén hívtam. Nehány csörgés után felvette, pontos tájékoztatást kaptam. Barátságos hangja van, választékosan beszél. Lefixáltuk a delutánt.
Megközelítés:
Szécsi művészúr által megénekelt nevű nő nevét viselő utca déli borvidékünkről elnevezwtt út felé eső végéhez közeli kis társasház a célpont. A házzal szemben parkoltam, mely fizetős. A tömegkozlekedők számára az utcán kozlekedő busz, vagy az említett úton járó villamos javallott.
Helyszín:
A lakás a 70-es években épulhetett társasházhoz képest szerintem a közelmúltban lehetett fwlújítva, mely szépen sikerült. A fürdő is új. Benne kád mosó es szárítógép, a vízkicsapódás ellen üvegfal véd, kilépés biztonságát és komfortézetét száraz fsz szőnyeg szolgálja. A tusfürdőválaszték szélesnek mondható. Dezodor is választható fürdés után.A törölkoző friss.
A szobában magas matrac, így a nyikorgás kizárva. Az ablak alatt bőrkanapé. Mindenhol rend uralkodik
Hirdető külseje:
Csenge által megadott adatok stimmelnek. Kiemelem barátságosan mosolygós arcát, illatos finom bőrét. Mellei az alkatához képest dúsabbak. Csípője karcsú, fenwkw kerwk. A lábak vékonyak, szépek. A punci borotvált. Kis te5kót láttam, de nem zavaró. A beszélgetés vele a telefonos bejelentkezés óta nem változott, baŕatságos, érdeklődő. Szeret és tud is társalogni.
Action:
A fürdés után a szobába tértem. Csenge testét szép kétrészes fehérnemű takarta. Óvatosan kérdezte levegye, vagy én szeretném. Természetesen az utóbbit választottam. Finom simogatások mellett állva ölelkeztünk. Mely izgató volt minkettőnk számára. A fekhelyre heveredve foltattuk mindezt melynek során megszabadítottam a textiliától. Melleit szopva megállapítottam, hogy ez tetszik Csengének. Később farkamat lágyan, jólesően, bőnyállal szopta es mellbimbómat izgatta. Nagyon jóleső érzés volt. Punciját szerettem volna megízlelni, így kérésemre az arcomra űltettem. Teljes hosszban és mélységben volt alkalmam megízleli illatos kis kelyét boldogan lefetyelni bőven termő nektárját. Fenomenálos volt. Csengus kozben elröppen boldogan. Kértem pihenésképpen bújjon hozzám. Kicsit beszélgettünk. Miután tettre kész lett. Ismét felizgatott ügyesen. Szájával gumit húzott és meglovagolt. Hosszú vágtánk és ügetésünk eredményeként 2-0 lett az állás. Hátulról majd szemből dugattyúztam kitaróan. A végkifejletem utolsó pillanatában döntottem, kis csókos szájában szeretnék végezni. Gumi le, farok szájban, intenzív szopás után hatalmas spritz. Nedűmet kedves vendéglátóm az utolsó cseppig kiszívta. Remegtem a kéjes örömtől.
Levezetőnk érdekes beszélgetés volt. Közben finoma simogattuk egymást. Puszival búcsúztunk.
Elszámolás:
Előre letettem a virágokat, mely a polcom maraft végig. Jelenlegi átlag tétel.
Összkép:
Nagyon örülök, hogy meglátogattam Csengét, aki egy magas szexkultúrával megáldott igazi nő. Szerintem visszamegyek hozzá