Telefonon egyeztettünk. Bájos kislányos hangja volt már a telefonba, akárcsak élőben is.
Megközelítés:
Ház környékén 2 perc alatt találni parkolóhelyet.
Helyszín:
Újépítésű, klímás luxus lakás. Fürdő minden szükségessel felszerelt, puha türülközö, szájvíz, stb.
Hirdető külseje:
A képen látható, mosolygós, kedves és szép alkatú leányzó. Képeivel tökéletesen összhangban van.
Action:
Amikor ajtót nyitott rögtön felismertem, hogy ő az akihez érkezni akartam. Kedvesen beinvitált, érdeklődött a napomról és ő is szívesen mesélt, ha kérdeztem.
Kis beszélgetés után elmentem fürdeni. Mire kijöttem ő az ágyon várt, mesztelenül és kéjes, vadóc tekintettel. :)
Nagyon finom, facsarós vákumfranciával kezdett, amit a hidegtől rázva élveztem. Nem sürgetett, hogy lepjünk tovább, szóval én dönthettem, hogy mikor húzzunk gumit. Utána misszibe, majd kutyusba folytattuk a menetet.
Végén kértem, hogy feküdjön hanyatt és végezzen ki a melleire. Mindent maradéktalanul és boldogan teljesített is. :)
Elszámolás:
Extrát nem kértem, de minden lehetőségét úgy mondta el szóban, ahogy az oldalon is fel van tűntetve.
Összkép:
Elégedett voltam. Keresni fogom még és remélem ő is szívesen lát engem.