Reggel 9 óra körül hívtam Zsófit, az oldalon villogott a "most hívhatod" jelzés, és valóban, első próbálkozásra sikerült is elérnem. Kedvesen tájékoztatott és 11 órára le is fixáltunk egy órás randit. Az alapon túl szájba élvezést is kértem.
Megközelítés:
Kispesti panel, villamos megállótól mindössze pár perc séta, ill. a Köki is közel van. Telefonon már pontos címet kaptam, könnyű volt megtalálni.
Helyszín:
A lakás tiszta és higiénikus, panel lévén nem kell csodákat várni. A fürdőben volt többféle tusfürdő és tiszta törülköző, egyedül a szájvizet hiányoltam. A szobában sajnos nem volt légkondi, épp most romlott el. Mivel kint jócskán 30 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, bent sem volt hűvös. Az ágy egyébként nagy és kényelmes. Barátnőjével együtt vannak a lakásban, nála is volt éppen egy vendég, ezért kicsit logisztikázni kellett, de sikerült.
Hirdető külseje:
A képeknek megfelelő, szexi, formás, fiatal csajszi, nekem nagyon tetszett. Egy szál törülközőben nyitott ajtót, ami a szobában nagyon gyorsan lekerült róla. Legjobban a kerek feneke tetszett, azt hiszem, a képeket látva, nem kell magyaráznom, hogy miért :)
Action:
Fürdés után franciával kezdtük, én hanyatt, ő pedig fölém hajolva munkálkodott. Kellemes volt, bár nem kiemelkedő. Igaz, nem is ígér mélytorkozást az adatlapján. Amikor bevetésre kész állapotba kerültem, kértem, hogy húzzon gumit, ezt nagyon ügyesen, pikk-pakk elvégezte, majd szemből kezdtük az aktust. Ez a része nagyon tetszett, ő is aktívan részt vett benne és közben aranyosan nyögdécselt, kifejezve tetszését. Utána még átfordultunk doggy-ba, ahol szemem elé tárult az a csodás popsi, ez volt a kedvencem. Ebben a pózban is tolta magát a farkamra, miközben én hol a fenekét markoltam, hol a csípőjénél fogva húztam magamra. Amikor éreztem, hogy közel a vég, kértem, hogy fejezzük be franciásan. Ennek eleget is tett, a szájában lett végem.
Gyors törülközés után megint letusoltam. A szobába visszaérve Zsófi már készítette a krémet, hogy majd megmasszíroz, de én megköszönve a felajánlást, inkább a távozás mellett döntöttem, nem volt már bennem energia a második menetre.
Elszámolás:
A telefonon megbeszéltek alapján, előre rendeztem.
Összkép:
Összességében jól éreztem magam, nekem Zsófi nagyon-nagyon tetszett, mind külsőleg, mind pedig a kedvessége. A légkondi hiánya pici negatívum volt, de ezzel együtt is úgy gondolom, hogy még lehet, hogy meglátogatom a jövőben.