• Beküldte:
  • Klári reagálása

    Köszönöm kedves hát csoda jó veled ;) millió csók

  • Egyeztetés:

    Na ez kicsit körülményes volt, de végül jól sült el. Még szombaton befoglaltam a szerdát, az időpont ugyan jó volt, de visszautasított, mert jelezte, hogy másik kerületben lesz, mint ahol a hirdetése szerint szombaton még volt. Írtam neki, hogy semmi baj, módosítottam az órát, csak elcsesztem és szombatot adtam meg szerda helyett, ezt visszautasította (ez tényleg rendes volt tőle, mert hihette volna akár azt is hogy aznapra jelentkezem be és akkor lenne egy "rossz pontom", szóval big respect). Végül sikerült harmadikra a megfelelő időpontot leVTR-ezni. Végig nagyon készséges volt, amúgy nem volt semmi probléma vele. Máskor nekem kell jobban odafigyelni.
  • Megközelítés:

    A keletitől kb. 5 perc séta, autóval a környéken napközben rengeteg parkolóhely volt, csak egy elcseszetten egyirányúsított része a környéknek, így nem lehetetlen, hogy az ember 30 üres helyet lát de csupa olyan utcában, amihez ide-oda kell kerülgetnie. Ma kivételesen BMV-ztem, a troli gyakorlatilag 1 saroknyira rakott le, visszafele a 4-es metróval mentem, 5 perc séta és lent is voltam. A 39 fokben ez kifejezetten szerencse volt. Végig volt árnyékos utcaoldal :)
  • Helyszín:

    Egy régi társasház, belső udvaros földszintje (csodálkoztam is, mert földszinten nem sokan szeretnek lenni, nagyon "látványos" hely). Kapu után az udvar túloldalán, már résnyire nyitotta is az ajtót. A lakás szépen fel van újítva, több szoba is van, de ahogy láttam tényleg csak ő használja. Kádas, de kifejzetten igényes fürdő, nagyon dizájnos zuhanyrózsa (zuhanyrúd), hideg víz is folyt belőle, aminek az volt a következménye, hogy kb. 10 fokkal hűltem, így kerültem üzemi hőmérsékletre. Az egyetlen, ami kicsit zavart, a mini-pohár hiánya a szájvíznek, de ügyes ember megoldja. A tetthely szép nagy szoba és minden más hellyel ellentétben világos! Kifejezetten üdítő volt, különösen, hogy Klári gyönyörű szép lány. Klíma nincs, de földszinti lakásként amúgy sem volt döglesztő meleg (kb. 22-23 fok) és egy méterre volt egy szuper ventillátor, úgyhogy a menet nagy részében nem izzadtam. Long story short, pikk-pakk hely. Az egyetlen probléma az ágy magassága volt, a probléma lényege az action leírásnál lesz.
  • Hirdető külseje:

    Isteni, tinilányos külső. Kb. úgy éreztem magam, mint 20 éve az egyetemen, a saját (akkori) korosztályommal. Simán benyöghette volna a 22 évet is, gond nélkül elhittem volna. Átkozottul csinos és csodás teste van, a mellei szépek, formásak, tenyérbe valók, a csípő, fenék isteni, hosszú fekete haj (az abszolút a gyengém), szép arc (a képek a valóságot tükrözik). Nem nagyon tudnék rajta hibát találni. Az egész lány természetes szépség, fiatalos (késő-tinis), alacsony, felkapni és imádni való.
  • Action:

    Egy ekrü színű bodyconban fogadott, csodálkoztam is rajta, tök olyan volt, mint ha bulizni indulnánk. Zuhanyzás után még mindig rajta volt, az ágyon ülve várt és amint beléptem, kb. úgy állt fel és lépett hozzám, mint ha a barátnőmhöz értem volna haza és már alig várta volna, hogy újra velem legyen. Átölelt, azonnal csókolózni kezdett hosszan és meg kell mondjam, ennél jobbat aznap nem is kaphattam volna. Semmilyen módon sem éreztem azt, hogy ez egy kötelező kör, nem kérdezett semmit (mit akarok, mire vágyom), egyszerűen elkapptt és máris otthon éreztem magam. Nem sokkal később ledobta a törcsit rólam és ő is kibújt a ruciból (alatta teljesen meztelen volt). Egy idő után elém téredelt és olyan csodásan kezdett el szopni, hogy azt sem tudtam hova legyek. Nem volt sem mélytorok, sem kényszerfrancia, de annyira "barátnős" és kellemes volt, hogy egyszerűen nem akartam hogy abbahagyja. A hajánál fogva irányítottam egy picit, a "szabad" kezét ide-oda helyeztem, ő pedig teljes természetességgel vette ezt. Időnként felhúztam csókolózni, hátulról élveztem a testét, simoggattam ahol tudtam. Rátérdeltem az ágyra egy idő után, ahol kutyusban el kezdett ismét szopni és így a derekát-fenekét elnézve nem volt gond a keménységgel. Volt közben megint csókolózás, aztán kértem a gumit és kutyusban kezdtem el a dolgot. Elsőnek kicsit szűknek tűnt és bár kiderült, hogy csak kis idő kell a kinyíláshoz, olyan szűk érzet volt, mint egyetem alatt a szomszéd szobában dugni az évfolyamtárs csajjal. Eszméletlen volt, lehetett kicsit keményebben is menni. Egy idő után ráültem az egyik székre, hátulról beleültettem, majd megpróbáltam az "állok és a karommal tartom a fenekénél" pózt, de ezt most hanyagolni kellett, mert magasságbeli problémák voltak, legközelebb tuti máshogy indulok neki. Lefektettem a hátára az ágy szélén és itt volt egyedül gond az ággyal, mivel marha alacsony, ezért az ágy szélén dugni szinte lehetetlen volt, nem tudtam térdelni, csak mocskosul hátratolt lábakkal, ez viszont elég megerőltető volt, ezért ágyra beljebb raktam, ott dugtam így tovább. A látvány kérem szépen elmondhatatlan volt. Tényleg egy szomszédlányos tini feküdt előttem a hátán, csoddás cicikkel, gyönyörű puncival, karcsú derékkal, aki végig a szemembe nézett és mosolygott. Én itt megint komolyan úgy éreztem, hogy valahol otthon vagyok, komolyan nem lehet visszaadni azokat a perceket, amíg így láttam őt. Végül vissza kutyusba és úgy mentem el. Utána még beszélgettünk (aranyos, kedves, közvetlen lány), majd szívszorító búcsú.
  • Elszámolás:

    Gyakorlatilag minden alap nála, nincs semmi, amiről ne tudtam volna odamenet előtt. * ezer kedvezmény egész júliusban... Komolyan, nem volt pofám és szívem élni vele. Egy kincs ez a lány!
  • Összkép:

    Van egy tutibiztos állandó lány Budapesten. Tényleg barátnő a köbön minden szempontból, sőt, majdhogynem azt mondanám... de manapság ezt a gondolatot különösen büntetik... szóval olyan érzésem is volt néha, amiről egy 40+ pasi nem beszél nyíltan :D
Happy Massage