BKV mentem, már ismerős helyre. Másodszorra,bár a GPS is pontos.
Helyszín:
A tetthely tökéletes megfelelő,kicsi takaros.A fürdőben több tusfürdő és szájvíz pohárkával.
Hirdető külseje:
Kis lenge köntösben fogadott, a képekhez képest erősebb,izmosabb a sport miatt. Mindig izgalmas,mikor felfedezem a tetkói színességét.
Action:
Már ismerősként fogadott,a fürdőből kilépve édescsókokat váltottunk,majd az ágyra heveredtünk ahol kis ismerkedés után hanyatdőltem és következet ő. Lágy franciával kezdett,nem sietőssel hanem olyan barátnőssel, érzékivel.Nem hagyott ki semmit a golyókat is kaptak szépen nyelve érintéséből,majd hagytam magam a csodának és elengedtem magam puha ajkai közé,ahol pár pillanatig ott hagyott, hagyta kiélvezni a pillanatot,majd elsietett az utódokkal.Kis pihi és kellemes beszélgetés után belekezdem a második kanyarra,ahol először én kényeztettem testét,majd finom punciját,aminek meg is lett az eredménye. Ezután fel térdeltem és hagytam ajkaival kicsit kényeztessem,majd gumit kértem és misszionáriusban folytattuk és ott is lett vége.Az óra hamar elillant,de még egy gyors tusolasra maradt idő...és puszi váltás mellett búcsúztunk el.
Elszámolás:
Korrekt elszámolás csak alap dolgokat csináltunk.
Összkép:
Most voltam második alkalommal és örömmel mentem,bár tehetném sűrűbben 😉