• Beküldte:
  • Evelyn reagálása

    Kedvesem! Köszönöm szépen a beszámolót! Az hozzátartozik a sztorihoz, hogy teljesen inkognitóban jöttél hozzám. Elsőre kimért azért voltam a telefonban, mert több, mint hét percet beszéltünk, mindenre kiterjedtek a kérdéseid és sajnos folyamatos tapasztalatok alapján sok ilyen hosszú hivásból nem lesz vendég csak szeret beszélgetni 🤣 Úgyhogy, csak kedvesen tájékoztatok 🤗
    Köszönöm a dinnyét, finom volt, legközelebbre szavadon foglak és együtt eszünk valamit a randi végén! Tehát várom a következő randit! Puszillak addig is! 😘

  • Egyeztetés:

    Nyílván az én hibámból adódóan történhetett meg, hogy nekem Evelyn és a rendkívül vonzó partnere csak a múlt hónapban napvilágot látott hármas jutalom randi alkalmával tűnt fel először! Akkoriban hívtam is őt, de inkább csak a hangja, modora, beszéd stílusa érdekelt és érintet meg engem. Okos, intelligens teremtés, aki türelmesen elmondta nekem a programját. Kissé kimért, de végtelenül kedves hangon diskurált velem és nem az volt a második kérdése, hogy mikor szeretnél hozzám jönni?!! Engem ugyanis nagyon tudnak zavarni az ilyen fajta rámenős nyomulások, aminek nálam ilyenkor olyan ipari lehelete is van! Végül miattam az első randit nem tudtuk összehozni, de pár nappal később, a múlt héten már sikerült hozzá első vendégként, időpontot foglalnom.
  • Megközelítés:

    Az Astoria és a Duna között található a rendelője. Ettől a forgalmas szakasztól beljebb, egy csendes utcában dolgozik. A parkolás itt külön engedélyhez kötött, ezért földi halandó számára szinte lehetetlen! Egy rövidke sétaútra van csupán a rendelőtől a piros M2 metró megállója, de villamosok és buszok is sűrűn járnak a közelben.
  • Helyszín:

    Ezek a gondosan karban tartott, hatalmas belmagasságú, nagyméretű kétszárnyas ajtókkal felszerelt, nagypolgári épületek bizony még ,,láthatták Petőfit” is. A lakás egyébként szépen és igényesen lett felújítva. Fehérre festett falak, patyolat tisztaság mindenütt, már ezért jó volt ide belépni. A dolgozószoba különféle berendezési tárgyai is jó ízléssel lettek ide kiválogatva. Az ablak előtt pedig nagyméretű szobanövények teszik még otthonosabbá ezt a meghitt helyet. Nekem itt a széles francia ágy fal felőli végénél, a gondos és szorgos munkával, a mennyezetről egyenes vonalban, a falon lelógatott, színes ledd izzók sokasága tetszett leginkább! Természetesen a díszes csempe borítású, igényes kialakítású fürdő is minden féle tisztálkodási eszközzel, hengeres formára hajtott, illatos törölközőkkel, száraz kilépővel jól fel van szerelve.
  • Hirdető külseje:

    A fotói a valóságot tükrözik ezért azok, akik a képei alapján választanak, később a helyszínen sem fognak majd csalódni. Szép arcú, értelmes, tiszta tekintetű hölgy a vendéglátóm. A jó illatú, szolizott selymes, feszes bőrét öröm volt megsimogatni. A nagy tenyérbe illő, hetykén előre álló kebleit gondos kezek formálták ilyen természetessé. Formás, paskolásra csábító popsija és a frissen borotvált zárt öle még kívánatosabbá tette őt a számomra. Nyugodt, figyelmes és érzéki hölgy, aki kiváló kommunikációs készséggel bír. Egy tanító nénis szemüvegben és egy testhez simuló selyem köntösben fogadott. Igényes és jó minőségű tetoválásokkal is rendelkezik, melyek mindegyik elemének meg van a maga sajátságos élettörténete.
  • Action:

    Az utcai kapu elől felhívtam és ő világosan elmondta, hogyan lehet hozzá feljutni a megadott emeletre. Ajtószámot nem kaptam, de ez csak azért volt, mert amikor kiléptem a liftből, házigazdám diszkréten kinyújtotta a kézfejét, a rendelője résnyire kinyitott, nagyméretű bejárati ajtaján! Odabent puszival üdvözöltük egymást, majd kibújtam a cipőmből és beléptem a dolgozó szobájába. Azzal kezdtünk, hogy leültünk egymás mellé az ágyra és egy rövid ismerkedős beszélgetésbe elegyedtünk. Bár mindvégig kedves volt hozzám, de azért némi távolságtartást éreztem velem kapcsolatban, ami azért a találkánk legvégére már jelentős mértékben megváltozott.



    A fürdés után az ágy mellett állva kölcsönösen simogattuk egymást, miközben kibujtattam alkalmi partneremet a köntöséből és apró csókokat váltottunk. Megcsodáltam a testét díszítő ízléses rajzokat és megtudtam tőle, hogy hamarosan újabb tetoválások fognak majd nekünk Evelynről mesélni. Ezt követően háttal az ágyra fektetett. Hosszasan megcsókolt majd lassan lecsúszott a tesókámhoz és kezelésbe vette azt. Van egy érdekes technikája, ahogyan az ajkaival, a nyelvével és az újbegyeivel játszott a hangszeremen. Szemkontaktus ugyan csak ritkán volt, de felettébb élveztem az előadást. Viszont éreztem, hogy ebből baj lesz, ha sokáig hagyom őt franciázni ezért helycserét javasoltam, mert szerettem volna még a csábító puncusával is elbeszélgetni.

    Most a vendéglátóm feküdt a hátára én pedig a szájától indulva komótosan végig puszilgattam a vonzó testét egészen a combtőig. A frissen borotvált zárt és szűk nuniját csak lassan kezdtem el nyelvelni, később pedig az egyik újamat is segítségül hívtam. Halvány visszajelzések érkeztek ugyan, de tovább nem jutottunk. Ezután rutinosan felöltöztetett majd szemből meglovagolt. Eközben én a remekbe szabott ikreit gyurmáztam és a formás fenekét simogattam. Ki kellett még a pacizást is próbálnom. A fejét a lepedőre nyomta, én pedig az összezárt lábai között hátulról támadtam. Partnerem volt ebben is. Együtt mozgott velem, sőt a hasa alatt hátranyúlt és a zacsimat izgatta, simogatta amikor benne voltam. A jobb oldali tükör ebben nagy segítségemre volt, innen is követtem az eseményeket. Ügyesen mozgott és a teste vonaglásával, halk nyögésekkel is biztatott, hogy mielőbb célba érjek. Azonban ez a látványos csattogós pozitúra nekem most mégis kevés volt, ezért újabb cserét javasoltam. Ebben is tökéletes és rugalmas segítőm volt. A gumit levettem és kértem a 69 formációt, ami neki is az egyik kedvence úgy, hogy most én feküdtem a hátamra. Az illatos puncusával ráült a számra ő pedig most már kéz használat nélkül, egyre nagyobb darabot nyelt el belőlem és így cumikázott nekem. Ez volt most számomra a nyerő formáció a beteljesülésemhez. Ebben is profi módón segédkezett, egyre intenzívebben szívta a farkamat, miközben én a popsiját finoman csapkodtam és az illatos kelyhét lefetyeltem. Rövid időn belül csúcson voltam és az érzéki ajkai közé táraztam ki a kölkeimet.

    Nem kapkodott, végig kísérte a folyamatot és csak akkor engedett ki a szájából, amikor teljesen kiürültem. A jövő nemzedékék kéjesen visszacsorgatta rám, puszit nyomott a most már bágyatag makkomra és nekilátott a romeltakarításnak. Megtisztogatott majd mellém bújt. Újabb, most már hevesebb csókok következtek és megköszöntem neki a szívós kitartását, hogy teli puttonnyal nem engedett engem vissza az izzasztó nyári valóságba!!
  • Elszámolás:

    Nem voltak speciális elvárásaim a találkánk előtt és menet közben sem csábultam el a 2 extrája egyikétől sem. Így 35 virágszálat kellett letennem, még a fürdés előtt a komódra.
  • Összkép:

    Véleményem szerint Evelyn meglehetősen magasra tette, a mai magyar sokoldalú és minőségi vendéglátás színvonalát ezen az erotikus területen is! Éppen ezért a nem túl távoli jövőben nekünk még biztosan dolgunk lesz majd egymással!
Happy Massage