• Beküldte:
  • RubiSwallow reagálása

    Drága Szélturbina :). Engedd meg, hogy megköszönjem élményed megosztását a többieknek :) Ahogy szavaid olvastam, egyre inkább sikerült meggyőződni arról amit személyesen is megéltem és megismertem veled kapcsolatosan. A kiemelkedő intelligenciád , figyelmed, és nem utolsó sorban a kölcsönös odaadásod. A megfigyelő készséged meg egyszerűen fenomenális, na meg az emlékeidbe zárt pillanatok képtöredékei. Már-már kerestem a körmöm színére vonatkozó soraid, de az kimaradt :P Örülök, hogy ilyen nagy hatással voltam rád, és tudtam olyan új dolgot is mutatni neked, ami ennyire mély és jó élményeket adott. Emlékszem mikor megérkeztél, vártalak.. Hol van ? Eltévedt ? Beragadt a liftbe, avagy magam sem tudom gondolatok voltak a fejemben. De szerencsére oda értél hozzám. S amikor elmesélted, hogy igencsak szoros kapcsolat alakult ki közötted és egy póráz között, azon tényleg kellemeset kuncogtam. Ám térjünk kicsit vissza kettőnkre, és engedjük el azt a pórázt. Hiszen úgy gondolom kettőnk közé nem kellett az a fránya tárgy, hiszen minket összekapcsolt egy teljesen más, és élvezhetőbb cselekedet. Ahol mi tagadás, tényleg nem tudtam volna megmondani, hogy első alkalommal éled meg a popsi érzetét. Lágyan, lassan, finoman, gyengéden cselekedtél. Mint aki tudja jól, hogy az a szentély nem olyan, amit csak durr-bele-bumm lehet meghódítani. Igazság az, hogy az aktust megelőző cselekedeteid is figyelmesek voltak és tényleg nőként bántál velem. S remélem a legközelebbi találkozásunkra is magaddal hozod ezt a személyiséged, hiszen imponáló bármely nőnek ha nőként kezelik :). Mind addig ameddig a következő finomságbombát nem tudjuk megélni egymással, addig is kérlek vigyázz magadra. Hatalmas ölelésem, virtuális pusszantásom érjen el téged :)

    U.I: Ígérem a kapcsolót addig nem szereltetem át a másik oldalra :P

    Illetve a tőled kapott ajándékot nagyon szépen köszönöm, igazán édes élményt nyújtott :)

  • Egyeztetés:

    WhatsApp-on vettem fel vele a kapcsolatot még május elején. Örültem is, hogy ezt preferálja, mert épp külföldön voltam. Pár üzenetváltásban tisztáztuk a lehetőségeket, valamint az időpontot is sikerült lefikszálnunk. Megírtam előre azt a két napot, ami számomra megfelelő lenne. Rubi pedig válaszüzenetben közölte, hogy az adott napokon mikor van szabad időpontja. Az egyeztetés rendkívül gördülékeny volt. A megbeszélt időpontot VTR-en is rögzítettük. Május 3-án, egy számomra derűs pénteki nap késő délutánján írtam rá, egy órával az adatlapján feltüntetett fogadási ideje után. Azért vetemedtem erre, mert úgy voltam vele, hogy egy üzenet bármikor olvasható.
  • Megközelítés:

    Sosem jártam a környéken, ugyanakkor tömegközlekedéssel rendkívül könnyen megközelíthető. Az Örs vezér térről induló 85 és 85E busz majdhogynem Rubi ölében tesz le. Ottjártamkor a környéken volt jó pár szabad parkolóhely is, azt viszont már nem figyeltem meg, hogy fizetős-e a parkolás vagy sem, de szerintem ezt mások, akik autóval mentek leírták a beszámolóikban. A cím egyértelmű, nem lehet eltéveszteni.
  • Helyszín:

    Az újhegyi lakótelep egyik lakása. A környék, az épület és a lakás is rendezett volt, legfőképp a lakás, aminek minden egyes szegletében érződött Rubi precizitása és rendmániája. Ez utóbbi különösképp a fürdőben volt megfigyelhető. Nem csak hogy számtalan tusfürdőből lehetett választani, hanem azok típus szerint is sorba voltak rendezve. Emellett két típusú szájvíz is elő volt készítve, amelyek elé eldobható kis poharak voltak kihelyezve, amiket a használatuk után egy jópofa szemekkel ellátott kis szemetes gyűjtött össze. A hozzáadott vizuális élménynek köszönhetően olybá tűnt, mintha mosolyogna a kis felnyitható fedelével. A tus a mosdó csapjához van kötve, ott lehet felnyitni és elzárni is és egy váltógomb segítségével lehet átkapcsolni, hogy épp mi működjön. Rubi készséggel elmagyarázott mindent és azzal a felkiáltással hagyott magamra, hogy csak sikítsak, ha valami gondom van és ő rögvest itt terem. A kád, és egyébként minden patyolat tiszta volt. Tisztítószerek egész garmadája sorakozott a polcokon. Az egyetlen problémám az volt, hogy viszonylag nagyot kellett, legalábbis nekem, lépnem a kádba, ami egy picit magas fekvésű. Nem vagyok töpörödött, normál testalkatom van, 176 cm magas vagyok, vagyis ehhez képest érzékeltem úgy, hogy viszonylag nagyot kell lépnem.
  • Hirdető külseje:

    Rubi képei szerintem (, azt hiszem ezt most meg kell jegyeznem, mert egyesek számára netalántán félreérthetővé válhat, hogy az irónia és a humor teljességével írom azt, hogy) :) "megtévesztőek" :), mert élőben sokkal szebb, varázslatosabb, bájosabb és formásabb, mint ahogy a fantáziámban láttam őt a fotói alapján. Vállig érő sötét-barna haja van. Az igéző pillantásainak a jóleső bizsergetése pedig egészen a velőmig hatolt. Az ajkai csókosak, kívánatosak. A popsija eszméletlenül formás, nagyon kellemes volt megmarkolni, mint ahogy az apró melleit is. Rubi mellei nem túl nagyok, ugyanakkor engem pont az ilyen cicik hoznak igazán lázba. Rubi maga a megtestesült erotika, ami értelemszerűen nem csak a testi adottságaiból áll, hanem a hozzá párosuló elragadó személyiségéből is.
  • Action:

    Az eredeti beszámolóm elveszett egy hálózati problémába következtében, ami eléggé erőteljesen felpaprikázott, rám nem jellemző módon, pár káromkodás is elhagyta a számat. Persze mindenhol adódhatnak hibák, csak ez rendkívül frusztráló tud lenni főként ha az ember limitált időráfordítási lehetőséggel rendelkezik. Remélem, hogy a szövegemen nem érződik a felfokozott zaklatottságom. Lehültem, mielőtt újra nekifogtam volna írni. Megtanultam a leckét, először megírok mindent máshol, mint pl. wordben és bemásolom a megfelelő helyre.
    ***
    Mivel még sosem jártam a helyszínen ezért egy maroknyi időráhagyással érkeztem a környékre, ahol egy fákkal övezett és madárvilágban gazdag horgásztó körül ütöttem el az időmet. Mikor elérkezett a várva várt pillanat a kommunikációnk platformján vettem fel Rubival a kapcsolatot, azonban jelezte, hogy a WhatsApp szakadozik, inkább hívjam fel rendes telefonon. Ez így is történt. Megkaptam a bejutáshoz szükséges információkat, ami után kezdetét vette a Rubihoz való feljutásom kálváriájának rövid története. Ketten voltunk a liftben. Jómagam, meg egy igencsak pajkos kiskutyát pórázon vezető kislány, aki a célállomásom előtt szállt ki, illetve szállt volna, csakhogy fennakadt a táskámban a póráz. Ezt a problémát egy csöppnyi időráfordítással ugyan, de könnyen orvosoltuk.
    A liftből kiszállva Rubi fekete köntösben, a szetthez illő fekete szobapapucsban várt egy a folyosót lezáró ajtó mögött. Belibbenve a lakásba megjegyezte, hogy már azt hitte elvesztem, pedig csak majdnem elrabolt egy kislány. Miközben kibújtam a lábbelimből Rubi megszabadult a köntösétől. Alakját egy vállpántos, térdig érő, alul bolyhos hálóing fedte és semmi más, mint azt ahogy később megtapasztaltam. Rubi rendkívül közvetlen és vidám volt. Sok mindenről beszélgettünk. Nem vitattuk meg a világ nagy dolgait, de nem is értekeztünk semmit mondó csacskaságokról. Az egész randi hangulata olyan volt, mintha egy régi barátnőmhöz érkeztem volna egy könnyed szombat délutáni légyottra.
    Megcsináltam a tisztálkodási rituálémat, aminek a végén visszabújtam a zoknimba. Valahogy az, hogy nem érzem magam teljesen pucérnak nagyobb bátorsággal ruház fel. Rubi ezen egy jó ideig elkuncogott. „Hozzád öltözöm.” miközben e szavakat ejtette ki csókos ajkai közül lelökte a hálóing vállpántjait, amik vállának ívén végig csúszva feltárták csodás alakját. Egy kéjsóvár sóhaj se kellett és Rubi egy párduc gyorsaságával testközelben termett. Csókolgatott, ujjbegyeivel pedig végig cirógatta a keze ügyébe eső összes porcikámat. Egy jóleső bizsergető érzés futott végig az idegszálaimon. Néha megmaszírozta a vállizmaimat is. Természetesen én sem voltam rest eközben. Kezem hajójával felfedezőtúrára indultam a teste óceánján, míg végül ki nem kötöttem a popsi szigeten. Eközben a mesésen kacér szemeit kamaszossá vedlett nyálcsorgató arcomra vetve kérdezgetett, hogy mit és hogyan szeretek. Szeretem ha nem egyből (csak) a nemesebbik testrészemmel foglalkoznak, hanem ha átitatják erotikától csöpögő nedvességgel testem összes zsigerét.
    Az árboc már igencsak tettrekész állapotba került. Rubi az ágyhoz csábított. Felment az ágyra, én az ágy szélénél álltam, többféle értelemben is. Jeleztem, hogy érzékenyen reagálok a franciára. Ennek tudatában fogott a kényeztetésembe, a velem való játékba. Megcsókolta a rudam végét, majd a nyelvével tett több ívelt kört a makkomon. Eközben fokozatosan egyre mélyebbre vett a kívánatos ajkai közé, egészen addig, amíg az arca teljesen bele nem préselődött a hasfalamba. Eközben a jobb kezünk ujjai összekapcsolódtak. Az egész együttlétre jellemzően a kezének a simogatásával és szorításával, valamint hangos sóhajokkal jeleztem, hogy nyelvének tüzes játékával épp mikor tapintott egy-egy gyenge pontomra. Nem tudom megmondani az idejét, hogy mikor csalták ki belőlem utoljára az élvezet hangjait, de ez most nem is lényeges. Rubinak sikerült. Kisvártatva én is felkerültem az ágyra. Kényelembe helyezve magam élveztem Rubi mélytorkos franciáját, amit olykor-olykor megszakított egy kis makk játékkal. Nem csak a „géppuskával”, hanem az alatta egyre jobban megfeszülő „homokzsákokkal” is foglalkozott. A tojásokat is az ajkai közé vette. Eljátszadozott velük a nyelvével, mint ahogy a farkammal is, egészen a tövétől a makkom hegyéig. Csodálatos látvány és meg csodálatosabb érzés volt. Mikor jeleztem, hogy közel a vég Rubi igen erőteljesen torokra vett. Fantasztikus élvezet volt.
    Pihenés képpen beszélgettünk. Itt kérdeztem rá a popsi témára is. Azt mondta, hogy a hosszával nincs problémája, de a vastagsága már határeset. Tágra nyílt boci szemekkel rám nézett és azt kérdezte, hogy „De azért megpróbáljuk?” Én a legnagyobb határozottsággal támogattam az ötletet. Váltottunk pár csókot, majd én is köszöntem Rubinak odalent. A kis tündérkert, a puncija rendkívül szép, ízletes és kívánatos volt. Rubi az együttlét során mindig a legtökéletesebb pozíciót vette fel, hogy a legjobb látványt és a porcikáihoz való legjobb hozzáférhetőséget nyújtsa.
    Rövid nyalakodásom után kértem, hogy lovagoljon meg. Térdelő pozícióban kezdte. Fokozatosan gyorsított, miközben csókokkal halmozott el. Ezt követően guggoló pozícióban folytatta a lovaglást változatos csípőmozgással. Állandóan a popsiját kereste a kezem. Fantasztikus érzés volt belemarkolni. Felültem vele. Nevetve kérdezte, hogy „Hova megyünk?”. A tágas ágy bal sarkát néztem ki magamnak. Ott folytattuk misszionárius pozícióban.
    Ekkor kérdeztem meg, hogy áttérhetünk-e popsira. Síkosítót kent rám és a popsi nyílásra is, miközben egy olyat pucsított előttem, amitől pár pillanatra kihagyott a szívverésem. Nem igazán próbáltam még popsiba, úgyhogy számomra ez egy első tapasztalás volt. Rubi, miközben óvatosan behatoltam és ritmikus mozgásba kezdtem, kedvesen megjegyezte, hogy ő nem is gondolta volna, hogy most csinálom először, ha nem mondtam volna. Meglehetősen sok időt töltöttem a szűk popsijának a jóleső fogságában, majd újfent megakartam tapasztalni a felejthetetlen franciatudását.
    Rubi hősiesen küzdött a második élvezetemért is, az azonban sehogy sem akart összejönni. Hiába, kevés az az egy óra.
    A Rubi által okozott élményről azt hiszem mindent elmond az a jelenet, amikor ügyködésünk végeztével a fürdőszobában a jobboldali villanykapcsolót baloldalt kerestem. Csodálom, hogy egyáltalán haza találtam.
    A randi végén feltettem pár ostoba kérdést, de azokat, mint ahogy a beszélgetésünk részleteit is megtartom magamnak.
  • Elszámolás:

    Én kértem, hogy előre rendezzük. A megbeszélt összeget egy kis asztalkára letettem, hogy gyorsan felejtsük is el.
  • Összkép:

    Remegő lábakkal és Rubi arclenyomatával a pocimban távoztam. Azt hiszem nem kell ennél többet írnom.
Happy Massage