A Szilviánál tett első látogatásom óta terveztem, hogy újra meglátogatom. Sajnos ez eddig nem jött össze. Vagy nem értem el telefonon, vagy ha igen, akkor nem sikerült kölcsönösen megfelelő időpontot találni. Most újra próbálkoztam, és már hétfő kora délelőtt hívtam. Elsőre nem vette fel, sőt másodjára sem. Viszont kis idő múlva visszacsörgetett, jelezve, hogy elérhető. Gyorsan hívtam is, immár sikerrel. A hirdetése nem túl részletes, de mivel már voltam nála, ezért a programot ismertem, az árak pedig kint vannak a hirdetésében. Ezekről így nem kellett egyeztetni, csak az időpontról. Nála erősebb, gyúrós masszázs van a végén lingam levezetéssel, 60 vagy 90 percben. Most a hosszabb programra jelentkeztem be 2 nappal későbbre. Azt kérte, hogy a randit majd erősítsem meg SMS-ben jövetelemet, amit meg is tettem előző este, és vissza is igazolta a megbeszélt időpontot.
Megközelítés:
A helyszín az 1. kerület egy csendes mellékutcája a Vár alatt, nem messze az Attila úttól. Autóval pofon egyszerű odatalálni, akár GPS nélkül is. A parkolás fizetős, de hétköznap délelőtt is számos szabad parkolóhely volt az utcában. Én gyakorlatilag a kapu előtt tudtam megállni. A főútvonal közelsége miatt nyilván a tömegközlekedés is elérhető némi plusz sétával.
Helyszín:
A helyszín egy régebbi építésű bérház földszintjén van. Bejutás az érkezéskor kapott kapukóddal egyszerű és diszkrét. Szilvi már a félig nyitott ajtó mögött várt. Maga a ház és a lépcsőház a semmi különös kategória, de Szilvia kuckója nagyon pöpec. A lakás egy szobás, galériás, nagyon szépen felújított, hangulatos, tipp-topp. A szobában egy nagy, masszív masszázspad, kanapé, és szobainas van ahova a ruhákat lehet pakolni. Kellemes, relaxáló zene szól, és a szoba hangulatosan leárnyékolt. A fürdő is teljesen rendben van, patyolat tiszta. Zuhanyzó függönnyel, nem túl sok de megfelelő tusfürdő választékkal. A melegvízre egy kicsit várni kell, és trükközni a hőfokkal, de gond nincs vele. Erre Szilvi figyelmeztet is. A törölköző nagy, illatos és nedvszívó.
Hirdető külseje:
Szilvi arckitakarással hirdet, de nem kell tartani ettől, mert kifejezetten szép arcú. Alacsony, formás, sötét hajú és szemű, szolizott bőrű, negyvenes MILF. Kellemes, feszes, közepes méretű cicikkel, formás, kemény popsival, selymes, finom bőrrel, nagyon pozitív kisugárzással. Határozottan egy otthonra is elfogadnám típus.Ugyanabban a fekete selyem köntösben fogadott, mint legutőbb. Ez később lekerült róla, és csak egy falatnyi fekete tanga maradt rajta.
Masszázs:
Érkezésemkor kérdezte hogy kérek-e vizet vagy teát. Én a mentes vizet választottam. Vetkőzés után megkért, hogy feküdjek fel hasra a masszázspadra. Betakart egy nagy, melegített törölközővel, majd tenyerével átnyomkodta az egész testemet. Megjegyzem, hogy a masszázspadon a lepedő alatt egy elektromos melegítő is volt, ami nagyon kellemes érzést adott. Ezután a törölközőt lehúzta a lábaimra, és kezdetét vette a masszázs, amihez illatmentes olajat használ. A hátmasszázs kifejezetten erős, átgyúrós volt, néhány pontom már a sziszegős kategória, de ez lehet, hogy csak a beállt csomók miatt volt.. Végigment az egész hátamon izomcsoportonként, mint egy anatómia tankönyvben. Használta közben a kezét, öklét, alkarját és az ujjait is. Noha ez nem volt mindig kellemes, de az utóhatás később nagyon jó volt. Természetesen a csukjásizom, a nyak és a keresztcsont sem maradt ki a jóból. Mivel a hosszabb programot választottam, ezért bizonyos részeken többször is átment, időt szentelve minden részletnek. A hát után a karokat masszírozta végig. Majd átért a lábakra. Az éppen nem kezelt lábat letakarta a törölközővel. Erősen végig masszírozta a combhajlítót, a vádlit. Volt egy számomra érdekes rész, amikor az alsó lábszáramat visszafeszítette a felsőre, és közben gyúrta a vádlit. A farizom sem maradt ki masszázsból. Eddig a pontig nem voltak erotikus részek a masszázsban, de a láb kezelését már finom, simogató mozdulatokkal fejezte be, pici benyúlásokkal., amik már nehezítették a hason fekvést. Ez a koreográfia ismétlődött meg a másik lábon is. Ezután lekerült a törölköző és kezdetét vette egy igen izgalmas utazás, Most már csk nagyon finom, simogató mozdulatok maradtak, végig a lábakon, a fenekemen, benyúlásokkal a zacsihoz, a comb tövéhez, hosszasan végig a lábakon újra és újra, Ettől már komoly izgalmi állapotba kerültem. Ezután végre elhangzott a megváltó fordulj meg kérés. A végső szakasz előtt jött még egy kis vízivás és orrfújás, mert nekem a masszázs alatt mindig bedugul az orrom, amit Szili észre is vett.
Kényeztetés:
A fordulás után kaptam egy párnát a fejem alá. Majd folytatódtak a simogatások. Lábak, has, mellkas, kézzel, alkarral, ujjakkal. Ekkor még direkt nem ért a meredező férfiasságomhoz, csak „véletlen” érintések voltak, ami nagyon izgató volt. Ez folyt egy darabig, majd lassan áttért a lingam masszázsra, amit fantasztikusan csinált. Lassú, finom mozdulatokkal dolgozott. Időnként rámhajolt, és a cicije is végigszántotta a farkam. Ekkor már én sem bírtam magammal, és finoman símogattam a feszes popsiját és a hátát, ami ellen nem volt kifogása. A korábban olvasott beszámolók alapján felbátorodtam, és merészebben kezdetm simogatni őt. Először a cicijét, amit azzal fogadott, hogy megfogta a kezemet és rászorította a mellére. Majd felefedező útra indultam a kezemmel, és a bugyit félrehúzva eljutottam a puncijáig, ami már kellemesen nedvesen fogadott. Az ujjammal izgattam a csiklóját, amit halk nyögdécselésekkel és sóhajtásokkal fogadott. Közben gyorsuló ütemben dolgozott a farkamon, igy egy ponton túl már nem volt visszaút, és hatalmasat élveztem a kezébe. Szerintem őt nem sikerült a csúcsra juttatnom, de majd legközelebb. Hagyott lenyugodni, letisztogatott egy papírtörlővel, majd betakart a törölközővel. Elment rendbe hozni magát, majd vissztért és ismét vízzel kínált. Ezután én is elmentem zuhanyozni.
Elszámolás:
Az elszámolás teljesen korrekt. 1.5 óra 30 rózsaszál, ahogy az adatlapja is írja. Utólag tettem le távozás előtt a polcon lévő tányérkába,
Összkép:
Szuper jó volt, a program minden percét élveztem. Nagyon erotikus élmény volt egy csinos hölgy társaságában, remek ár érték aránnyal. Csak ajánánlani tudom.