• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en jelentkeztem be késő délelőttre. Többször voltam már Marcsi vendége, és mindig jól éreztem magam, csak aztán messzire költözött. Több, mint egy éve nem találkoztunk. Most elérhető közelségemben bukkant fel. További motivációt jelentett aznapi akciója. Másoknak is, mert fogytak a szabad időpontok, mint a cukor. Marcsi azonnal visszaigazolta a kért időpontot, de már ezalatt is kettővel kevesebb lett a kiírtak száma.
  • Megközelítés:

    Gyakran járok tömegközlekedéssel, de ide inkább autóztam. Pestlőrinc városias, de nem panel része. A hatvanas években épülhetett a ház, amelynek alakjáról kapta a nevét az utca. A térkép jó helyen jelölte. Parkolóhely bőven akadt, ingyér.
  • Helyszín:

    Érdektelen, hogy van-e lift a házban. Felújított lakás. Miénk volt az egész. Bútorozott, de belakatlan. A kufirckuckó egy beépített szekrénnyel van leválasztva a nappaliból, benne franciaágy. Nem sötét, sőt, még némi természetes fényt is kap. Szerintem igényes kialakítású. Nekem jobban tetszett, mint vendéglátómnak. A nappaliban egy komplett ülőgarnitúra szolgál cuccolásra. A fürdőben melegvíz, tusfürdő, száraz törcsi és kilépő.
  • Hirdető külseje:

    Marcsi egyszerűen gyönyörű. Időközben megszabadult csekélyke túlsúlyától. Karcsú kis vadmacska. Szerencsére a fogyás nem károsította kebleit, melyek korábban is, most is rabul ejtettek. Közepes méretűek, de nagyon szépek, és egyáltalán nem gravitálnak. Higiéniája kifogástalan. Frizurájáról rendkívül szakszerű leírást tudok adni: Félúton helyezkedik el a göndör és a kócos között. Az eddigi, igencsak széles repertoárból ez tetszett a legjobban. Nagyon dögös, mégis visszafogott, és jól illik Marcsi szép és kedves arcához.
  • Action:

    Világos bodyban fogadott – ha helyesen ismertem fel a ruhadarabot. Ehhez sem értek jobban, mint a hajviseletekhez.
    Benneteket már nem fog érinteni, de a lakás olyan hideg volt, mint egy jégverem. A gázkonvektor valami miatt nem volt beüzemelhető. Tusolás után gyorsan összebújtunk, és libabőrös testtel melengetük egymást. Ölembe is ültettem, hogy így csókolózzunk. Marcsi csókjai mindig begerjesztenek, így hamar az ágyon kötöttünk ki, és tovább gerjesztettük egymást. Előbb én, majd Marcsi. Aztán az alkalomhoz illően felöltöztetett és meglovagolt.
    Gyakran tervezgetem, hogy na, most aztán mindenféleképpen megszeretgetem kedvesemet, aztán annyira belefeledkezem az első együttműködésbe, hogy nincs kedvem annyi időre sem szétválni, amíg újrarendeződünk. Többször is megkérdeztem Marcsit, hogy nem fárad-e, de mindig elhárította, nekem meg nem akaródzott kiengednem a karmaim közül. Csodaszép kebleit meg főleg nem. Hacsak anyira nem, hogy időnként végigsimíthassam a combjait és a testét, rámarkolhassak a popsijára. De aztán hűségesen visszatértem a cickókhoz. Közben lelkesen zakatolt a lokomotív. Egészen a végállomásig. Ott még elidőzött kicsit a pályán, mielőtt kigördült volna a remízbe.
    Támogatott tisztálkodásom után összebújtunk. Kicsit hiányzott a vonatozás hevülete, de azért szorgalmasan simiztem és somáztam Marcsi pompásan karcsú, fiatal lánytestét és remekbeszabott cicijeit. (Félreértések elkerülése végett: A remekbe szabás kizárólag a természet és a genetika érdeme.) Utána kedvesem még franciázott is, de várható volt, hogy a második menetre nem lesz erőm, és így is lett. Hamarosan erőt vett rajtam a libabőr, ami elől a zuhany alá menekültem.
    Még mindig időbővében voltunk, ezért komótosan készülődtem. Közben megvitattuk a világ fontosabb problémáit, mint például a falra szerelt minilégkondi tehetetlenségét. Jobban menézve kiderült, hogy nem is légkondi, hanem légkondi formájú elektromos fűtőtest. Közös erővel mégiscsak sikerült összehangolt tevékenységre bírni a makacskodó távirányót, a kijelzőt és magát a készüléket, úgyhogy a következő vendégeket bizonyára trópusi hőség fogadta a sarkvidék helyett. Talán így Marcsi is komfortosabbnak fogja érezni a kuckót.
  • Elszámolás:

    A szuper akciós VTR miatt.
  • Összkép:

    Marcsi szép, szexi, dögös, kedves, fiatal lány. Mindenkinek feltétlenül ajánlom meglátogatását. Magamnak is.
Happy Massage