• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Viktória hirdetését régóta ismerem, korábban (kb egy éve) meg is látogattam.
    Láttam, hogy hamarosan itthagy minket, szép emlékek fűztek hozzá és úgy éreztem, még egy találkozót szeretnék vele ezt megelőzően.
    Mindig jelzi elérhetőségét, és olyankor tapasztalatom szerint tényleg el is lehet érni. amikor felhívtam, az ajánlott időpont minden paraméterét azonnal el tudta fogadni.
  • Megközelítés:

    Elérhetőségi címe utolsó találkozásunk óta nem változott, a Szemlőhegy keleti oldalán lévő utca, nem túl messze egy közismert és közkedvelt cukrászdától, de említhetném a Kolosy teret is.
    Ebből következik, hogy tömegközlekedéssel jól megközelíthető, de érkeztemkor pont a ház előtt is volt üres parkoló.
  • Helyszín:

    Viszonylag új építésű ház félemeleti lakása, pont egy folyósó végén.
    Diszkréten megközelíthető.
    Az előszobából továbbjutva egy nagy nappali (Amerikai jellegű konyhával) majd egy kisebb szoba, és egy fürdő érhető el.
    A fürdőben zuhanyfüggönnyel ellátott kád van, és minden tisztálkodószer, amire szükségünk lehet.
    A szobában az ágy már diszkréten nyikorog, hozzáteszem, annyira diszkréten, hogy először azt hittem, az általunk keltett zaj a kellemes háttérzene egyik ritmushangszere. :D
  • Hirdető külseje:

    Viktória csinos, jó alakú, nagyon kedves lány.
    Azt hiszem, egy fekete fehérnemű volt rajta érkezésemkor.
    Mikor legutóbb találkoztunk VTR-en egyeztettem, de mivel ez az opció most nem elérhető, telefonáltam. És be kell vallanom, jobb is volt így, nagyon jól esett hallani kedves hangját.
    Élőben is mosolygós, jó kedélyű teremtés!
    Mellei még mindig csodálatosak, feszesek, puncija illatos, és tökéletesen sima volt látogatásomkor.
    Minden kívánságomat igyekezett azonnal teljesíteni, nagyon kedves és odaadó szerető.
    Haja most, ha jól felejtek, vörösesszőke árnyalatú.
  • Action:

    Ahogy beléptem, két puszival fogadott, és amikor jeleztem, hogy otthonról úgy érkeztem, hogy otthonról szájvíz használatát követően indultam el, azonnal volt lehetőségem őt lágyan megcsókolni!
    A tusolást követően már meztelenül várt a szobában, csak a combfix maradt rajta, aminek én még örültem is, kifejezetten szeretem ezt a ruhadarabot!
    Először állva csókolóztunk, majd az ágyon folytattuk.
    Én picit kényeztettem melleit (Nála szerintem kihagyhatatlan), majd felajánlotta, hogy ő tenne kedvemre.
    Kezdetben melleivel izgatott, incselkedett kicsit velem, majd szájjal kezdett örömömre tenni. Kifejezetten jellegzetes, szinte csak rá jellemző módon, teljesen egyedi stílusban vette be farkamat, finom szopogatás, intenzív szájon belüli nyelvhasználat jellemezte tevékenységét, néha egy picit mélyebbre engedve, de közel sem mélytorkosan (Amit nem is ígért). Kifejezetten finom volt, amikor a zacsit és a golyókat nyalogatta, szopogatta!
    Jól éreztem magam, de vágyom a kölcsönösségre, ezért szokásom szerint 69-et kértem.
    Jobbanbírtam, mint legutóbb, még nem jártam közel a célhoz, amikor viszonylag gyorsan sikerült elröppentenem Viktóriát! :)
    Saját bevallása szerint ha valaki ügyes, akkor szájjal könnyen csúcsra lehet juttatni, és ennek többször szerencsé okozója is lehettem.
    Miután pár percig pihegett, újra az én örömöm került előtérbe, majd hamarosan kértem, hogy húzzunk gumit!
    Kérésemre kutyusban kezdtük, ahol jóleső érzéssel konstatáltam, milyen kellemesen szűk is Viki! Néhány perc után én is közeledni éreztem a célt, és ezért megkérdeztem, van-e lehetőségem alternatív befejezésre (A tippet Viva beszámolójából vettem). Szerencsére kellőképpen szimpatikus lehettem, mert igen volt a válasz.
    Szóval gumi le, hanyatt feküdtem. Emiatt egy picit távolabb kerültem az előbb már oly közelinek tűnő céltól, de ezt a távolságot Viktória szájjal, és ahol kellett, kézzel is segítve juttatott el a csúcsig, ami a szájában ért.
    Szájában tartva hagyott picit lenyugodni, majd kiment kicsit, én meg gyakorlatilag mozdulni sem tudtam, olyan jól esett az előző néhány perc történése.
    Mikor visszatért, még ugyanazzal a mosollyal az arcomon talált, még neki se láttam, hogy letisztogassam magam, annyira a történtek hatása alatt voltam.
    Összebújtunk, beszélgettünk néha kicsit nevettünk is, bensőséges hangulatban telt a köztes idő.
    Mielőtt azonban újra egymásnak estünk volna, gyorsan elment letusolni.
    Így amikor visszatért, a kezdő francia után ismét friss, illatos punci került arcomba a 69 alatt, ahol sikerült ismét orgazmusig juttatnom.
    A második menet a hagyományos missziben történt, majd menet közben lábai valahogy a nyakamba kerültek. :) közben (vagy ez előtt, vagy ez után) sokat csókolóztunk is.
    Ezúttal nem variáltam, amikor éreztem, hogy közel az orgazmus, kicsit felgyorsítottan, és így ért engem (is) másodszor az öröm!
    Még egy picit összebújtunk, majd amikor éreztem, hogy fogy a nekem jutott idő, szépen felöltöztem. Semmi sürgetésnek nyoma nem volt.
    Viktória kedvesen kikisért, és két puszival búcsúzott tőlem
  • Elszámolás:

    Az elszámolás egészen pontosan követhető oldalán, és attól élőben sem tér el.
    Mintha semmi infláció sem lenne, az ő csokrait nem érintette az idő vasfoga, kifejezetten jutányos.
  • Összkép:

    Viktória nagyon kedves, odaadó lány, örülök, hogy újra meglátogattam.
    Aki szereti az itt barátnő feelingként megfogalmazott bensőséges együttléteket, nála jó helyen van.
    Ez úton is kívánok neki minden jót a hamarosan bekövetkező civil életben!
Happy Massage