• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Első alkalom volt, hogy igénybe vettem ilyen típusú szolgáltatást, régóta terveztem már, végül mikor időm engedte Fanni neve mellett villogott a kis cuki zöld pötty, hogy hívható. Később kiderült, hogy a telefonos diszpécser hölgy miatt, ő rögtön felvette. Tájékoztatott, hogy a délután nagyjából szabad, kértem kis felvilágosítást mit tartalmaz a csomag, újoncként meg is kaptam amire szükségem volt, 3 óra múlva mehettem is.
  • Megközelítés:

    13.kerület, Marina part, új építésű blokk, kellemes környezet, parkolni az utcában sima ügy volt du 5-kor. Kapuban telefonon megkaptam a bejutáshoz szükséges infót, irány diszkréten a 6.
  • Helyszín:

    Kissé idegesen érkeztem meg, lévén első ilyen randevúm volt, de vendéglátóm és a hely kellemesen fülledt vibrálása rögtön megnyugtatott. Nagyon igényesen berendezett szalonlakás, jó pár szobával. Higiénia szerintem teljesen rendben van, fürdő tiszta, törölköző, tusfürdő található dögivel. Diszkréció megvolt, érkezésemkor senki nem volt ott, távozáskor hallottam csak más lányok hangját, de nem találkoztam mással. A szobában tükrök veszik körbe a vízszintes tetthelyet, még a plafonon is virít egy jókora. Kellemes dekor elemek elszórtan, félhomály, igazából minden adott, egy szuper hölgypartner kellett már csak.
  • Hirdető külseje:

    Fanni pedig ennek abszolút eleget tett. Miután cukin kikukucskált az ajtó mögül tudtam jó helyre érkeztem. Első alkalom lévén, fontos volt, hogy érezzem jó kezekben leszek, jó élmény érjen. Valamicske átlátszó fekete szettben fogadott, nem igazán tudtam a ruhaneműre koncentrálni. Az arcát mivel nem mutatja a képeken így a zsákbamacska szerencsére egy cuki cicusban testesült meg, jó nagy szemekkel, telt ajkakkal és kedves mosollyal. Remek természetes mellek, emellé nem az a nádszál kisasszony forma, szép kerek fenék, szexi combok, nagyon nőies erotikus küllem. Érkezésem után rögtön bevezetett a helyiségbe, ahol vetkőzésre kért. Kis szobainasra illetve fotelre, komódra lehet pakolni.
  • Masszázs:

    Zuhany után meg is kezdtük a szeánszunkat, hasra le, és Fanni elkezdte olajjal bekenni a lábaim. Elég fáradtan érkeztem, szóval kimondottan jól esett az a finom simogató lazító masszázs amit adott. Combjaimon, fenekemen kezdte. Első pár percben olyannyira besüppedtem, hogy letettem a fejem és nirvana, ezután eszméltem, hogy én barom hát a fejem előtt hever egy bazi nagy tükör, ki kéne használni. Gyorsan kezeimre is tettem a fejem, Fanni a félhomályban már csupán apró kis bugyiban mosolygott rám huncutul. Miután megtaláltam vele a szemkontaktust (illetve mellkontaktust) máris egy rendkívül tartalmas beszélgetés vette kezdetét. Gondolom a legtöbben nem emiatt keresik fel a lányok társaságát, nem pszichológushoz készülnek, de szerintem ez is fontos része az élménynek, és nekem sokat adott. Nem az a felszínes szaloncsevely volt ez, mélyebben komoly dolgokról is tudtunk beszélni ami teljesen ellazított és abszolút kikapcsolt, mintha régóta ismernénk egymást. Meg is lepett, tök simán feloldott ezzel, aztán egyszer csak eme testi terápiám derekán kérte forduljak meg. Ő bekente magát, én meg engedelmeskedtem és mint egy tengeri csillag kiterültem előtte. A lábam közé mászott, bekenve a farkam elindított egy csúszka masszázst. Rutintalanságomat látva szólt, hogy amúgy hozzáérhetek... Nevetve elkezdtem simogatni és hát na.. taperolni ahol értem, abba a gyönyörű feszes fenékbe alaposan bele lehet kapaszkodni, volt mit markolni szerencsére. Mellei ahogy csuszamlottak al és felsőtestemen nem telt sok időbe, hogy elkezdjek tisztelegni előtte. Szemeivel babonáz, már alig vártam, hogy a lábaim közé kuporodjon. Nem kellett szerencsére sokat várnom.
  • Kényeztetés:

    Őszintén szólva pont valami ilyesmi erotikára vágytam ami következett. Először nyelvével tetőtöl talpig végignyalta a farkam, majd felvéve a szemkontaktust finoman bekapta, és innentől elég ritkán engedte el a pillantásom. Vadító volt, ahogy elkezdett le-fel járni a szája rajtam, szépen fokozatosan növekvő tempóban. Ment mélyre is lelkesen, kéz nélkül kellemes ritmusban. Aztán megint a szép nagy szemeivel bűvölt. Lassan, gyorsan váltakozó ütemben, gyönyörű szóló előadás volt én pedig a látványban gyönyörködtem mohón ahogy az ajkaival ügyködik rajtam. Lassú, érzéki nyelves részekre is visszaváltott aztán egyszercsak felnyúlt a mellkasomra, végig húzta finoman körmeit rajtam majd cuppogós, szenvedélyes mélytorkos kényeztetésbe kezdett ami enyhén szólva is őrjítő volt. Közben a szemek folyamat rajtam. Csodás volt. Mikor érezte hogy közeledek heves tempóban kezdte verni, mire lelassítottam picit odanyúlva, ugyanis ekkora tempónál nem tudok kiszállni, autópályán sem ugrok ki a száguldó kocsiból, hello. Én nem kérdeztem rá hová szabad úgyhogy a kezében ért a vég és szétszéledtek az utódjaim minden irányba.

    Kifúj, lélegez. Nem ment könnyen, úgyhogy mondta, hogy nyugodtan pihenjek meg. Letörölgetett, és lihegtem kicsit ott vele együtt. Elmentem zuhanyozni, és megköszöntem hogy egy ilyen szuper élményben részesített. 1 óra leteltével távoztam.
  • Elszámolás:

    Kölcsönösségre a levezetés során rákérdeztem, arra nem volt lehetőség, de ahogy nézem nem is hirdeti. Extrák nem tudom vannak e, nem érdekelt. Nekem amire szükségem volt megkaptam.
  • Összkép:

    Remek élmény volt, Fanni csodás lány, intelligens, remek kisugárzással, nőies idomokkal. Nagyon kellemes emlékkel gazdagodtam.
Happy Massage