• Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Még korábban beszéltük meg Fannival, hogy idén még összehozunk egy randit - akkor azt hittem, búcsú lesz, de közben kiderült, hogy szerencsére nem.
    Itteni üzenetben írtam neki és ajánlottam egy időpontot, meg hogy opcionálisan hosszabbíthatunk, ha van hozzá kedve. Ő elfogadta mindkét lehetőséget és VTR-en megerősítettük a dolgot.
    Könnyű egyébként írásban elérni, másoknak is ezt tudom javasolni, mert a telefonnal szemben ezt később is vissza tudja nézni és eddig mindig válaszolt is.
  • Megközelítés:

    A VTR pontos címet ad meg, GPS és Google Maps is megtalálja, plusz a legutóbbi találkozónkhoz képest sem változott. Parkolni a közeli Lurdy Házat szokta ajánlani, én még nem próbáltam, de többen esküsznek rá. Ennek az előnye, hogy a virágbolt a felszíni parkolótól nyíló bejáratnál van, onnan kb. 10 perc kellemes séta a lakás.
    BKV-ból villamos, HÉV és busz is jár, lehet szabadon válogatni, mindegyiktől kicsit sétálni kell. Nekem a villamos jött be, az legalább nem akad el a dugóban.

    Csúnya, hideg, szeles-esős idő volt, így örültem, hogy koppra oda tudtam érni. Előtte itt az oldalon írt nekem, hogy rakoncátlankodik a telefonja, úgyhogy ha ideértem és nem venné fel vagy bármi, mit csináljak.
    Ez jól is jött, mert valóban, egy csengés után jött a gépi hang, hogy a szám tulajdonosát tájékoztatják majd a hívásomról, de többet ne reméljek. (Nem szó szerint idéztem. :) ) Úgyhogy csengettem, beengedett és mentem felfelé. Most kivételesen találkoztam a portással is, de csak köszöntünk egymásnak és ennyi.
    Lifttel mentem, mert így volt a legegyszerűbb. A lakások számozása egyértelmű, jobb kéz felé kell nézelődni és Fanni nyitotta nekem az ajtót, úgyhogy nem volt gond.
  • Helyszín:

    Csak ismételni tudom magam:
    A gazdája egyszer úgy fogalmazott, hogy ez egy "Barbi-lakás" és nekem megtetszett ez a név - szép tiszta, fehér, pici és nőcis. Mindig szép rend és tisztaság fogadott, kicsit már talán túl steril is, de nem panaszkodom, én csak vendégségbe megyek.

    A szobában egy masszív kinyitható kanapé szolgál az akció színhelyéül, ami meg sem nyikkan ha az ember belemelegedik a testmozgásba, az elé terített szőnyeggel együtt bőven elég játéktér van ahhoz, hogy két ember jól érezze magát.

    A fürdőben kád, még pont jól elfértem benne és a közlekedés sem okozott gondot, lapjával mindenhol elfértem. Vékonyabb kollégáknak nem lesz gondja. Tusfürdőből szerintem minden találkozásunknál volt valami újfajta, ezúttal négyféle Baba fogadott.
    Üvegpohár és szájvíz a csap mellett jól látható helyen. A törölköző először a kanapén várt masnira hajtogatva - puha és otthonos érzés használni, teljesen rendben volt. Törölközés után én felakasztottam a szárítóra, randi végére újra meleg és ropogósan friss lett.

    A fürdőben még mindig kedvencem Fanni köntöse, a hideg időre való tekintettel a kilépők is meleg és kellemes szőnyegek lettek és továbbra se támaszkodjunk a mosógép feletti polcra.
  • Hirdető külseje:

    Aki a kicsit részletesebb bemutatás kedveli, annak szerencsére 250+ besziből van lehetősége válogatni. Node:
    A képeken ő van, a cicik valóban szép nagyok és még mindig érzékenyek, szájjal kényeztetésre jól reagálnak, az ujjakat még nem szeretik. Popsija kisebb lett a legutóbbihoz képest - most apró, feszes és kerek. "Lehet", hogy párszor elmondtam neki, hogy én mennyire kedvelem ezt a testrészét.

    Tetoválások bőven vannak rajta, főleg a végtagokon, számomra még nem zavaró mennyiségben - a szeánsz alatt többször is vettem észre számomra újat, illetve jól elszórakoztunk vele, hogy Rorschach-tesztként használtuk őket.
    A haja szép hosszú, színe és hossza is mint a képeken. Egyébként nagyon finom szálú és jó illatú. Puncija szintén illatos, a kisajkak kedvesen kikandikálnak a nagyajkak közül és kényeztetésre jól reagálnak, viszont élvezés után érzékenyek lesznek. Tudom, mert megígértem, hogy ezúttal nem a kezével kell védenie majd őket tőlem, aztán mégis...

    Arca kedves és mosolygós, szex közben, lehunyt szemmel élvezi az eseményeket, jó ilyenkor nézegetni. A szokásos fekete köntösben, nagy mosollyal fogadott.
  • Action:

    Másfél órát maradtam végül, azt viszont faltól falig kitöltöttük. Őszinte leszek, ez inkább emlékirat nekem, mint érdemi beszámoló nektek - tényleg 250+ másik iromány van már, Fanni továbbra is egy tündér és nagyon jó partner, nem lehet csalódni nála. De nem csak ezért kedvelem őt nagyon.


    Zuhanyzás után állva kezdtük az ismerkedést, de sok esélyt nem adtam neki és rögtön cirógatni kezdtem a hátát és a nyakát, aztán pedig a popsijával kezdtem foglalkozni. Szerintem tetszett neki, mert cicásan dorombolni kezdett és megbeszéltük, hogy fekve folytassuk.
    Azt szeretem Fanniban, hogy ha az ember csak a fülére hagyatkozik, akkor is kitalálhatja, mit kedvel a drága - nem szokott kétséget hagyni afelől, ha jó helyen jár az ember.

    Nem szoktam popsit nyalni, de nála ez valahogy kihagyhatatlan - ő is szereti és kívánatos is a két gerezd és környéke, úgyhogy az első negyedóra biztosan így telt el, kalandoztam mindenfelé kézzel és nyelvvel, ő pedig sóhajtozott, sikkantgatott és élvezkedett. Aztán mikor egy kis szünetet kért, én pedig mellé térdeltem (gondolván, hogy akkor bimbóizgatással folytassuk), elkapott és jó nedvesen, hamar torokra véve kezdett kényeztetni. Nagyon tetszik, hogy lágyan és mégis megfelelő intenzitással tud dolgozni rajtam. Annyira átadja magát a dolognak, hogy a lábujjaim ökölbe szorultak és hozták magukkal a lepedőt is. Viszont én aznap (is) telhetetlen kismalac voltam, úgyhogy hátra fordítottam és megkísértettem szemből is. Itt kérte, hogy óvatosan még, mert érzékeny az előzőtől, úgyhogy igyekeztem. Egy ponton túl finoman odatettem az ujjam is a kisajkak közé, majd addig-addig mocorgott, hogy végül behatoltam a puncijába is. Na, ez aztán megdobta a hangulatot nála és nálam is, sűrű csípőemelgetések közepette élvezett el.

    Ezután oldalra "menekült" előlem és onnan kezdett a golyók szopkodásába, nyalogatásába, a rudam kényeztetésébe. Sőt, ezúttal még az ágyékhajlatomat is kényeztette, na az egészen új élmény volt. Én könyörögtem némi 69-ért, de még türelmet kért. Jó, addig a hátát és a popsiját cirógattam, végül is, lehet velem beszélni. Mondjuk, két percig tényleg türelmes is voltam...
    Végül megkaptam az áhított 69-et és kezdett leszállni az agyamra a lila köd - egy igazi tündér (kinézetre és habitusra is) kényeztet mesteri fokon szájjal, közben egy tökéletes kerek fenék feszül felettem, az arcom előtt egy élvezéstől nedves punci, a számba duzzadt kisajkak kergetőznek a nyelvemmel - pazar. Kínlódtam is, hogy az egy patronomat így lőjem-e el vagy mi legyen - aztán megegyeztünk, hogy én bizony meg is akarom még dugni.
    Fanni fordult is a fejem felett a gumiért, de én kértem, hogy az általam hozottat rakjuk fel. El is ment érte a konyhapultig, én pedig felálltam, mert éreztem, hogy mozoghatnékom van.

    Így tehát valahogy rám került a gumi és kutyusban kezdtünk neki - de uramatyám, micsoda póz ez nála! Úgy összehajtogatja magát ez a lány, hogy a popsija minden ki-be ütemnél kacsintgat rám, a gerezdek hívogatóan kinyílnak, aztán találd ki, hogy térdre rogyva inkább arccal borulnál-e bele vagy a merevebbik testrészeddel kefélnéd csattogva?!
    Én először ez utóbbit választottam, szűk is volt kezdetben, nagyot nyögött-sóhajtott ő is meg én is, vártunk is egy picit, de aztán már nem kellett és megint megjött a hangja is. Kicsit sajnáltam, hogy nála a popsizás nem elérhető, de ujjal azért finoman izgattam kicsit a bejáratot és lám, megint megjött a hangja neki is meg nekem is. Éreztem, hogy a fránya gumi megint tompítja a Menyország Kapujának ingereit, de azért nem annyira, hogy ne legyen még mindig kurva jó a móka - úgyhogy Fanni sóhajtva-hangoskodva én meg morogva-élvezkedve dugtunk lankadásig.
    Amikor ez - fájóan korán - összejött, akkor kihúztam és térdre hullva nyaltam-csókolóztam tovább a puncijával, ő pedig finoman hátra nyúlva ujjazni kezdte a popsiját. "Uhh drágám, ezt ne sokáig csináld, mert alig bírom megállni, hogy én ne dugjam be oda!" nyögtem neki, majd kicsit kuncogva megriszálta a fenekét, motozott még egy picit és utána abbahagyta. Meg is beszéltük, hogy bizony ennek a végét a szájába kéri, úgyhogy fordult is, én meg lőttem, ahogy tőlem tellett.

    Nem volt húzódozás meg semmi finnyázás, kellemes és puha ajkai közé pumpálhattam mindent, aztán ő továbbadta Szilvia barátnőjének és kiosont a fürdőbe felfrissíteni magát. Én közben próbáltam visszatalálni a világba, de azért nem siettem nagyon. Bekaptam egy csokit, ittam egy pohár vizet, elhevertem az ágyon és Fanni is csatlakozott.
    Jót beszélgettünk, nevettünk és okosakat mondtunk egymásnak; aztán megdumáltuk, hogy betartjuk a rendelési idejét és lassan elköszönünk egymástól. Volt szerencsém végignézni, ahogy öltözködik - majdnem olyan jó, mint amikor vetkőzik. Civilben érdekes volt őt látni, ha nem volnék akadályoztatva, simán vittem volna haza karácsonyi vacsorára is abban az outfitben.

    Pompás ez a lány minden tekintetben!
  • Elszámolás:

    Érkezéskor, vetkőzés közepette kitettem az asztalra egy jól látható helyre - először a két órát. Végig ottmaradt, aztán a randi végén elvettem belőle amit kellett hogy meglegyen a másfél órás csokor, megkértem, hogy ellenőrizze és ennyi. Nem szoktunk már erre szót vesztegetni.
  • Összkép:

    "Hogy legyek én igazán gyengéd, mikor a feneked az én igazi gyengém?! Szeretem a szemedet mint Winehouse a szereket, de inkább gyorsan hajolj le egy sütiért [...] kicsi kenyér, kicsi sonka, meg is van a katona. [...] A rádióban megszólal valami szexi blues, én is egyből kombinálok ahogy hozzám nyúlsz." Gyűrött leány kombinéban, ez egy nyert-nyert játszma; megígérem, az összes kártyám ki lesz ma még játszva.

    "Eszed is van, jó az ass, spanyolul csak culo; a tested így már wireless, csúszik, mint az ouzo. Mások előtt rejtve van, csak legenda, mint Loch Ness; ha rajtam múlik, ma minden mondat végén pont lesz. [...] Csókolgass és takarj be, de felejtsd el a takarót; szürcsölgetve fogyassz el, úgy ahogy egy kakaót."

    Marsalkó úr talán nem haragszik meg rám, de ezek a sorok járnak a fejemben a legutóbbi randink óta - nomeg az a szexi doggy póz, de ennyi volt a nóta.
Happy Massage