Action:
A kapuból hívtam, megkaptam a kapukódot és az emelet/ajtót.
Mikor felértem, megkerestem a megadott ajtót, kopogtam és óvatosan benyitottam. Na ezt megkaptam hogy nem szabad. :-) Mármint benyitni.
Oké, oké, én már hazajárok ebbe az épülettömbbe. :-)
Nóri egy merész bugyi-melltartó szettben várt. Nem rossz, de egy 18 éves lányhoz lehet, hogy valami ártatlanabb is passzolna.
Csinos, magas lány, a maga módján kedves is, de nagyon távolságtartó.
Ez végig így volt, talán a randi végefelé oldódott egy kicsit.
Megbeszéltük, hogy egy órára jöttem, levetkőztem, mentem fürödni. Behozta a törülközőt.
A kád kicsit el van dugulva, de egyébként minden rendben volt. Több fajta tusfürdő, kétféle szájvíz, hozzá kis eldobható poharak kikészítve.
A törülköző nagy és nedvszívó.
Fürcsi után vissza a szobába próbáltunk beszélgetni, simogattam.. hogy egy kicsit egymásra hangolódjunk.
Aranyos lány, a kérdésekre válaszol, de nagyon tartózkodó.
Csók nincs, az arcára adtam puszit. Egy kicsit nyalogattam a kebleit, simogattam a punciját, közben kézzel felállította a farkamat.
Ezután jött a már korábbi beszámolóban említett nyálcsorgatós francia. Jól csinálta, gumit kértem, ezt felhúzta, bőven bekente síkosítóval.
Lovaglással kezdtük, szép lassan beleült a farkamba és lovagolni kezdett rajta. Közben fogtam a melleit, jó volt.
Ezután misszionárius, felhajtottam a lábait és úgy dugtam. Ez is jó volt.
Majd négykézláb állt, mögé térdeltem, és a derekát megfogva dugtam hátulról.. majd nagyot élveztem a gumiba.
Egy percig még benne maradtam, majd ki, gumit le, gumira csomó, gumi Szilviába becsomagoltam.
Lemostam magam, kicsit beszélgettünk (talán most kezdett oldottabb lenni), majd eljöttem.
A kapuban egy másik srác állt, telefonnal a kezében; elmosolyodtam a gondolatra, hogy hasonló ügyben jött a házban valakihez. :-)
Gondoltam hogy odaszólok neki valami vicceset ("gyerünk, jössz te, a szöszke már vár egy röpke gyömöszre!"), de aztán erőt vett rajtam a józanság ritka pillanata, és csak elmentem mellette.
Összkép:
Hát őszintén. Szerintem ez nem neki való.
De kedves, aranyos a maga módján, megteszi amit kérsz.
Pozitívumok:
+ Ropogós, friss. Nagyon fiatal!
+ Nagyon szépek a cicijei. Meg az egész teste szép, ruganyos.
+ Baráti a csokor.
+ Jól ismert helyszín, sokszor voltam, egy-egy lakó már előre köszön (ez csak vicc volt :-)
- Sok a csend. Kérdezek, válaszol, csend. Kérdezek, válaszol, csend. Csend. Gondolkodom hogy mit mondjak. Csend.
Nem bántam meg hogy meglátogattam, jó volt vele kielégülni, de valahogy jó lenne jobban feloldódnia..
Gondoltam arra is, hogy a korkülönbség az oka (bőven az apja korosztálya vagyok).